Kedd este vonulással emlékeznek a Baranyából elhurcolt zsidókra
Kedden este megemlékezést tartanak a Vészkorszakban elhurcolt baranyai áldozatokról. A Pécsi Zsidó Hitközség és a római katolikus Sant'Egidio Közösség ez év májusában immár tizenegyedik alkalommal tart közös megemlékezést és felvonulást a városunkból 1944-ben elhurcolt zsidó polgárok emlékére. 1944. május 9-én alakították ki Pécsett a MÁV-bérházban és a környező utcákban a zsidók számára azt a gettót, amelyből először a Lakics-laktanyába, majd július 4-én Auschwitz-Birkenauba hurcoltak el mintegy négyezer ártatlan férfit, nőt és gyermeket. A megemlékezésen a szervezők mellett...
81 éves nénit rabolt ki és bántalmazott Uránban egy férfi
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére május 8-án, vasárnap 20 óra 54 perckor érkezett a bejelentés, hogy Pécsett, az Uránvárosban egy idős nőt kiraboltak. A beszerzett adatok alapján a 81 éves sértett az utcán sétált, majd egy ismeretlen férfi odalépett hozzá és el akarta venni a táskáját, de mivel ez nem sikerült, a sértettet egy bokorba lökte, a táskát a válláról letépte és eltulajdonította a benne levő készpénzzel, iratokkal együtt. Az idős nő nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. A rendőrök a helyszín közelében tíz percen belül elfogták a...Minden nehézséget túlél a Mecseki Kisvasút, Muki még mindig a gyerekek kedvence
Immár két éve, hogy a Mecseki Kisvasút állomásainál lévő attrakciók közül a vidámpark és az állatkert sem üzemel. A Muki névre keresztelt szerelvény ennek ellenére lankadatlanul döcög a pályán, a gyerekek legnagyobb örömére. Ez nagyrészt Andróczi Istvánnak köszönhető. A vidámpark öt évvel ezelőtti végleges bezárása, illetve az állatkert két esztendővel ezelőtt indult - hamarosan befejeződő - felújítása miatt rendkívül nehéz helyzetbe került a Mecseki Kisvasút. - Az elmúlt időszakban a túlélésért küzdöttünk. Szüneteltetni azonban nem akartuk, mert attól tartottunk, ebben az esetben...
Lourdes-i keresztút - Maria...
Jézus kínszenvedésétől a feltámadásig címmel nyílik kiállítás szerdán a Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztályán. A...
Markóné Héder Tímeát...
Markóné Héder Tímea független jelöltet választották a Baranya megyei Palé polgármesterévé vasárnap - közölte a helyi választási iroda helyettes vezetője, Sásd aljegyzője az MTI-vel....Traffipax hétfőn Pécsett és...
Hétfőn reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Itt adhatunk vért Pécsett...
A véradókat ezen a héten a következő helyeken és időpontokban várják Pécsett és a megyében: Intézeti véradások:Pécsi...
Megkéselte a nevelt fiát,...
Életveszélyt okozó testi sértés miatt keresi a rendőrség a képen látható bostai férfit, Balogh Dezsőt. A rendőrség...
Megrökönyödtek, amikor csak...
Véletlenszerű volt, hogy pont az országosan meghirdetett pedagógussztrájk napján találkoztunk a nagy múltú pécsi Leőwey Klára...
Polgármestert választanak vasárnap a paléiak
Polgármestert választanak vasárnap a Baranya megyei Paléban, a tisztségért két független jelölt indul.Koszorus Tímea körjegyző korábban elmondta: az időközi önkormányzati választást azért kellett kiírni, mert a település független polgármestere, Pintérné Magyar Mária - egészségi okokra hivatkozva - február elsején lemondott.A 112 lakosú község választói névjegyzékében 79-en szerepelnek, ennyien járulhatnak a szavazóurnához - tette hozzá.Az aljegyző tájékoztatása szerint a településvezetői tisztségért két független jelölt indul: Markóné Héder Tímea és Rumpli Éva.
Felvonulással emlékeznek az elhurcolt pécsi zsidókra
A Pécsi Zsidó Hitközség és a római katolikus Sant'Egidio Közösség közös megemlékezést és felvonulást tart a Pécsről 1944. május 9-én elhurcolt zsidó polgárok emlékére. A megemlékezésre tizenegyedik alkalommal kerül sor; ezúttal is csatlakozásra hívják a pécsieket. 1944. május 9-én alakították ki Pécsett a MÁV-bérházban és a környező utcákban a zsidók számára azt a gettót, amelyből először a Lakics-laktanyába, majd július 4-én Auschwitz-Birkenauba hurcoltak el mintegy négyezer ártatlan férfit, nőt és gyermeket. A Szent Egyed Közösség különösen fontosnak tartja a...
