Elképesztő: adtak-vettek egy bedrogozott nőt

Elképesztő: adtak-vettek egy bedrogozott nőt A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki 150 ezer forintért vásárolt meg Dombóváron egy nőt egy másik férfitól azért, hogy majd külföldön prostituáltként dolgoztassa - olvasható a police.hu oldalon. Emberkereskedelem, kényszermunka és emberrablás elkövetése miatt nyomozott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. A megalapozott gyanú szerint egy 21 éves nagyhajmási férfi 2021. március 5-én délután egy dombóvári áruház parkolójában 150 ezer forintért megvásárolt egy 61 éves répcevisi férfitól egy kábítószer hatása alatt álló nőt azért, hogy majd...

Megvan a még nem jogerős végeredmény, Kővári János üzent a pécsi választóknak

Megvan a még nem jogerős végeredmény, Kővári János üzent a pécsi választóknak Mellár Tamás, a DK-JOBBIK-LMP-MSZP-MOMENTUM-PÁRBESZÉD képviselőjelöltje nyert Baranya megye 1. választókerületében (Pécs) a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékos feldolgozottságánál. A politikus ezzel mandátumot szerzett. Kővári János, a Fidesz-KDNP jelöltje az eredmény ismeretében azt nyilatkozta, "köszönöm a minden eddigit felülmúló bizalmat! Maradok pécsi, Pécsért! Le kell győznünk a kishitűséget és a széthúzást! Legyen összefogás Pécsért!"  1. MELLÁR TAMÁS (DK-JOBBIK-LMP-MSZP-MOMENTUM-PÁRBESZÉD) - 44,01 százalék, 22 710...

Jobb az elővigyázatosság: zsebesekre figyelmeztet a rendőrség a pécsi buszokon

Jobb az elővigyázatosság: zsebesekre figyelmeztet a rendőrség a pécsi buszokon A Tüke Busz Zrt. járatain a hangos utastájékoztatón keresztül hívják fel a figyelmet arra, hogy mindenki vigyázzon értékeikre, óvják azokat a zsebtolvajokkal szemben. A megyei rendőr-főkapitányság azt közölte lapunk munkatársával, hogy az ilyen jellegű lopások ellen a legjobb védekezés a megelőzés, mivel a bűnözők észrevétlenül tevékenykednek. Rákérdeztünk, mennyire jellemző a zsebtolvajlás a városban. A helyi járatú autóbuszok kiváló terepet jelentenek arra, hogy a zsebtolvajok űzhessék törvénytelen munkájukat. Érthető tehát, hogy a rendőrség és a Tüke Busz Zrt. az utasok védelme...

Ellepték a baranyai zsaruk...

Ellepték a baranyai zsaruk a Mecsek erdeit, azt ígérik, máskor is visszatérnek A baranyai rendőrök is részt vettek az erdő közös rendbetételében.    A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság...

Viharos széllel érkeznek a...

Viharos széllel érkeznek a zivatarok, figyelmeztetést adtak ki Baranyára Viharos széllel és zivatarokkal markáns hidegfront érkezik szombaton.     Az Országos Meteorológiai Szolgálat...

Egy pécsi lépcsőházban...

Egy pécsi lépcsőházban rázták meg a pofonfát A rendőrök elfogták a gyanúsítottakat.       A nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki két férfit...

Azt kamuzta, nem az övé a...

Azt kamuzta, nem az övé a kocsi, hogy ne kelljen kifizetnie a büntetést A Pécsi Járási Ügyészség hatóság félrevezetésének vétsége miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen, aki valótlan feljelentést...

Százhoz közelít a napi új...

Százhoz közelít a napi új fertőzöttek száma a megyében Országszerte 2400, Baranya megyében 107 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 868 007-re nőtt az...

Ritka bagolyfaj egyik...

Ritka bagolyfaj egyik példánya bukkant fel Baranyában A Sumonyi Madárvonulás-kutató Állomáson egy gatyáskuvik akadt a hálóba március 18-án. A fajnak ez az első baranyai, egyben az...

Lecsukatott a bíróság egy gyújtogatót Szekszárdon

Lecsukatott a bíróság egy gyújtogatót Szekszárdon Letartóztatta csütörtökön a Szekszárdi Járásbíróság azt a férfit, aki múlt vasárnap felgyújtotta házát Dunaföldváron; a tűz egy ember halálát okozta.     A Tolna Megyei Főügyészség az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az 53 éves férfi április 3-án, kora délután, ittas állapotban egy kannából benzint locsolt szét a ház konyhájában, és öngyújtóval meggyújtotta. A linóleumpadló azonnal lángra kapott, majd a tűz átterjedt az egész épületre.Az ablak nélküli helyiségben rajta kívül még ketten tartózkodtak, a tűz elől mindhárman az udvarra menekültek....

