107 milliót fizettek a Deloitte tanácsaiért
2009. június 23. kedd 10:26
A lap úgy tudja, a pályázatot tavaly ősszel írták ki, amikor Bajnai Gordon kormányfő volt a gazdasági miniszter, míg Oszkó Péter jelenlegi pénzügyminiszter a társaság elnök-vezérigazgatója volt.
A Pénzügyminisztérium szerint a Deloitte csak egy közbeszerzési eljárás nyertese lett, még jóval azelőtt, hogy sejteni lehetett volna, hogy Oszkó Péter pénzügyminiszter lesz.
Mint a Magyar Hírlap írja, a felmérésnek és elemzésnek már el kellett volna készülnie, ám ez mind a mai napig várat magára. A lap információja szerint a Deloitte szakértői a napokban még kértek tájékoztatást e témában az APEH-től.
A Magyar Hírlap megjegyzi: az adótanácsadó cég a jelek szerint maga is alkalmazza az adóalap-csökkentési technikákat, hiszen a cégnyilvántartásból elérhető legfrissebb, tehát 2008-as pénzügyi beszámoló szerint tavaly mindössze 5,5 millió forintot fizetett be a központi költségvetésbe.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Volt egyszer egy Aranykacsa: hét...
- Tetőzött a Duna Mohácsnál, nincs...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Ismét látogatható a népszerű mecseki...
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Vasárnap is számíthatunk záporokra,...