Öt fok van Pécsen reggel hétkor, az utak nedvesek
Januárhoz képest langyos a hétfői reggel Pécsett, plusz öt-hat fokban indulhatnak munkába az emberek. Aki kocsival megy, és nem garázsban tartja az autót, nem kell készülnie arra, hogy kaparnia kellene az ablakokról a jeget, arra viszont igen, hogy a hajnali szitáló eső miatt szinte az egész városban nedvesek az utak. Az időjósok előrejelzése szerint délelőtt eső is lehet, a nap folyamán párás marad a levegő, s főleg estétől romlanak majd jelentősen a látási viszonyok. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8-9 fok között...Időközi választás volt vasárnap Tengeriben és Kishajmáson
Nyolc településen tíz időközi önkormányzati választást tartottak vasárnap. A választások többségét azért írták ki, mert az október 12-i választás jelöltek hiányában elmaradt, vagy szavazategyenlőség alakult ki. Az időközi választásokat Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy, Vas és Zala településein tartották. A Baranya megyei Kishajmáson Nagy László független jelölt nyerte a polgármester-választást és a településen a képviselő-testület négy tagját is megválasztották. Ranyhóczkiné Ács Andrea körjegyző elmondta, a mintegy 240 lakosú település 168 választópolgárából 97 ment el...Pedig a Déli Áramlat építésével baranyai cégek is jól járhattak volna

"Pécs kimarad az Otthon...

Világkonyha - olasz...

A Kodály Központban lép fel...

Vasárnap vetítik a...

Pécsi Arcok - Bertók Gábor...

Itt adhat vért január...

Reformáció-történeti kiállítás nyílt Pécsen
A magyarországi reformáció történetét bemutató állandó kiállítás nyílt a baranyai megyeszékhelyen szombaton. A Pécs-Belvárosi Református Egyházközség Sztáray-termében berendezett tárlat látogatói érintőképernyők használatával bővíthetik ismereteiket a reformáció során létrejött épített és tárgyi örökségről, a felekezetekről, az ünnepekről, jeles napokról, a hazai református egyház szervezeti felépítéséről. Tárlókban pedig mintegy ötven, Baranyából származó, több száz éves kegytárgyat, dokumentumot, pecsétnyomót, könyvet, köztük bibliákat, énekeskönyveket, iskolai jegyzőkönyveket...Aknai Tamás könyvbemutatója lesz a Művészetek Házában

Liba- és récefajokat kémlelhetünk távcsővel Kölkeden

Jól járnak a baranyaiak a...

Szombaton nyit az új...
Január 17-én, szombaton az Árkád bevásárlóközpontban nyitja meg új éttermét a McDonald's.Mint arról korábban beszámoltunk, húsz év után kiköltözött a városháza alsó részéből a...Megdőlt a napi melegrekord...

Egyesült a három...
Alapítási ünnepséget tartott pénteken Kaposváron a Dél-dunántúli Közlekedési Központ (DDKK) Zrt. A társaság a dél-dunántúli régió három VOLÁN társasága, a KAPOS VOLÁN Zrt., a GEMENC VOLÁN...Hatvanmillió forint...

A helyi termelőket segítik...
A helyi termelők könnyebb piacra jutását segítő stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a pécsi önkormányzat és a városi vagyonkezelési...Hobbi-Rambót fogtak a szigetvári zsaruk Sumonyban

Sváb disznótorosra invitálnak szombaton a mohácsi németek

Súlyos sérülést szenvedett egy motoros Baranyajenőnél az este
Csütörtök este a 66-os számú úton Baranyajenő belterületén a Szabadság utca 57. számnál történt balesetnél eddig tisztázatlan okok miatt egy személygépkocsi és egy motorkerékpáros ütközött. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a motoros súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A műszaki mentés és a helyszíni szemle ideje alatt teljes útlezárás volt érvényben, melyet 21 órakor oldhattak fel, a balesettel érintett útszakaszon a forgalom azóta zavartalan.Az eset körülményeit - szakértők bevonásával - a Komlói Rendőrkapitányság vizsgálja.
« Előző
27468 | 27489 | 27510 | 27531 | 27552 | 27573 | 27594 | 27615 | 27636 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Elhunyt Tolnai Márta pécsi...
- Gyász: hosszú betegség után elhunyt...
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- A cigányok is lenézik a nem...