Folytassa TAKA! - Újabb szerződéseket kérnek ki

- Precedens értékűnek tartjuk a Baranya Megyei Bíróság döntését, miszerint a hatástanulmányok és a tanácsadói szerződések nyilvánosak, mert azok közérdekű adatot tartalmaznak. Nem dőlünk azonban hátra, mert számos homályos szerződés, megállapodás akad még a pécsi közhivatalokban, ami szerintünk az emberekre tartozna. Ezért megyünk tovább - mondta egy szerdai sajtótájékoztatón dr. Komlódi András ügyvéd, a TAKA elnöke. A szervezet alelnöke, dr. Nagy Róbert emlékeztetett arra, hogy még számos ügy van folyamatban, miután több esetben hiába kértek ki közérdekű...

Klímaébresztő: Ide az erőt!

Klímaébresztő: Ide az erőt! Mennyiben érint, mennyiben okozzuk mi magunk, és mit tehetekünk a klíma-káosz elkerüléséért? Keressük a válaszokat,majd a válaszok után a megfelelő konzekvencia levonása sem maradhat el. Csütörtök este a Fábián Béla u. 9. szám alatt található közösségi házban 18 órától egy útmutató filmet vetít a szervező pécsi közösség „Ide az erőt" címmel. A 62 percen át tartó feliratos film Angliába, Európa egyik legnagyobb széndioxid-kibocsátó országába vezeti a nézőt.A dokumentumfilm bemutatja, amint egy széntüzelésű erőmű árnyékában hatszáz különböző társadalmi helyzetű ember...

Gyurcsány meglepte a komlóiakat

Gyurcsány meglepte a komlóiakat Az egyesület elnöke, Orsós Ferenc munkatársunknak azt, szervezetüket 2004-ben tizenegy fiatal cigány alapította, s azt tűzték ki célul, hogy a komlói romáknak az oktatás és munka területén segítsenek. Elsődleges céljuk, hogy az általuk működtetett tanodában rendszeres foglalkozásokkal az általános- és középiskolás, halmozottan hátrányosan helyzetű roma diákoknak segítsenek az érettségi, illetve egy szakma megszerzésében. Emellett a komlói rászorulóknak szociális ügyek intézésében adnak tanácsot. Az elnök közölte, jellemzően pályázatokon elnyert támogatásokból, évi 10-15 millió...

Átvilágítás: több pénzt a...

Átvilágítás: több pénzt a PNSZ-nek A jelentés megállapítja, hogy a Pécsi Nemzeti Színház központi és önkormányzati támogatása a többi vidéki nemzeti, illetve...

Átszervezték az...

Kiss István az MTI-nek beszámolt arról: vezénylési útvonalakat módosítanak azért, hogy normaidőn belül belül tudják mentesíteni a hótól, jégtől az utakat. Ehhez külső vállalkozókat is...

Rendhagyó biológia óra a...

Rendhagyó biológia óra a Simonyiban Boa constrictor. Rendhagyó biológia órát tartottak a Baranyai Madárpóktartók Klubjának tagjai a pécsi Simonyi Károly...

Magyarszék: vasoszlop dőlt...

Zsobrák Péter elmondta: a baleset eddig ismeretlen okból következett be, a sérültet mentőhelikopter szállította kórházba, az ügyben vizsgálat indult. A rendőr több részletet nem közölt....

Ritka veterán motorokat...

Az eddigi adatok szerint, november 19-én Szalántán, egy családi ház melléképületéből loptak el kettő darab ritkaságnak számító oldalkocsis motorkerékpárt. Az egyik KS 750 típusú, 1944-es...

Tippmix: középpontban a...

Nagyságrendben hasonló volt a Bordeaux - Chelsea (86551 fogadás 27,7 millió forintért) és a Liverpool - Marseille derbi is (29,2 M Ft, 81051 fogadás 29, 2 millió forintért).A hét közepén...

Ecce advenit - ünnepi koncertek Pécsett

December 6-án a Makám fellépésével indul a program, melyben archaikus Mária-énekeket hallhat a közönség, az együttes saját feldolgozásában. A 2009-ben 25. születésnapját ünneplő zenekarban Bede Sarolta és Korzenszky Klára énekel szólót. Másnap Lovász Irén „Égi hang" c. koncertje lesz hallható, melynek alapgondolata az emberi hang segítő, gyógyító erejét hirdeti. Az énekesnőt Mizsei Zoltán és Ágoston Béla kíséri.December 9-én kedden nagyszabású produkció érkezik Pécsre: a Janus Pannonius verseiből megénekelt új lemezt mutatja be a Kaláka, a Misztrál és a Szélkiáltó,...

