Kárt okozott, majd elhagyta a helyszínt

Fennakadt egy teherautó egy magasságkorlátozó kapuban Pécsett a Megyeri úton a vasúti átjárónál. Szerda éjjel történt az eset, vélhetően egy teherautó próbálkozott átmenni, de túl magas volt, ezért fennakadt és kiszakította a szerkezetet. Közel félmilliós kár keletkezett, a sofőr elhagyta a helyszínt, a rendőrök őt most is keresik.

A pécsi EKF-projekt is a zöldek feketelistáján

Az MTSZ közreműködésével készített, az európai uniós források romboló hatására, valamint a válság következtében felgyorsuló brüsszeli költekezés átgondolására figyelmeztető listán a győri Árkád bevásárlóközpont, az M0-ás körgyűrű keleti szektora, a Kis-Balaton vízszabályozási rendszer, a várpalotai hulladékégető, a dunai hajózási rendszer, a 4-es metró, valamint a pécsi Európa Kulturális Fővárosa projekt található. Az MTSZ szerint az uniós közpénzeket megfontoltabban, hatékonyabban és átláthatóbban kellene felhasználni, mivel szerintük - a recesszió által fenyegetett, súlyosan...

A Pétáv bedőlő háztartásokra készül

A Pétáv bedőlő háztartásokra készül Gasz Zoltán igazgató biztos benne, hogy jelentősen bővülni fog az adósok listája idén, különösen az önkormányzati bérlakásban élők közül kerülnek majd ki a fizetni képtelenek. Jól mutatja a helyzet komolyságát, hogy az önkormányzatnak ún. háttérfelelősség ellátására kell nemsokára garanciát vállalnia.Mivel a városi büdzsé kong az ürességtől, ez azt jelenti, hogy Pécs városi telkeket adna át a Pétávnak a bérlakásokban élők adósságai miatt, a társaság ezek pedig értékesítése révén juthat elmaradó kintlévőségeihez. Gasz elmondta azt is: saját tulajdonú ingatlanban élők...

Hegedűs, dobos a Virtuózok...

Hegedűs, dobos a Virtuózok Klubjában A Virtuózok Klubja áprilisi vendége pénteken 19 órától Lantos Zoltán (képünkön) és Kövesdi József lesznek. Lantos egy olyan...

Kertvárosi rendelő: csak...

Kertvárosi rendelő: csak pénz nincs rá A beruházás ötlete március végén merült fel ismét, amikor a pécsi Egyesített Egészségügyi Intézmények (EEI) igazgató főorvosa,...

Két egyfelvonásos a Pécsi...

Két egyfelvonásos a Pécsi Balettnél Elérhetetlen területek címmel, két egyfelvonásos koreográfiát tűzött műsorára a Pécsi Balett, melyek az emberi lélek...

ÉkesÉk: "Képviselő...

Vendégek:Fogarasi Gábor (Jobbik Magyarországért Mozgalom Pécsi Alapszervezete)Dr. Guzs István (Magyar Szocialista Párt)Dr. Kőhalmi László (FIDESZ Magyar Polgári Szövetség és...

Puch Lászlóból...

Puch Lászlóból MSZP-pártigazgató lesz A Tocsik-ügyben korábban a vádlottak padján ülő (később felmentett) Boldvai László lesz a Közlekedési, Hírközlési és...

2010-ben háromnapos lesz a...

Kerekes Kornél, az együttes frontembere, egyben a fesztivál főszervezője elmondta, idén a Jahmali zenekar lesz a fő attrakció. A reggae csapat az 1960-as évek végén alakult. A Batta Dem...

Vasárnap választás lesz Magyarhertelenden

A voksolásra azért kerül sor a baranyai községben, mivel a közgyűlés feloszlatta önmagát.

EKF: megtörtént az első kapavágás

EKF: megtörtént az első kapavágás A fejlesztés keretében a téren járófelületek felújítására, parkosításra, padok kihelyezésére, játszóterek kialakítására, s egyebek mellett egy kisebb vízjáték építésére kerül sor a régi szökőkút helyén.A térrendezés ezzel egy időben további hat helyszínen folyik, a munkálatok hét hónapot vesznek igénybe. A cél az, hogy a baranyai megyeszékhelyen olyan valódi közösségi terek jöjjenek létre, melyek hangulatos találkozási helyként szolgálhatnak a szabadidő sokszínű eltöltésére.Ruzsa Csaba, a Pécs2010 Menedzsment Központ ügyvezető igazgatója a többi nagyprojekttel kapcsolatban az...

