Dr. Fodor István földrajztudós vehette át idén a Csorba Győző-díjat
A pécsi önkormányzat nevében dr. Őri László alpolgármester szerdán este, a Csorba Győző Emlékkoncert előtt adta át a város 2015. és 2016 évi közművelődési díjait. A Csorba Győző-díjat az idei évben dr. Fodor István földrajztudós, tavaly Kereszturi István nyugalmazott könyvtárigazgató érdemelte ki. A 2016 évi díjazott Fodor István 1938-ban született Szegeden. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen 1961-ben szerzett földrajz-történelem szakos tanári diplomát. 1969-ben a Kossuth Lajos Tudományegyetemen doktori fokozatot szerez. 1976-ban a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen...
Együttműködési megállapodást kötött a vállalkozói központ
Elsőként a Szentlőrinc-Ormánság Takarékszövetkezettel kötött az országban egyedülálló együttműködési megállapodást a Baranya Megyei Vállalkozói Központ, melyet a vidék kis- és középvállalkozásainak fejlesztéséért hoztak létre. A cél a hatékonyabb helyi gazdaságfejlesztés. Az együttműködés keretében a takarékszövetkezet a vállalkozói központ által javasolt helyi vállalkozások, szervezetek számára nyújt egyedi igényekre szabott, a takarékszövetkezet hitelezési politikájának is megfelelő - támogatott, kedvezményes - finanszírozási konstrukciót. Ezen ügyfelei részére a...
A bajai hídnak ütközött és elsüllyedt egy uszály - ezer tonna búzát szállított
Egy román lobogó alatt közlekedő tolóhajó nekiütközött hat úgynevezett bárkával a bajai Duna-hídnak, ennek következtében az egyik bárka elsüllyedt. A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) ügyeletes szakértője szerdán a híd térségére teljes hajózárlatot rendelt el. A közlemény szerint a Merkur 308 tolóhajó elsüllyedt bárkája több mint ezer tonna búzát szállított, és a Türr István híd bal parttól számított második pillérének nekiütközve úgy süllyedt el, hogy egy része a víz felett maradt. A balesetben senki sem sérült meg, a bárka matrózát kimentették. A hajók a Nemzeti...
Ismeretterjesztő...
November 24-én, csütörtökön délután hat órától a Tudósklubban ismeretterjesztő előadássorozatra várják az érdeklődőket....
Mesegyár költözik Pécsre -...
Meséssé tenné a karácsonyt a pécsi Élmény Tár Tanoda. A nehéz sorsú lurkók, miután megírják és illusztrálják történetüket,...
Két autó ütközött a Nyugati...
Két személyautó ütközött reggel Pécsett a Nyugati ipari úton, ketten könnyű sérüléseket szenvedtek. A mentők diszpécsere jelentette be a rendőrségre november 24-én 06 óra 30 perc körül,...Téli akciókkal vár...
Akciókkal várja a látogatókat a Zsolnay Negyed télen is. Az akció keretében a Rózsaszín Zsolnay kiállításra és a Család- és...
Traffipax csütörtökön...
Csütörtökön reggel fél nyolc és este fél kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Ősszel sem állnak le, újabb...
Több tucat közterületen zajlott és zajlik jelenleg is Pécs növényesítési programja idén. A most kiültetett fák jelentős része...
Polgármestert választanak a baranyai Markócon
Polgármestert és önkormányzati képviselőket választanak a Baranya megyei Markócon vasárnap. Nóránt Tímea, a Sellyei Közös Önkormányzati Hivatal aljegyzője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a polgármesteri tisztségért Lantos Tamás Ferenc korábbi polgármester és Kovács Sándor verseng, a két képviselői helyre öten pályáznak, mindannyian függetlenek. Hozzátette, a 70 lakosú dél-baranyai község 51 választópolgára reggel hat és este hét óra között, egy szavazókörben voksolhat. Az időközi önkormányzati választásra azért van szükség, mert a képviselő-testület idén nyáron feloszlatta...
Ünnepi hangulatban a város: százharminc programmal készülnek a karácsonyra
Pénteken nyit a VI. Adventi Kézműves és Mesevásár a Széchenyi téren. Az Advent Pécs 2016 rendezvénysorozat keretében a Zsolnay Örökségkezelő NKft., a Pécsi Egyházmegye és a Pécsi Rotary Club összefogásában közel 130 program várja Pécsett a karácsonyra hangolódókat december 24-ig. A hivatalos megnyitó pénteken délután öt órakor kezdődik a Széchenyi téren, ahol beszédet mond dr. Őri László, Pécs alpolgármestere, valamint a Pécsi Egyházmegye, a Pécsi Rotary Club és a ZsÖK NKft. képviselői, s közreműködik a Dzsászti Énekstúdió. A programok fő helyszíne a Széchenyi tér, ahol összesen...
