A kultúra után most zöld főváros lenne Pécs

A város évek óta komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy a lehető legegészségesebb környezetet biztosíthassa a pécsieknek: 16 ilyen program fut jelenleg is ennek érdekében. Ezúttal Pécs azt a célt tűzte maga elé, hogy pályázik az Európa Zöld Fővárosa címre. Ez nem csupán komoly elismerés Magyarországnak és a városnak, de új munkahelyeket is jelent. Európa Zöld Fővárosának lenni számos előnnyel jár. Ezek közül az első a tisztább környezet, az új munkahelyek és beruházások, amelyek a felkészüléssel együtt járnak. A díj hozadéka az idegenforgalom fellendülése és a nagy nemzetközi...

Folytatódik a pécsi zsaruk bűnmegelőzési projektje

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint „A biztonságosabb Pécsért" bűnmegelőzési projekt következő, „Kortárssegítő program" elnevezésű rendezvényét június 19-én 9 órától 16 óráig bonyolítják le, amelynek keretében 14 óra 30 perckor önvédelmi bemutatóra és oktatásra is sor kerül. A rendezvényre a rendőrség Athinay Simon út 7. alatti épületének rendezvénytermében tartják. 

Múzeumok éjszakája: tizennégy helyszín és több mint félszáz program Pécsen

Múzeumok éjszakája: tizennégy helyszín és több mint félszáz program Pécsen Rengeteg érdekes programmal várják a látogatókat szombaton, a Múzeumok éjszakáján a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) munkatársai a baranyai megyeszékhelyen. Walterné Müller Judit, a JPM igazgatója a programokat beharangozó szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy az intézmény valamennyi kiállítóhelye nyitva tart a Múzeumok éjszakáján. A szervezők kiemelt célja az volt, hogy idén minden eddiginél több látogató érkezzen a pécsi múzeumokba, ezért a lehető legszínesebb programsort állították össze, kedvező díjszabással - fűzte hozzá. Emlékeztetett arra, hogy egy évvel ezelőtt...

A párkapcsolat lesz a...

A párkapcsolat lesz a témája az idei gyűdi ifjúsági találkozónak Július 4-6. között rendezik a 32. Máriagyűdi Ifjúsági Találkozót, melyre 16-35 év közötti fiatalokat várnak a szervezők. Az...

Emléktáblát kap Vass Béla...

A Barlangok Napja programsorozat részeként június 20-án 15 órai kezdettel az Abaligeti-barlangban emléktáblát avatnak Vass Béla barlangkutató tiszteletére. Vass Béla nevéhez fűződik az...

Két nőt vittek el...

A rendőrség ügyeletére telefonos bejelentés érkezett arról, hogy Pécsett, a Komlói úton nők stoppolják az autósokat, akiknek szexuális szolgáltatásaikat kínálják anyagi...

Traffipax szerdán Pécsett...

Szerdán reggel fél hét és este negyed kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 6.30 - 8.15: Pécs, Siklósi út 8.30 - 10.15: 58-as...

Málta last minute akció!...

Málta last minute akció! 69.900 Ft/főtől 7 éjszaka június 20-i, 24-i és 27-i indulással akciós árakon.  The Bugibba Hotel *** bugibba (reggeli) Városközponti...

Ciprus 39.900 Ft/főtől,...

Ciprus 39.900 Ft/főtől, last minute akció 7 éjszaka június 22-i indulással.  Holiday Club Simena Hotel *** reggeli Saját csúszdaparkkal! All inclusive felár 45 000...

Nem menekülnek a gázolajat lopó baranyai tolvajok

Nem menekülnek a gázolajat lopó baranyai tolvajok Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást zárt le a napokban a Szigetvári Rendőrkapitányság. A nyomozás adatai alapján két fiatalkorú személy április 10-én 20 óra és április 12-én 10 óra közötti időben Sumony településen az utcán parkoló tehergépkocsi lezárt üzemanyagtankját kifeszítette és abból körülbelül 50 liter gázolajat tulajdonított el. A helybeli fiúk a gázolajon kívül az üzemanyagtank sapkáját is magukkal vitték. A nyomozók adatgyűjtéssel jutottak el a feltételezett elkövetőkhöz, akiket az ügyben gyanúsítottként hallgattak ki.A...