Búcsúlátogatáson Pécsett a távozó bosnyák nyagykövet

Végleges hazautazása előtt búcsúlátogatást tesz Tasnádi Péter polgármesternél Branimir Mandics, Bosznia-Hercegovina budapesti nagykövete december 5-én délelőtt tíz órakor - tudatta a városháza.

Felhívás: fegyveres rablót keres a rendőrség

A rendőrség kéri, hogy aki a nyomozás szempontjából lényeges információval rendelkezik, tegyen bejelentést a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon munkaidőben a 72/504-436-os, munkaidőn túl a 107-es, vagy 112-es ingyenesen hívható telefonszámon, vagy személyesen a legközelebbi rendőri szervnél. A nyomravezetőnek, aki az elkövető személyi adatairól, illetve tartózkodási helyéről felvilágosítással tud szolgálni, a kapitányság 500 ezer forintos pénzjutalmat ajánlott fel.

IVETÁR-konferencia a...

A 10 órakor kezdődő tanácskozáson a jelenlévő érdeklődők tíz szakember előadását hallgathatják meg dr. Dobay Péter elnökletével.A részletes programot itt találja: KLIKK!

Komlóiaknak ajánlja könyve...

A hírügynökség kedden úgy értesült: a több százezer forintot a komlói roma tanoda, illetve az intézményt működtető Belső Tűz Egyesület kapja. A könyvet szerdán mutatják be.Földes Tamás, a...

Traffipax szerdán Pécsett...

08.30 - 09.15 óráig Pécs, Pécsváradi út09.30 - 10.15 óráig Pécs, Hársfa u.10.30 - 11.15 óráig 58-as fkl út11.30 - 12.15 óráig 57-es fkl út13.00 - 13.45 óráig Pécs, Nagy I. út14.00 - 14.45...

Újabb szervezetekkel bővült...

A mohácsi jobbikosok Odry Tibort választották szervezetük elnökének, míg Komlón Göcsei Gábor lett a párt helyi vezetője, a Hegyszentmártonon pedig Sárközy Csaba képviseli ezentúl a...

Janus-arcú álruhások -...

Janus-arcú álruhások - Pozsgai Zsolttól -Valóban, szerintem az író akkor nyúljon történelmi témához, ha a jelenben valami fáj neki, és ezt a fájdalmat a történelem...

Jogellenesen titkolták az...

Jogellenesen titkolták az EKF-tanulmányt Pécs önkormányzata köteles hozzáférhetővé tenni a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa program (EKF) megvalósíthatósági...

Megyeháza: nagyobb lehet a hiány

Megyeháza: nagyobb lehet a hiány Horváth Zoltán, a megyei közgyűlés alelnöke (képünkön balra) szerint a gazdálkodás kérdéseinek felvázolásában a korábbi évekhez képest lényegesen nehezebb helyzetben vannak a pénzügyi válság hatásainak kiszámíthatatlansága miatt. A szeptember végén elkezdett előkészítő és adatgyűjtő munkák közben folyamatosan változtak, változnak a tervezést megalapozó információk, elég csak arra gondolni, hogy a költségvetés pénzügyminisztériumi előterjesztése november elején látott csak napvilágot. Mint mondja, gazdálkodásukat döntően a központi források nagysága és struktúrája...

Pécsi bevásárlókosár: drágul a Metro

Pécsi bevásárlókosár: drágul a Metro Vásárlási akciónk célpontjai továbbra is a Metro (1.), a Budai Vámnál (2.) és a Makay úton (3.) található Tesco, valamint a gyárvárosi Lidl (4.), illetve az Árkádban lévő Interspar (5.) voltak. Immár hagyományosan négy kategória szerint szerepeltetjük az azonos márkájú és kiszerelésű tételeket, így a higiénés termékeket, az italokat, az alapvető élelmiszereket, illetve a nem alapvető élelmiszernek tekinthető, ugyanakkor szinte mindennap fogyasztott termékeket. Ahogy korábban, néhány esetben most is kivételt kellett tennünk, mert ugyanazon márkájú árura (egy-két kategóriában)...

Alakul a külsős válságstáb

Alakul a külsős válságstáb Mint azt a testület megalakítását már nyáron kezdeményező MDF-es képviselő, dr. Füredi Péter (képünkön) lapunknak elmondta, a csapat feladata a költségvetési koncepció, és a jövő évi büdzsé-tervezet véleményezése lesz. Szerinte, ha idén talán már nem is, január legelején megkezdheti munkáját a szervezet, amely hetente tart majd ülést a költségvetés február közepi elkészültééig.Füredi bízik benne, hogy a pártok által delegált szakemberek (lásd keretes írásunkat) érdemi javaslatokat, alternatívákat tárnak az önkormányzat dolgozói, a politikusok, és a bizottsági tagok elé. Mint...