Megverte a biztonsági őrt egy csokitolvaj Mohácson
A Mohácsi Járási Ügyészség rablás bűntette miatt vádat emelt egy mohácsi férfiellen, aki egy áruházból csokoládét tulajdonított el és a vagyonőrt bántalmazta. A vádlott március elején egy mohácsi áruházban a ruházatába rejtett 11 táblacsokoládét, majd a pénztár mellett a kijárat felé indult, a csokoládékat nem fizette ki. A vagyonőr észlelte a cselekményt, ezért a kijárat előtt a vádlott elé állt, őt felszólította, hogy álljon meg. A vádlott kérte a vagyonőrt, hogy engedje el, ő azonban nem állt félre, ezért ruházatát avádlott megragadta, oldalra rántotta, és...
Baranyában is durván megugrott az álláshirdetések száma
Az álláshirdetések száma 66 százalékkal nőtt a Profession.hu első negyedéves jelentése szerint. Az állásközvetítő portál saját adatai alapján közölte: az intenzív növekedés leginkább Somogy, Pest és Tolna megyére volt jellemző, de a legkevésbé aktív Nógrád megyében is 14 százalékos volt a bővülés. A legtöbb új kollégát a fővárosban keresik a feladott álláshirdetések száma alapján, azonban a legnagyobb százalékos növekedés (108) Somogy megyében volt. A növekedésben ezt követi Pest megye (77), Tolna (73), Zala (71), Vas (70), Csongrád-Csanád és Győr-Moson-Sopron...
Megvan a baranyai zsaruk kedvenc sütije - Ki nem találnánk, hogy mi az - Videó!
Szegedi tanuló nyerte a Zsaru szelet készítő versenyt. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság „Zsaru szelet" készítő versenyt hirdetett az élelmiszeripari vagy vendéglátás képzésben résztvevő tanulók részére, amelyre 18 pályamű érkezett. A készítők komolyan vették a verseny beharangozó kisfilmjében elhangzott rendőrök igényeit. A karcagi csapat például nem csak süteménnyel érkezett, hanem egy verssel is készült. Harkányi Kata pedig életében először készített bonbont, ami annyira elnyerte a zsűri tetszését, hogy különdíjjal jutalmazták.[#video:3704]A...
Nyolc, tisztán elektromos...
Újabb nyolc, tisztán elektromos meghajtású busz áll hamarosan munkába Pécsen, a Zöld busz program csaknem 1,2 milliárd...
Baranyai drogárust és egy...
A siklósi rendőrök eljárást indítottak egy helyi, valamint egy siklósnagyfalui férfi ellen. A rendőrök...
Hét és fél évre ítéltek egy...
A Pécsi Törvényszék a kedden megtartott nyilvános előkészítő ülésen egy vádlottat különösen jelentős mennyiségű kábítószerre...
Száz alatt maradt a napi új...
Országszerte 1407, Baranyában 81 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a koronavírus-járvány kezdete óta 1 885 865-re nőtt az...
Hat emeletnyi magasból...
Látványos közös gyakorlaton vettek részt a Mohácsi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság és a Mohácsi Speciális Mentő és Önkéntes...
Úgy emlékezett egy pécsi...
A pécsi rendőrök eljárást indítottak egy 26 éves helyi férfi ellen. Gyanúsítottként...
Hónapokra lezárják a Bálicsi utat a közlekedők elől
Teljes útzár mellett kezdődik meg szerdán a Bálicsi úton a gázvezeték rekonstrukciója az E.ON Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt. kivitelezésében. A gépjárművezetők kerülőútként az Angster József utca - Jurisics Miklós utca - Barbakán körforgalom - Kodály Zoltán utca útvonalat használhatják, közölte a BIOKOM. Megkezdődik a Bálicsi úton a gázvezeték rekonstrukciója az E.ON Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt. kivitelezésben. A munkálatok április 20-án, szerdán reggel indulnak, és várhatóan június végig tartanak. A szolgálató a kivitelezést két szakaszra bontotta az alábbiak...
Két év után ismét portugieserszemlét rendeznek Villányban és Pécsen
Nyolcadik alkalommal rendezik meg a fajta népszerűsítésére hivatott Portugieser du Monde nemzetközi borversenyt és kóstolófesztivált április 22-én és 23-án Villányban és Pécsen - közölték a szervezők az MTI-vel. Mint írták a megmérettetésen szlovák, német, szlovén, osztrák, szerb, horvát és magyar borok alkotják a nemzetközi mezőnyt, s csaknem száz bort neveztek a versenyre. A verseny nemzetközi jellegét erősíti, hogy a magyar zsűritagok mellé érkeznek szakértők Szlovéniából, Lengyelországból, Olaszországból és Ausztriából is - olvasható a közleményben.A Villányi...