Visszaélés: idős pécsieket kerestek fel

"Felhívjuk a tisztelt lakosság figyelmét, hogy az elmúlt időszakban Pécs városában az Integrált Nappali Szociális Intézmény nevével visszaélve, ismeretlen emberek időseket kerestek fel otthonukban szociális szolgáltatásokat felajánlva. Ezek közül pl. jelzőrendszeres készüléket ajánlottak fel 80.000,-Ft-ért, illetve tájékoztatóra hívták meg őket orvosi rendelőkbe, a házi orvosokra hivatkozva. Ezúton szeretnénk tájékoztatni önöket, hogy - az Integrált Nappali Szociális Intézmény Jelzőrendszeres Házi Segítségnyújtás szolgáltatása a rászorulók részére INGYENES.- Munkatársaink az...

Vadászfegyvereket foglaltak...

A ház falában talált lövedék és a fegyverek összehasonlításával jelenleg szakértő vizsgálja, hogy a lövést e fegyverek valamelyikéből adhatták-e le - mondta a szóvivő.Zsobrák Péter a...

Beszélgetés a „Csángók"...

A film a moldvai csángók különleges élethelyzetével foglalkozik: a sok évszázados elzártságban megőrzött archaikus nyelv és életforma viharos gyorsasággal bomlik fel a hirtelen megnyílt...

Lövés ért egy baranyai -...

"Valószínű, hogy az épületet vétlen lövés vagy célt tévesztett lövedék érte. A lövedék az ablakon hatolt be a ház szobájába, és egy szentkép sarkát érintve a falban állt meg" -...

Traffipax csütörtökön...

07.00 - 07.45 óráig: Pécs Dr. Veress E. út08.00 - 08.45 óráig: Pécs, Szigeti út09.00 - 09.45 óráig: Pécs, Magyarürögi u.10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Rácvárosi u. 1912.00 - 12.45 óráig: 6....

Elspájzolt tanácsi üdülők

Elspájzolt tanácsi üdülők Egy minapi döntéssel 17 darabosra bővült a rendszerváltás után még csak tucatnyi ingatlant számláló önkormányzati üdülővagyon,...

"Laptopzenekar" koncertezik...

Pécs a zenekar közép- és délkelet európai körútjának második állomása. A hat helyszín mindegyikén sikerült megnyernünk helyi...

Nemsokára átadják a teniszcentrumot

Nemsokára átadják a teniszcentrumot A Balokányligetbe tervezett Koncert- és Konferencia Központ építése miatt szükségessé vált a sporttelep átköltöztetése, amely nem volt egyszerű folyamat. Az eredetileg tavaly nyárra ígért új sportcentrum átadása fél évet csúszott, a legutóbbi időpont szeptember volt. Mostanra pedig április legvége a beruházás állítólagos átadási időpontja.Törvényi előírás szabályozza, hogy ha egy szabadidős tevékenységre szolgáló sporttelepet megszüntetnek, akkor az önkormányzatnak kötelessége azt minden tekintetben egyenértékű ingatlannal pótolni. Ez az „EKF-kisajátítások és törvényi...

A fizetésképtelenség határán a Holding

A fizetésképtelenség határán a Holding Többek között a nem alapfeladatai ellátásából eredő kiadásai (az Expo Center megépítéséhez felvett hiteleket, a Városi Képtár lízingdíját is nyögi a holding) miatt van nehéz helyzetben az ötmilliárdos hitelállománnyal birkózó vagyonkezelő, amelynek ma is többszázmilliós tartozása van.A problémák az említett kiadásokon túl abban is gyökereznek, hogy a társaság két éve küzd a nagyobb bevételekért, ám mindez a Pécsi Közlekedési Zrt. üzletrész-eladásán kívül nem jött össze. Szabadultak volna a Zsolnay-gyártól, a Vízműtől, a Nick-udvartól, de nem csak ezek, hanem a kisebb...

Új bemutató és összefogás három város között

Elérhetetlen területek címmel Zachár Lóránd, a Dance Works Rotterdam művésze, Sakk-matt címmel Raza Hammadi, a Párizsi Ballet Jazz Art művészeti vezetője készített egyfelvonásos koreográfiát.A premierre meghívást kapott Kiss János, a Győri Balett igazgatója, Pataki András, a Szegedi Kortárs Balett igazgatója, Juronics Tamás a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője és Kenesei Edina projektvezető. Nem véletlenül, hiszen Vincze Balázs, a Pécsi Balett igazgatójának kezdeményezésére a Pécs2010 EKF program keretein belül együttműködés indult a három vidéki nagyegyüttes között,...