Badacsonyból hozzák el Pécsre a balatoni fényeket
Balatoni fények címmel nyílik meg az Egry József alkotásait bemutató kiállítás csütörtökön a Múzeum Galériában.A Balatont középpontba állító festményeket a badacsonyi Egry József Emlékmúzeumból szállítják Pécsre.A tárlatot csütörtökön délután négy órakor Várkonyi György művészettörténész nyitja meg a Múzeum Galériában. A megjelenteket dr. Csornay Boldizsár, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója, Németi Lajos, Veszprém alpolgármestere, Őri László, Pécs alpolgármestere és S. dr. Perémi Ágota, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum igazgatója köszönti.A kiállítás egészen 2017. március 26-ig...
Szabad egy kávét? A...
2013-ban jött létre a Fogd a Kezem Alapítvány Ability Café nevű kezdeményezése. A csapat fogyatékkal élő emberekből áll, akik...
Italt és csokoládétt lopott...
Több üveg szeszes italt és csokoládét akart lopni egy áruházból egy 31 éves pécsi nő, azonban nem jutott messzire, mert a...
Bekerült a legjobbak közé a...
Elismerő oklevéllel jutalmazta a komlói közfoglalkoztatás eddigi eredményeit Pintér Sándor belügyminiszter, miközben a város...
Háromnapos pécsi ülésen...
A cél az, hogy nyugodt körülmények közt beszélgethessünk, kicserélhessük a tapasztalatainkat, bővítsük az ismereteinket - így...
Pályakezdőknek segítenek a...
A Pályakezdő leszek vándorprogram utolsó állomásaként a pécsi egyetemre érkezik.A délutáni eseményen átfogó felkészítő...
Traffipax szerdán Pécsett...
Szerdán reggel fél nyolc és este fél kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Tiszteleg a város: emlékmű őrzi a Mecseki Láthatatlanok dicsőségét a tettyei romoknál
Emlékművet avattak az 1956-os forradalom elfojtása után szerveződött pécsi szabadságharcos csapat, a "mecseki láthatatlanok" tiszteletére kedden Pécsen, a tettyei romoknál, a forradalom 60. évfordulója alkalmából. Az ünnepségen Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere azt mondta: Pécs a forradalom ideje alatt más arcát mutatta, mint sok vidéki város, hiszen a megszálló csapatok megjelenése után a pécsiek egy része úgy döntött, hogy megpróbálja folytatni a harcot."Ezek a fiatalok példát akartak mutatni, megmutatni azt, hogy noha a városban szovjet tankok vannak,...
Aki vért ad, féláron látogathatja az állatkertet
Advent első hétvégéjén, november 26-27- én jótékonysági programmal várja a látogatókat a Pécsi Állatkert.A Baranya Megyei Vöröskereszt, és a Pécsi Vérellátó rendhagyó helyszínen szervez jótékonysági véradást, ugyanis szombaton és vasárnap 10-től 14 óráig a pécsi zoo adja a helyszínt. Mindazok, akik vért adnak, fél áron léphetnek be az állatkertbe advent első hétvégéjén. A jótékonysági hétvége teljes jegyár-bevételét és az örökbefogadásból befolyó összegeket az állatkert állatgyógyászati diagnosztikai műszerek beszerzésére fordítja. Ezeknek a mobil műszereknek a segítségével...
Pécsre érkezik a vagonkiállítás: lágerjáraton utazhatunk vissza a múltba
Csütörtökön Pécsre érkezik a Lágerjárat utazó vagonkiállítás, amely fontos része a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévében tartott Pécs-baranyai programoknak.A magyar kormány a 2015. évet a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévének nyilvánította, melyet 2017. február 25-ig meghosszabbított. Az emlékév célja, hogy a Kárpát-medencében élők 1944-45-ben kezdődő, a Szovjetunióba kényszermunkára történő internálásának 70. évfordulójáról méltóképpen meg lehessen emlékezni.A Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre...
« Előző
21210 | 21231 | 21252 | 21273 | 21294 | 21315 | 21336 | 21357 | 21378 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A halálba menekült barátja elől a...
- Lángok borítottak el egy autót Pécsett
- Vádat emeltek egy baranyai település...
- Idén is kinyitják Baranyában a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Lecsukták a halálba menekült...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Tudomány és borzongás: méregzöld...
- Napsütéses, meleg napunk lesz...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...

