Csillagok szerelmesei, figyelem!
17.30-tól Az égigérő fa c. bábjátékot tekinthetik meg kicsik és nagyok, a MárkusZínház előadásában. 18.30-kor A nyári égbolt címmel csillagászati előadás veszi kezdetét, az előadó: dr. Gyenizse Péter egyetemi docens, csillagász. 19.30-tól kezdődik a Jupiter és a nyári csillagképek távcsöves megfigyelése. Bemutatót tart: dr. Gyenizse Péter és a Pécs-Baranyai TIT Csillagászati Szakosztálya.Minden érdeklődőt szeretettel várnak!Elkezdődött a szezon a Fordan Táncklubnál
A táncstúdió ezúttal szeptember 11-én, szombaton 17 órakor rendezi meg a „Bemutatkozik a Fordan Tánccentrum” elnevezésű, bemutatóval egybekötött nyílt napját. A félórás rövid műsor után minden teremben más-más tánc- és mozgásformát lehet kipróbálni.A rendezvényre elsősorban azok a fiatalok – és persze családtagjaik – szoktak elmenni, akik szeretnének beiratkozni a táncklubba. Idén hat műfajban, összesen kilenc csoportba várják az új tanítványokat.A klub vezetői, Papp Viktor és Majorlaki Ágnes minden korosztálynak tud ajánlani...Jutányos: 24 ezer Ft három rozsdás szögért
A csalódott sértett feljelentést tett, azt mondta: jutányos áron látott mobiltelefont az interneteten, egyből meg akarta venni.A három rozsdás szögért huszonnégyezer forintot fizetett, a rendőrségtől várja, hogy meglegyen a csaló.Programokban gazdag lesz a...
"A nemzetközi tánctalálkozó azon kulturális események közé tartozik, amely létét Pécs Európa Kulturális Fővárosa címének...
Futás a rák ellen...
Tavaly igen nagy sikere volt a rendezvénynek, több mint másfél ezer ember gondolta úgy, hogy a szombat délelőttjét a...
Túladagolta a kokaint egy...
A mentősök kórházba vitték, ott derült ki, hogy a szervezetében kokain van. A zsebében is találtak több adag kábítószergyanús...
Kincsnek vélte, de lőszer...
Másfél ásónyom mélységben találta: először azt hitte, kincsre lelt. Mikor kicsomagolta, és kiderült, "csak" ötven darab géppuskalőszer hevederbe fűzve, mérgében visszadobta...Zrínyi-napi ünnepség és...
A program:• A Huszár Hagyományőrző Egyesület őreinek és zászlójának felvonulása• Magyar himnusz• Horvát himnusz• Dr. Miseta Attila egyetemi tanár beszéde• Az..."A tűzifaégetés nem...
„A CMM tagjainak Kővári János országgyűlési képviselővel együtt előre egyeztettet ma reggel 8 órai időpontban nem...
Járóbeteg-ellátó központ épül Szentlőrincen
Mintegy 90 százalékos támogatással, csaknem 1,1 milliárd forintos összköltséggel olyan járóbeteg-szakellátó központ épül a baranyai városban a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) keretében, amely húsz település, egy kistérség ellátójaként 18-19 ezer embert szolgálhat majd ki és legalább 35 új munkahelyet teremt.Győrvári Márk (független), a város polgármestere a keddi alapkőletétel kapcsán az MTI-nek elmondta: a tervek szerint a létesítmény a jövő év januárjára épül fel, s áprilistól már működne az egészségház. Az intézményben csaknem minden szolgáltatás elérhető...Ma adják át a pécsi tudásközpontot
A mintegy 5,5 milliárd forintból, európai uniós támogatással emelt 13 ezer négyzetméteres ingatlan Pécs, valamint a régió információs és dokumentumigényét szolgálja majd, de alkalmas lesz közösségi, kulturális és szabadidős programok befogadására is.A Kaptár névre keresztelt négyemeletes épületben kapott helyet a Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtár, a Pécsi Tudományegyetem Központi Könyvtár, valamint az egyetem jogi és közgazdasági szakkönyvtárának egymillió dokumentuma, és egyebek mellett két, egyenként kétszáz férőhelyes előadóterem is.Bár a hivatalos átadási ceremónia ma lesz,...Erős széllel érkeznek a záporok, zivatarok
Várható időjárás szerda estig:Szerdán napközben a Dél-Dunántúlon, az Alföldön napos időszakok is lesznek, északon azonban többnyire borult marad az ég. Kezdetben északkeleten, délutántól nyugat felől egyre többfelé várható újabb eső, zápor, főként délen zivatar is lehet. A keleti, délkeleti szél szerdán helyenként megerősödik, átmeneti szélerősödésre zivatarok környezetében is számíthatunk.A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán többnyire 20 és 25, északon, északkeleten 15 és 19 fok között valószínű.Az időjárási helyzet Európában:A kontinens időjárását két nagyméretű légköri...Traffipax szerdán Pécsett...