Nagy bajban a pécsi Közelítés Egyesület is az NKA által megvont támogatás miatt

Nagy bajban a pécsi Közelítés Egyesület is az NKA által megvont támogatás miatt Értetlenség és felháborodás fogadta az érintettek körében a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) fesztiválkollégiumának döntését, amely során a testület - négy szervezet kivételével - megvonta az Európai Unió által támogatott kulturális és művészeti programok önrészét biztosító támogatásokat. A pécsi Közelítés Művészeti Egyesület is a pórul jártak közé tartozik. Varga Rita, a szervezet elnöke szerint a hiányzó önrész nélkül az egyesület működésképtelenné válhat. Több éve meghatározó szerepet tölt be Pécs kulturális életében a Közelítés Művészet Egyesület. A tizennyolc éve működő, mintegy...

Bachmann Bálint építész már a városunk része

Bachmann Bálint építész már a városunk része Bachmann Bálint építész lesz a Művészetek és Irodalom Házában folyó Ön már városunk része elnevezésű sorozat következő vendége. Minden városra vannak jellemző részletek, amelyek láttán bárki felismeri azt. A lakók között pedig nélkülözhetetlen emberek, akik munkásságuk révén váltak a város részévé. A rendezvény őket látja vendégül.  Az e havi vendég június 17-én, 18 órakor Bachmann Bálint építész, beszélgetőtársa Knyihár Éva (Bubu); zongorán közreműködik Borisz Jaksov. 

Négy sportág házigazdája...

Vasárnaptól négy napon át négy sportágban közel 800 diák méri össze erejét a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) által szervezett Diákolimpia® Összevont Labdajátékok III. korcsoportos...

Orvosok mutatják be...

Orvosok mutatják be Leonardo munkáit a Múzeumok Éjszakáján A pécsi Janus Pannonius Múzeum évről évre gazdag és változatos programkínálattal várja a látogatókat a Múzeumok Éjszakáján....

Vicze Csilla: "Bezárhat a...

Vicze Csilla: A helyi gazdák négymilliárd forintos bevételéről, csökkenő széndioxid kibocsátásról és új munkahelyekről beszélnek a Dalkia...

Traffipax kedden Pécsett és...

Kedden reggel fél hét és este negyed kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 6.30 - 8.15: 6-os főút, pellérdi elágazó 8.30 -...

Erdélyi körutazás 72.900 Ft/fő

Erdélyi körutazás 72.900 Ft/fő Hat éjszaka magyar családoknál félpanziós ellátással. Utazás autóbusszal. Időpont: 2014.08.14.   1. nap:...

Július elsején zárva...

A vonatkozó törvény értelmében július 1-je munkaszünet nap a közszolgálati tisztviselők számára. Így július első napján a kormányablakok és az okmányirodák zárva tartanak. Ugyanezen a...

Kifosztotta tulajdonosát egy albérlő Mohácson

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást zárt le vádemelési javaslattal a Mohácsi Rendőrkapitányság június 12-én egy 55 éves felsőszentmártoni lakossal szemben. A nyomozás során megállapított adatok alapján az 55 éves F. Gyula megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2014. január 23. és március hónap közötti időben betört egy mohácsi emeletes ház alagsori tárolójába, ahonnan több százezer forint értékben tulajdonított el használati tárgyakat. F. Gyula gyanúsítotti kihallgatásakor elmondta, hogy az érintett lakóházba albérlőként költözött be, az...

Rendet raknak a pécsi belvárosban, kitiltják végre a hajléktalanokat

Rendet raknak a pécsi belvárosban, kitiltják végre a hajléktalanokat Elkészült, s szerdán már tárgyalja is a népjóléti bizottság a hajléktalanok belvárosi kitiltásáról szóló rendelet tervezetét. Ha a közgyűlés is elfogadja, végre véget érhet az áldatlan állapot a belvárosban, s nem kell részeg, erőszakosan kéregető, ordítozó hajléktalanokat kerülgetni sem a pécsieknek, sem a turistáknak. Közbotrány, ami esetenként zajlik a pécsi belvárosban. A hajléktalanok rendszeresen csinálják a cirkuszt, erőszakosan kéregetnek, ordítoznak, nyilvánosan végzik a dolgukat, letámadják a turistákat és persze a pécsieket is - akik elhajtják őket, azok pedig...

Bertók László új kötetét mutatják be a Művészetek Házában

Az ünnepi könyvhét alkalmából jelenik meg a Magvető Kiadónál Bertók László legújabb kötete. Június 16-án 18 órától a Művészetek és Irodalom Házában Ágoston Zoltán, a Jelenkor főszerkesztője beszélget a költővel. Közreműködik Bogárdi Alíz zenész és Ottlik Ádám színművész.