Vágóhídat építene Pécsett Csányi Sándor egyik cége

Évi egymillió sertés kapacitású vágóhidat terveznek Pécsre, és új telephelyek épülnek Szegeden is. A Bonafarm-csoport újabb romániai befektetésre is készül. A növénytermesztés és az állattenyésztés után az élelmiszeripar fejlesztésére koncentrál a Bonafarm-csoport, nagyjából ötvenmilliárd forint beruházást terveznek, egy új vágóhíd, illetve a Pick szegedi új gyárának megépítésével - mondta a Napi Gazdaságnak Csányi Sándor, a Bonafarm tulajdonosa, az OTP Bank vezérigazgatója. A lap pénteki számában megjelent interjúban Csányi Sándor elmondta, hogy eddig mintegy 24 milliárd forintot...

Középkori mulatságot rendeznek a Melinda Szabadidőparkban

A kertvárosi Melinda Szabadidőparkban megidézik a középkor miliőjét, miután több megyei hagyományőrző egyesület vitézei lepik el a ligetet a hétvégén. Az október 13-án 9 órakor kezdődő eseményen középkori próbákon vehetnek részt az érdeklődők, de a nap során főzőversenyt, leányrablást és boszorkányégetést is tartanak. A zenéről és a kontyalávalóról a szervezők gondoskodnak. A nap során helyi termények és termékek is gazdát cserélnek.

Látványos divatbemutatók az ÁRKÁD Pécs Bevásárlóközpontban

Október 10. és 14. között naponta 15 és 17 órakor látványos és stílusos divatbemutatókkal vár a Bevásárlóközpont minden érdeklődőt. Kövesd az őszi trendeket az ÁRKÁD-ban!ÁRKÁD Pécs - Együtt az igazi!

Gyurcsány büszkélkedik, de...

Négy sajtóperből hármat elvesztett Gyurcsány Ferenc, egyben azonban helyreigazításra kötelezte a Pécsi Újságot másodfokon a Pécsi Ítélőtábla abban a perben, amelyet a volt...

Szili Katalint is...

Szili Katalint is belekeverte a Hagyó-perbe Balogh Zsolt Balogh Zsolt a nyomozati vallomásában - amelyet csütörtökön olvastak fel a bíróságon - részletesen beszélt Hagyó Miklós...

A jó hír: csökkenteni...

A jó hír: csökkenteni fogják a vállalkozások építményadóját; A rossz: lesznek, akiknek nem, sőt... Több ponton is változik Pécs helyiadó-rendelete 2013-tól: legmarkánsabban a vállalkozók érzik majd meg az új koncepciót,...

Visszahelyezték tisztségébe...

Visszahelyezte bírói tisztségébe a Kaposvári Törvényszék két, a Pécsi Törvényszék három, valamint a Szekszárdi Törvényszék egy, 62. életévét betöltött bíráját a Zalaegerszegi Munkaügyi...

Ormánsági templomok újulnak...

A harmincöt templomot érintő, több helyen már halaszthatatlan munkálatokhoz szükséges 800 millió forint forrását még ebben a hónapban szeretné megtalálni a Baranya Megyei Közgyűlés...

A siklósi várban mutatkozik...

Ember és világa címmel a siklósi vár kiállítótermeiben mutatkozik be péntektől a főként festő- és szobrászművészeket tömörítő Mednyánszky Társaság; huszonkettedik közös tárlatuk félszáz...

Jogerősen életfogytiglanra ítélték a pécsi kézigránátos gyilkost

Helybenhagyta a 2008. novemberi, két halálos áldozatot követelő pécsi kézigránátos gyilkosság tettesének életfogytiglani fegyházbüntetését a Pécsi Ítélőtábla csütörtökön hozott jogerős határozatában. A Krémer László vezette büntetőtanács döntése értelmében Bogdán Jenő legkorábban 30 év múlva kerülhet feltételes szabadlábra. Az ítélőtábla a társai közül helybenhagyta a korábban 15 év fegyházbüntetéssel sújtott Bogdán János büntetését is, Balogh Sándorét pedig 10 évről 12 év fegyházra súlyosította. Utóbbi élettársát, O. Zsanettet bűncselekmény hiányában felmentette. Pécsen 2008....

Páva Zsolt ecsetet ragad a Pécsi Szülészeti Klinikán

Öt megyeszékhely polgármestere fest falat a Pécsi Szülészeti Klinika koraszülött intenzív osztályán október 13-án, szombaton 14 órakor . Ezzel azt a nemes hagyományt folytatják, ami 2009-ben kezdődött Horváth István szekszárdi polgármester kezdeményezésére. Akkor 24 millió forintból újult meg az osztály. Most egy uniós pályázat keretében folytatódik a műszerpark bővítése és a felújítás. A régiós polgármesterek továbbra is szívügyüknek tekintik a koraszülött intenzív osztályon a feltételek javítását, így most munkájukat adják a felújításhoz. Ebben most az ország más...

