14 ezernél több pártdelegált a szavazatszámláló bizottságokban
2014. március 21. péntek 14:37
Több mint 14 ezer delegáltat jelentettek be az áprilisi választáson induló pártok a szavazatszámláló bizottságokba - derül ki a Nemzeti Választási Irodának (NVI) a határidő lejárta előtt néhány órával összesített adataiból. Delegáltakat pénteken 16 óráig lehet bejelenteni a helyi választási iroda vezetőjénél.
Az NVI pénteki adatai szerint 14 524 delegáltat jelentettek be a szavazatszámláló bizottságokba, a legtöbbet, 8 863-at a Fidesz-KDNP; a baloldali összefogás 3 961-et, a Jobbik 1 428-at.
A Magyarországi Cigánypárt 150, A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt 61, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja 29, a Magyar Munkáspárt 21, az LMP 3, a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt 2 delegáltat jelentett be a szavazatszámláló bizottságokba.
Az NVI nyilvántartása szerint a Fidesz, a KDNP és a Magyar Munkáspárt is delegált közösen két tagot a szavazatszámláló bizottságokba.
Egy-egy delegáltja van egyelőre az Együtt 2014 Pártnak, az Európai Roma Keresztények Jobblétéért Demokratikus Pártnak, a Magyarországi Munkáspárt 2006 - Európai Baloldalnak, valamint a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak.
Az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságokba (106 ilyen van az országban) összesen 314 tagot delegáltak a pártok.
Az áprilisi országgyűlési választáson induló jelöltek és jelölőszervezetek ma 16 óráig jelenthetik be a választási bizottságokba delegált tagjaikat.
A jogszabály szerint a választási bizottságoknak - a választott tagokon felül - a választókerületben induló jelöltek által delegált tagjai is vannak.
A szavazatszámláló bizottságokba - országosan 10 386 van - és az egy szavazókörös településeken a helyi választási bizottságokba két-két tagot küldhetnek a választókerületben induló egyéni képviselőjelöltek, illetve országos listát állító pártok és nemzetiségi önkormányzatok, valamint a független jelöltek. A delegáltakat a helyi választási iroda vezetőjénél kell bejelenteni.
Az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságba (oevb) egy-egy tagot delegálhat az egyéni jelöltet állító jelölőszervezet, illetve a független jelölt. A közösen jelöltet, illetve listát állító szervezetek közösen bízhatnak meg delegáltakat. A megbízott tagokat az egyéni választókerületi választási bizottság elnökénél kell bejelenteni.
A választási bizottságokban ülő választott és megbízott tagoknak azonos jogaik és kötelezettségeik vannak. A párt által megbízott tag a bizottság rendelkezésére álló valamennyi információt megismerheti. A tevékenysége során tudomására jutó személyes adatokat azonban sem az őt megbízó pártnak, sem másnak nem adhatja ki.
A jelölőszervezeteknek, független jelölteknek érdekük, hogy valamennyi választási szervbe delegáljanak tagot, mivel így saját megbízottjaikon keresztül győződhetnek meg a választás tisztaságáról, ellenőrizhetik, illetve részt vehetnek az esetleges jogviták eldöntésében.
2010-ben az országgyűlési választáson több mint 25 ezer pártdelegált vett részt a szavazatszámláló, valamint a választókerületi és az akkor még működő területi választási bizottságok munkájában.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...
- Szándékosan gyújthatták fel egy...
- Kovács Mimi kicsit csalódott és...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Hűvös éj után napsütésre is...