Péterffy Attila piros lapot kapott, a Momentum egyik képviselője kilépett pártja frakciójából
Beindult az élet a keddi pécsi közgyűlésen: Topán László, a Momentum színeiben mandátumot szerzett önkormányzati képviselő bejelentettek, kilép pártja frakciójából, Hoppál Péter, Pécs országgyűlési képviselője pedig piros lapot mutatott fel Péterffy Attilának. A keddi közgyűlésen Topán László bejelentette, kilép a Momentum városházi frakciójából, s a továbbiakban a Mindenki Pécsért független képviselőjeként folytatja a képviselői munkát.Ezzel a párt városházi frakciója megszűnt. Napirend előtt kért szót Hoppál Péter, Pécs országgyűlési...
Itt a húsvéti hétvége...
Az elmúlt négy napban országszerte 4978, Baranya megyében 223 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 884...
A hűvös időben is...
Idén ugyan a megszokottnál egy kicsit később, de ismét virágba borultak a japán cseresznyefák a temetőben. A múlt heti...
Felföldi László Mohácson: a...
A feltámadás a húsvét ereje és öröme, az a szabadság és az az erő, amelyre mindnyájunk szíve vágyik: hogy szeressenek és...
Emmausz-járás: idén újra...
Bólyban több mint száz esztendeje őrzik a német népszokást, a húsvéthétfői Emmausz-járást, de megyeszerte egyre több helyen,...
Pécsett rabolt három...
Csoportosan elkövetett rablás miatt nyomoztak a pécsi rendőrök négy fiatal ellen. Az ügy vizsgálatát befejezték, és az...
Méltóan búcsúztak a korábbi...
Gyertyagyújtással emlékeztek társaikra. A PMSC Öregfiúk Egyesület szervezésében a Lauber Dezső Sportcsarnokban...
Lehet, hogy mákunk lesz és megússzuk a zivatarokat
A déli órákig főként az északkeleti országrészben, illetve a keleti, határ menti területeken fordulhat elő zivatar. Ezt követően, a délután folyamán az ország középső sávjában kísérheti dörgés, villámlás a záporok útját. Napközben a Nyugat-Dunántúlon, valamint az északkeleti országrészben viharos széllökésekre is számítani kell. Szombaton felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel. Tartósabban sok felhő a nap első felében az északkeleti országrészben valószínű - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat.Estére a legtöbb helyen csökken a felhőzet, a középső...
Lezárták a Sárhátnál lebukott embercsempész elleni nyomozást
A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a nőnek az ügyében, aki migránsokat akart külföldre szállítani Baranyából. Embercsempészés miatt nyomozott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság egy 43 éves Németországban élő magyar állampolgárságú nő ellen. A gépjárművezetőt a rendőrök 2021. október 23-án hajnalban Mohács-Sárhát térségében fogták el, amint német honosságú autójával épp nyolc, magát szír állampolgárnak valló férfit szállított. A nyomozók a járművet lefoglalták, a migránsokat és a csempészt elfogták, majd előállították őket a...
Milliókat érő trófeagyűjteményt loptak el Majson
A rendőrök elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfiakat. Egy férfi tett bejelentést szerdán a rendőrségre arról, hogy április 12-én 20 óra 30 perc és április 13-án 15 óra 30 perc között a Majs külterületén található présházának az ajtaját leemelték, majd az ingatlanból elloptak 18 gím trófeát, valamint hat hullott agancsot. Az ellopott trófeák és agancsok összértéke több mint 3 millió forint.A rendőrök pár órán belül beazonosították a feltételezett elkövetőket, majd elfogták és előállították őket a rendőrkapitányságra. A nyomozók a 22 éves majsi...
« Előző
5439 | 5460 | 5481 | 5502 | 5523 | 5544 | 5565 | 5586 | 5607 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Paprikajancsit rajzolt a NENYI-re
- Hétfőn már napsütésre, húsz fokra...
- Német bíboros: vannak, akik új...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Íme, a pécsi kocsma, a Tavasz, ahol...
- Havasi Bertalan a Fidesz szavazóinak:...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...