48 ezer virághagymával lesz gazdagabb Pécs városa

A hagyományokat követve Pécs újabb 48 ezer tulipán-, krókusz- és nárcisz virághagymával lesz gazdagabb a Magyarországon élő holland állampolgárok támogatása és felajánlása révén. Az ajándékozási ceremóniára a Tulipécs 2012 elnevezésű rendezvény keretében kerül sor október 14-én, vasárnap 15 órakor a Szent István téren. Az eseményen részt vesz Hollandia magyarországi nagykövetségének helyettes vezetője és az ötletgazda Simon Wintermans. Az első 150 pécsi polgárt megajándékoznak három virághagymával, amennyiben egy papírtulipánt helyeznek el a Szepessy Ignác szobor mentén...

Elütött a pellérdi...

Meghalt az a férfi, akit kamion ütött el szerda este Pécs közelében - mondta a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek. Zsobrák Péter közlése szerint a baleset a pellérdi...

300 millióból lehetne új...

300 millióból lehetne új parkolóórákat telepíteni, a mostaniak átlagéletkora tíz év Egyre gyakrabban fordul elő a pécsi autósokkal, hogy egy-egy parkolóóra benyeli pénzüket, úgy, hogy cserébe nem kapnak jegyet...

Orbán az...

Orbán Viktor szerint Magyarország nemcsak áll a saját lábán, hanem halad is előre. A miniszterelnök a Bóly Zrt. csipőteleki tehenészeti telepének átadási ünnepségén adott interjút a...

Felzárkóztatási akció indul...

A komlói önkormányzat vezette hattagú konzorcium 150 millió forintot nyert a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) pályázatán. A pénzből szegregált lakókörnyezetben élő, hátrányos...

Pályaorientációs előadást...

A Gandhi Gimnázium 2012. október 13-án, szombaton 9.30 órai kezdettel családi napot tart az iskola Sportcsarnokában. A rendőrség és a roma kisebbség közötti együttműködés részeként a...

"Méltóság mezeje": négyszáz...

A Pécs-Baranyai Hospice Alapítvány, mely a gyógyíthatatlan daganatos betegek ingyenes otthoni szakápolását végzi, ötödik éve szervezi - évente két alkalommal - a Méltóság Mezeje című...

Állatok világnapja: szépségverseny a Misina Egyesületnél

Állatok világnapja: szépségverseny a Misina Egyesületnél Az állatok világnapja alkalmából október 14-én, vasárnap bemutatókkal, állatszépségversennyel és tombolával várják az állatbarátokat a Misina Természet- és Állatvédő Egyesület telephelyén. A program: 13.30 Lovasbemutató 14.15 Krekács Zoltán solymász bemutatója 15.15 Állatszépségverseny - külön kategóriával az állatotthonból örökbefogadott állatoknak 15.45 Tombolasorsolás 16.00 Az állatszépségverseny eredményhirdetése 16.15 A Misina Kutyaiskola bemutatója Folyamatos programok: Névleges örökbefogadás Kézműves programok Bolhapiac az állatotthon javára Lovaglás, sétakocsikázás, a...

A reneszánsz Baranyáról tart előadást Kárpáti Gábor régész

BMMI Janus Pannonius Múzeum Régészeti Osztály kéthetente sorra kerülő prezentációi bepillantást engednek a régészek és restaurátorok munkájának rejtelmeibe, átfogó ismertetőt adnak Baranya megye és Pécs város területén végzett fontosabb régészeti kutatások eredményeiről az őskortól a hódoltság korig. A következő előadásra október 10-én, 18 órától kerül sor. A múzeum régészeti kiállítása a tervezett (azóta félbeszakadt) épület felújítás miatt 2009 nyara óta nem látogatható, s egyelőre remény sincs rá, hogy a közeljövőben ismét megtekinthető lesz. A régészeti osztály munkatársai...

A 30Y képviseli hazánkat a zenecsatorna világversenyén

A 30Y képviseli hazánkat a zenecsatorna világversenyén A 30Y zenekar képviseli Magyarországot az MTV Europe Music Awards (EMA) világversenyén. A magyar indulóról internetes szavazáson született döntés, a voksolás kedden éjfélkor zárult le az MTV EMA Worldwide Act első fordulója keretében. Az eredményt egy koncertekkel fűszerezett, hajnalig tartó buli keretében hirdette ki az MTV a fővárosi Akvárium Klubban. A legtöbb szavazatot kapott 30Y akár a frankfurti Festhalle színpadára is eljuthat november 11-én - tájékoztatták a szervezők szerdán az MTI-t. A regionális díjért folyó magyar versenyben a 30Y szoros versenyben utasította maga...