A pénztáros is benne volt a buliban, mégis lebuktak
Bíróság elé állítási javaslattal zárták le a zsaruk egy pécsi párossal szembeni nyomozást, akik műszaki cikkeket és pékárut loptak egy áruházból. A rendőrség tájékoztatása szerint azzal gyanúsítják a 24 éves pécsi B. Adriánt, valamint a 21 éves B. Bálintot, hogy az egyik pécsi áruházból április 19-én műszaki cikkeket és pékárut tulajdonítottak el.Egyikőjük pénztárosként dolgozott az üzletben, ő segített az üzletből kijuttatni az árucikkeket.Kihallgatásukkor a bűncselekmény elkövetését elismerték. A Pécsi Rendőrkapitányság az ügyben keletkezett iratokat a napokban bíróság elé...
Elindították a vízi sportok...
Az Orfűi Vitorlás Egyesület telepén és az előtte lévő vízterületen tartották szombaton a 49. vízisport-évad ünnepélyes...
Itt készülnek drága fotók...
Vasárnap reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Favágók majálisa Orfűn:...
Favágók majálisoztak szombaton Orfűn, ahol a régiós fakitermelő-bajnokságot is megrendezték. Stílusosan múlatták az időt...
Csak centiken múlott, hogy...
Nagyszabású Csontváry-kiállítás nyílt szombaton Csíkszeredában, a Csíki Székely Múzeumban. A képeket anyaországi múzeumokból...
Két kislányra is rátámadt a...
Előzetes letartóztatásba helyezte szombaton a Pécsi Járásbíróság azt a férfit, akit csütörtökön fogtak el a rendőrök. A gyanú...
A Budai városrészben és...
Majd' két hete kezdték a pécsi közterületeken lévő 949 vadgesztenyefa permetezését aknázómoly ellen. A permetezésekre az...
Fékezett, de későn, nekihajtott a vonatnak
Ittasan ült a volán mögé egy húszéves fiatalember, aki nem tudott időben megállni egy vasúti kereszteződésben. A vonattal való ütközést megúszta, a vádemelést nem. Vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a Komlói Rendőrkapitányság annak a férfinak az ügyében, aki március 27-én 8 órakor személygépkocsijával Vásárosdombón, a vasúti kereszteződésben a fényjelző készülék tilos jelzését későn észlelte, fékezett, de ennek ellenére a sínekre csúszott, és az ott elhaladó vonatnak ütközött.A balesetben a 20 éves gépjárművezető nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket...Tűzoltó lehet a megyében, aki megfelel a kívánalmaknak
A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felvételt hirdet beosztott tűzoltói beosztás betöltésére. Május 27-ig várják a jelentkezőket.Jelentkezési feltételek:- 18. és 55. év közötti életkor,- magyar állampolgárság,- belföldi lakóhely,- büntetlen előélet,- érettségi, vagy felsőfokú állami iskolai végzettség,- egészségügyi, pszichikai, fizikai alkalmasság,- kifogástalan életvitel,- egyes alkotmányos jogok korlátozásának vállalása,- előnyben részesülnek a C kategóriájú vezetői engedéllyel rendelkezők.A szolgálati viszony létesítésére az előzőek szerinti alkalmazási...
Már nem csak vért, plazmát is adhatunk Pécsett: a volt Szlivenben menthetünk életeket
Megnyílt a plazmaközpont Pécsett, a volt Szliven áruház felső szintjén, ahol már az első héten mintegy százan jelentkeztek vérplazma adásra. Már nem csak vért, hanem vérplazmát is adományozhatnak a jótékonykodók Pécsett. A volt Szliven áruház felső szintjét teljesen átalakították, ahol májustól fogadják az önkénteseket. A pécsi központ a Plazmaferezis programon keresztül valósult meg, amely 2005-ben indult Magyarországon, s eddig csak két budapesti, valamint egy debreceni centrumot számlálhatott.Sajnos plazmát nem lehet mesterségesen előállítani, ehhez egyedül egészséges...
« Előző
23499 | 23520 | 23541 | 23562 | 23583 | 23604 | 23625 | 23646 | 23667 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Továbbra is zárva az M6-os Pécs felé...
- Akár strandra is mehetünk már szombaton
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Új versenytársat kaptak a pécsi...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Új erdészeti víztározót hoznak létre...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Nyoma veszett egy 14 éves pécsi lánynak
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