Mintegy ötmilliárd forintból újították fel a Siklósi úti Interspar áruházat

Mintegy ötmilliárd forintból újították fel a Siklósi úti Interspar áruházat Csaknem ötmilliárdos beruházásból újult meg a pécsi INTERSPAR hipermarket, írta közleményében az áruházlánc. "A Dél-Dunántúl egyik legmodernebb hipermarkete lett a pécsi Siklósi úti INTERSPAR, amely rekordidő, alig fél év alatt újult meg, így áprilistól a vevők már egy, a 21. század technológiai és minőségi elvárásainak megfelelő létesítményt vehetnek birtokukba. Az üzletben tovább bővült a speciális igényeket kielégítő termékek választéka, kiemelt helyre kerültek az egészségtudatos táplálkozást segítő, valamint a bio- és diabetikus élelmiszerek. A gyorsabb bevásárlást...

Pécsi zsaruk kapcsolták le az internetes piactér rémét

Pécsi zsaruk kapcsolták le az internetes piactér rémét A Pécsi Járási Ügyészség 197 rendbeli csalás miatt emelt vádat egy debreceni nőellen, aki internetes hirdetésekkel csapta be a sértetteket.   A vádlott 2019 őszén elhatározta, hogy interneten olyan játékokat és elektronikaieszközöket hirdet meg eladásra, amikkel valójában nem rendelkezett. A hirdetésrejelentkezőktől azt kérte, hogy a vételárat előre utalják át neki. A nő kifejezetten abűncselekményekből származó pénzek fogadására négy bankszámlát nyitott.A sértettek átutalták a vételárat, vagy annak egy részét, a vádlott azonban nem küldte meg nekik a meghirdetett...

Még mindig száz felett van...

Még mindig száz felett van a napi új fertőzöttek száma Baranyában Országszerte 2568, Baranya megyében 119 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 865 607-re nőtt az azonosított...

Fiatal tehetségek lépnek...

Fiatal tehetségek lépnek színpadra a pécsi Kodály Központban Fiatal tehetségek muzsikálnak a Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) és az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány...

Gereblyével rontott...

Gereblyével rontott ismerősére egy baranyai faluban egy fiatal Ököllel és gereblyével támadt ismerősére egy férfi Kétújfaluban, a rendőrök eljárást indítottak ellene.    A...

A pécsi Fidesz-frakció...

A pécsi Fidesz-frakció segítséget ajánl Péterffy Attilának az orfűi akvapark megnyitásához Sajnálattal értesülhettek a pécsiek arról, hogy Péterffy Attila nem támogatja az orfűi aquapark idei működtetését, ezért az...

Így állunk ma: megérkeztek...

Így állunk ma: megérkeztek a járványügyi adatok Országszerte  2880, Baranya megyében 184 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 863 039-re nőtt az...

Tűz ütött ki egy pécsi...

Tűz ütött ki egy pécsi társasházban, két lakás kiégett Kiégett két lakás Pécsen, miután tűz ütött ki egy nyolclakásos társasház garázsában a Zsinkó István utcában - közölte az...

Tavaszi nagytakarításra hívnak a Mecsek erdeibe

Tavaszi nagytakarításra hívnak a Mecsek erdeibe Április 8-án a Mecsekerdő két helyszínen várja az önkéntes segítőket a bárki számára látogatható erdők közös rendbetételére. A „Tavaszi nagytakarítás - Takarítsuk ki együtt a természetet" akció március 21-én, az Erdők Nemzetközi Napján indult. Az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ gondozásában megvalósuló kampányhoz a Mecsekerdő további 16 erdészettel együtt csatlakozott.  Az elmúlt két évben a járványnak köszönhetően az erdők látogatottsága hatalmasat nőtt. Nagy öröm, hogy ez a növekvő tendencia a mecseki és zselici erdőkre is igaz. A növekvő...

Idén sem nyit ki az orfűi akvapark - Annyira lepusztult, hogy nem éri meg a felújítás

Idén sem nyit ki az orfűi akvapark - Annyira lepusztult, hogy nem éri meg a felújítás A teljes felújítás csaknem 200 millió forintba, míg a részleges megnyitás is csaknem százmillióba kerülne - erre a megállapításra jutott az orfűi aquapark újranyitását vizsgáló műszaki jelentés. Mivel a tulajdonosok az élményfürdő teljes rekonstrukcióját és bővítését tervezik, ezért az ideiglenes, alig egy-két évre szóló felújítás felesleges lenne, így a nehéz gazdasági helyzetben lévő pécsi önkormányzat - az orfűi önkormányzattal egyetértésben - nem támogatja a park ideiglenes újranyitását, közölte a pécsi önkormányzat.  Azt írták, "Pécs polgármestere még február...

Csaknem hatezer új fertőzöttet azonosítottak az elmúlt négy nap során

Csaknem hatezer új fertőzöttet azonosítottak az elmúlt négy nap során Az elmúlt négy napban országszerte 5961, Baranyában 246 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 860 159-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 101, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 45 611-re emelkedett - közölte az elmúlt négy nap összesített adatait a koronavirus.gov.hu kedden.     A kormányzati portálon azt írták: a gyógyultak száma 1 717 268, az aktív fertőzötteké 97 280. Kórházban 1833 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 49-en vannak lélegeztetőgépen.Baranya megyében 246 új fertőzöttet azonosítottak, számuk a...