Pécsett egyeztetett Gáncs Péter evangélikus püspök
Gáncs Péter evangélikus püspök háromnapos látogatást tett Pécsett és környékén. Esténként böjti evangélizációt tartott a pécsi evangélikus kápolnában. Az evangélikus egyház elnök-püspökét hivatalában fogadta Udvardy György pécsi katolikus megyéspüspök. Testvéri légkörű találkozó keretében a két egyházfő áttekintette az új köznevelési törvénnyel és a teremtésvédelemmel kapcsolatos ökumenikus feladatokat. A Déli Evangélikus Egyházkerület lelkészi vezetője tárgyalásokat folytatott a pécsi várohzása Oktatási Referaturájával az esetleges iskolaátvételi lehetőségekről.Együttműködés a közgáz és a Leőwey Gimnázium között

Katasztrófavédelmi versenyt rendeznek Pécsett fiataloknak
Idén is megrendezik az Országos Katasztrófavédelmi Ifjúsági Versenyt, melynek főszervezője azOrszágos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Pécsett április 2-án 8 órától kezdődik a verseny a Lauber Dezső Sportcsarnokban. A verseny célja: játszva tanulás korunk katasztrófavédelmi kihívásairól, a tanév során elsajátított veszélyhelyzeti ismeretekről, tenni- és tudnivalókról, az ön- és mások mentésének lehetőségeiről. A verseny az életkori sajátosságoknak megfelelő formában, a lehető legszélesebb körben, a versenyszellem erősítésével, az élményszerűség jegyében zajlik. A versenyen...Horvátországba látogat...

Átadták a Lázár Ervin...

Udvardy püspök pécsi...
Istentiszteletek közvetítése, ünnepi műsorok, valamint filmek szerepelnek a közmédia húsvéti műsorkínálatában - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vallási...A kiesés szélén a pólósok –...

Hajók közlekedtek az...
A Víz Világnapja pécsi programjaihoz kapcsolódóan általános iskolás diákok vonultak ki az Éger-patakhoz, hogy saját kezűleg készített hajóikat úsztassák a patak vizén. A...A szaunázásról és a...

Hét év börtönre ítélték a PK Zrt. volt vezérigazgatóját, Keczer Lászlót a pécsi buszeladási ügyben

Pécsi Pénzügyi Napok: eljárás indul Esztergom ellen
Magyarország államadósság-finanszírozásával nincsenek problémák, az államkötvény-aukciók összességében sikeresek - mondta Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese kedden Pécsen. Borbély László András a hazai pénzügyi-gazdasági élet képviselőinek részvételével zajló VI. Pécsi Pénzügyi Napok keretében tartott előadásán hangsúlyozta: bár a folyamatosan változó piaci hangulatok miatt akadnak eredménytelen aukciók, összességében az elmúlt tíz hónapban sikeres volt hazánk államkötvény-kibocsátási gyakorlata. Hozzátette: a magyar gazdaság piacról...Véradásra várják az önkénteseket a Nevelési Központban
A Magyar Vöröskereszt 1939 óta vesz részt a térítésmentes véradás szervezésében, ami prioritást élvez és folyamatos szervezést igényel. A biztonságos hazai vérellátáshoz évente 500 000 egység vérre van szükség. Ehhez évente több mint közel félmillió önkéntes embertársunk véradományát, önzetlen segítségét várják. A lakossági véradások ezúttal március 31-én, szombaton az ANK Művelődési Házban 14-18 óra között, valamint április 5-én, csütörtökön a Siklósi Művelődési Házban 9-14 óra között lesznek. A véradásra minden alkalommal feltétlenül hozza magával személyi igazolványát...Bíróság előtt a szemérem...
Nyilvános ülésen kezdődött, majd zárt tárgyaláson folytatódott a nemi erkölcs elleni és más bűncselekménnyel vádolt mohácsi rajztanár ügyének megismételt tárgyalása a Pécsi Városi...Tárlat a kommunizmus...
A romániai kommunista rendszer exhumált áldozatairól nyílik kiállítás kedden Aradon - közölte az MTI-vel a tárlat anyagát összegyűjtő Marius Oprea történész, a Romániai Kommunizmus Bűneit...Buszon bukott le a körözött...
Hétfő este az egyik pécsi helyi járatú autóbusz végállomásról kértek rendőri segítséget a menetjegyellenőrök, mivel egy személy menetjegy nélkül utazott. A rendőri intézkedés során...100 éves lett a pécsi...

Továbbra is kérdéses a...

Tüke-, Nyugdíjas-, "Irány...

Bűnösnek vallotta magát a Teklafalunál társát lelövő vadász
Bűnösnek vallotta magát a társát 2011 májusában Teklafalunál halálosan megsebesítő vadász hétfőn, a Szigetvári Városi Bíróságon ellene indult büntetőper első tárgyalási napján. Nagy Árpád azt vallotta: a végzetes lövés leadásakor egy vaddisznó hátát látta a 2011. május 8-án, általa vezetett vadhajtáson, de a lövedékét valami eltéríthette, így következhetett be a baleset. Szólt arról is, hogy bár több mint két évtizede van vadászvizsgája, kezdő vadásznak számít.Az ügyészség a nyugdíjas férfit halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel és...Átadták a Mediterrán Magyarország új gyárát Bólyban
Átadták a Mediterrán Magyarország Kft. másfél milliárd forintból felépített új gyárát a baranyai Bólyban hétfőn. Gódi Attila, a cég ügyvezetője az avató ünnepségen azt mondta: a 440 millió forint európai uniós támogatást élvező beruházás eredményeként a kisvárosban Közép-Európa legmodernebb betoncserép-gyártó üzeme kezdheti meg működését. Előnye, hogy a tömegtermelés mellett alkalmas egyedi vevői igényeknek megfelelő kisszériás gyártásra is.A négy társaságból álló, 200 embert foglalkoztató magyar tulajdonú Mediterrán cégcsoport évente 30 millió tetőcserepet gyárt, termékeit...Páva Zsolttal egyeztetett Pécsett Deutsch Tamás EP-képviselő

« Előző
35532 | 35553 | 35574 | 35595 | 35616 | 35637 | 35658 | 35679 | 35700 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...
- Késő este pótlóbuszok járnak Mohács...
- Vajon a májussal a szokatlanul hűvös...
- Pécsi és mohácsi vállalkozások...
- Mohácsi drogdílert kapcsoltak le a...
- Vandál pusztítás a Barbakánnál:...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Gázolt a vonat, késtek a járatok a...
- Böde az élvonal történetétnek...
- Pécsi kórházban látták utoljára a...