07.50–08.30-ig: Pécs, József A. u.08.45–09.45-ig: Pécs-Hird, 6. sz. fkl. út10.00–10.45-ig: Keleti elkerülőút11.00–11.45-ig: Pécs, Nagykozári...ÁRKÁD: iskolakezdési...
A tankönyvek megvásárlása mellett a taneszközökről is gondoskodni kell, s bizony nem mindegy, hogy ezt mekkora összeg...
Kevés a hely a bölcsikben...
A baranyai megyeszékhelyen jelenleg tizenhárom bölcsőde várja a húsz hónapos és három éves kor közötti gyermekeket....
Újabb per indul a Pécsi...
A lapunk birtokába került keresetlevél (lásd alább- a szerk.) szerint a felperes még nem kapott választ a július 16-án...
A nyugdíjas nemkívánatos
Kátai Istvánné ugyan a mai napig tagja a szocialista pártnak, a viszony mégis megromlott közte és az MSZP mostani vezetése...
Ivott, vezetett, ütközött,...
A rendszám alapján rövid időn belül megtalálták a sofőrt, akit ittassága miatt előállítottak vér- és vizeletvizsgálatra. Elvették a vezetői engedélyét és eljárást kezdeményeztek vele...Az elveszett levél: a legjobb előadás díjára jelölték
Mint Tompa Andrea, az elismeréseket odaítélő Színházi Kritikusok Céhének elnöke hangsúlyozta, az először harminc évvel ezelőtt átadott Színikritikusok Díjára mindig a tisztaság, politikamentesség volt jellemző, ezért azt még soha egyetlen művész sem utasította vissza.Az eddigi tizennégy kategória mellé a szervezők ettől az esztendőtől kezdve egy újat is bevezettek, így már a legjobb színházi zene is külön elismerésben részesül - közölte Tompa Andrea, hozzátéve: részben Csákányi Eszter színművész ötlete nyomán változik a díjak kiosztásának rendje is.Az eddigi, "kicsit...Megtelt a Kaptár könyvekkel
„A Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtárnak, a Pécsi Tudományegyetem Központi Könyvtárnak, valamint az egyetem jogi és közgazdasági szakkönyvtárának húsz polcfolyókilométernyi anyaga – könyve, CD-je és kottája – tizenhét nap alatt került az új helyére” – mondta el Fischerné Dárdai Ágnes, az egyetemi könyvtár főigazgatója az MTI-nek. Hozzátette: mindez a több mint két évig tartó könyvtári előkészületeknek, s a költöztető cég gyors, szakszerű, körültekintő munkavégzésének köszönhető.A főigazgató korábban arról tájékoztatott: ez az első...
Megfújtak két nagy értékű szaxofont
A pécsi hangszerüzlet kirakatát az éjszaka folyamán két ismeretlen személy betörte, és onnan ellopott két nagy értékű fúvós hangszert.A rendőrök a riasztás után kiérkezve már nem találták az elkövetőket. Az üzletben feltüntetett címen nem tudták elérni a tulajdonost sem, így kénytelenek voltak nyitásig őrizni az üzletet.A lopási kár 320 000 Ft, a rongálási kár 80 000 Ft.
« Előző
43146 | 43173 | 43200 | 43227 | 43254 | 43281 | 43308 | 43335 | 43362 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Akár tíz fok is lehet szerdán...
- Hatalmas hőmérséklet-különbség...
- Emberölés miatt tényleges...
- A Nemzeti Választási Iroda készen áll...
- Fél éve eltűnt, 17 éves lányt...
- Döntött a köztársasági elnök, megvan...
- Orbán Viktor: a háború a legfontosabb...
- Hatalmas, ember méretű harcsát fogott...
- Volt egyszer egy Aranykacsa: hét...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...

