Pécsett bejött a rezsicsökkentés: kevesebben tartoznak a PÉTÁV-nak

Pécsett bejött a rezsicsökkentés: kevesebben tartoznak a PÉTÁV-nak Több mint ezerrel csökkent a távhő árával tartozók száma Pécsett egy év alatt, s ezzel párhuzamosan tíz százalékkal apadt a PÉTÁV kintlévősége - ebben a cég szigorúbb behajtási szisztémája mellett a rezsicsökkentés is érezteti a hatását. A PÉTÁV-ot utóbbi miatt viszont jelentős veszteség éri, de nem szorul az önkormányzat támogatására.  Úgy tűnik, a kisebb összegről szóló rezsiszámlákat az emberek szívesebben, s persze könnyebben kifizetik, legalább is Pécsett kevesebben és kevesebb pénzzel tartoznak a távhő-szolgáltatónak. - A rezsicsökkentés kezdete óta a lakossági...

Nemzet Művésze-díjat kapott Bachman Zoltán pécsi építész

Nemzet Művésze-díjat kapott Bachman Zoltán pécsi építész A Kossuth- és Ybl Miklós-díjas Bachman Zoltán, Pécs építészetének és örökségvédelmének meghatározó alakja is a Nemzet Művésze díjat, illetve a cím viselését igazoló díszoklevelet vehetett át hétfőn a Pesti Vigadó épületében. Mások mellett Törőcsik Mari, Rubik Ernő, Jókai Anna, Szabó István, Kocsár Miklós, Korniss Péter, Kányádi Sándor, Melocco Miklós, Sebő Ferenc, Marton Éva és Novák Ferenc is kapott Nemzet Művésze díjat.A Nemzet Művésze díjat a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kezdeményezésére 2013-ban hozta létre az Országgyűlés, idén először ítélték oda és 69-en kapták meg tíz...

Hétfőn este lezárják a Rákóczi és a Nagy Lajos Király út egy részét

Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Pécs belvárosában november 17-én 18 óra és 21 óra közötti időben. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint elzárásra kerül a járműforgalom elől november 17-én 18 óra és 21 óra közötti időben- a Rákóczi út (a Bajcsy Zsilinszky utca kereszteződésétől a Rákóczi út 52. számig),valamint- a Nagy Lajos Király útja (a Bajcsy Zsilinszky utca kereszteződésétől a József Attila utca 10. számig) menetirány szerinti jobb oldali forgalmi sávja.A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy az érintett időszakban a...

Katolikus értelmiségiek...

Második alkalommal hívta meg vacsorával egybekötött kötetlen beszélgetésre Dr. Udvardy György pécsi püspök egyházmegyéje néhány ismert, katolikus értelmiségi személyiségét. A találkozón a...

Megállapodtak az új...

Megállapodás született a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. és a régióban működő Volán társaságok reprezentatív szakszervezetei (Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet és a...

Seb a város arcán? - Már a...

Seb a város arcán? - Már a Király utcai Weöres-szobor elbontását követelik ötszázan Nem várt fordulatot vett egy, a pécsi sétálóutcát ékesíteni hivatott szobor múlt heti felavatása. A Pécshez ezer szállal...

Nem közlik a rendőrök, hol...

Nem közlik a rendőrök, hol figyel traffipax hétfőn Olvasóink megszokhatták, hogy napról napra tájékoztatást nyújtunk a traffipaxok helyéről Pécsett és a város környékén. Most...

Pécsi elkerülő: mégiscsak...

Pécsi elkerülő: mégiscsak lesz csúszás, méghozzá nem is kicsi, fél év Bár korábban határozottan cáfolták a beruházás irányítói, hogy nem készül el a beígért karácsonyi határidőre az elkerülő út...

Közel egy év után emeltek...

Közel egy év után emeltek vádat a mohácsi ügyben Újév napján verekedett össze két férfi Mohács belvárosában, vádemelési javaslat született az ügyben - írja a police.hu. ...

Traffipax vasárnap Pécsett és környékén

Vasárnap reggel fél nyolc és este fél hét között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:  7.30 - 9.30 óráig: Verseny utca 9.45 - 11.45 óráig: Siklósi út 13.15 - 15.15 óráig: II. János Pál útja 15.30 - 17.30 óráig: Megyeri út 17.45 - 18.30 óráig: Nendtvich Andor út 13.15 - 15.15: Makay István út 15.30 - 17.30: Nendtwich Andor út 17.45 - 18.30: Nyugatipari út

Komarnóból hazaért a Sziget nevű komp, de november vége előtt még nem áll forgalomba

Komarnóból hazaért a Sziget nevű komp, de november vége előtt még nem áll forgalomba A tízévente esedékes parti szemlét és nagyjavítást követően csütörtökön ért vissza Mohácsra a több jármű szállítására alkalmas Sziget nevű komp. A helyszínen végzendő kisebb felújítási munkák után várhatóan november 24-től áll újra szolgálatba.  - A komphoz hasonló méretű vízi járművek partra emelésére, azaz sójázására Budapest, illetve Komarno hajójavítója alkalmas, s e két helyszínen a vízállás sem függvénye annak, hogy az esedékes munkálatokat el lehessen végezni - tudtuk meg Csóka Istvántól, a Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Nonprofit Kft. hajózási...

P. József nem a szép kilátás miatt ment a Tettyére

Bíróság elé kerülhet a betörő. A Pécsi Rendőrkapitányság járőrei szeptember 14-én éjjel érték tetten P. József 50 éves pécsi férfit, aki a Tettyén egy családi ház ajtaját betörte, majd a házból megkísérelt értéktárgyakat elvinni - olvasható a police.hu-n. A rendőrök férfit a helyszínen elfogták, megbilincselték és előállították a kapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene szabadlábon hagyása mellett a Pécsi Rendőrkapitányság lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatta le a büntetőeljárást.A nyomozók az eljárás rendőrségi szakaszát...

Planetárium csúcstalálkozó...

Planetárium csúcstalálkozó lesz a Zsolnay Negyedben A tavalyi évhez hasonlóan idén is megrendezik a magyarországi planetáriumok találkozóját november 17-én, hétfőn - tájékoztatta...

Halálos baleset történt...

Halálos baleset történt Siklós és Nagyharsány között Gyalogost ütött el egy autós Siklós közelében. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint pénteken 21...

Világhírű orosszal...

Világhírű orosszal koncerteznek a Pannon Filharmonikusok Andrej Gavrilov világhírű zongoraművésszel koncertezik a Pannon Filharmonikusok (PFZ) zenekar novemberben: az első fellépésre...

Simon Antal Tükrösét viszi...

Harmadik alkalommal rendez Retro néptánc koreográfiák címmel műsort a Magyar Táncművészeti Alapítvány. A szombat délutáni programban az 1950-60-70-es évek néhány kiemelkedő koreográfusára...

Eltűnt egy tinédzser, ha...

Eltűnt egy 15 éves szabadszentkirályi kislány, Gárdonyi Kitti, a Pécsi Rendőrkapitányság keresi őt. A tinédzser szeptember 20-án pécsi, ideiglenes lakcíméről ismeretlen helyre távozott és...

Száz háztartásban nincs gáz...

Szivárog a gáz egy megrongált vezetékből a Nefelejcs és a Rozmaring utca kereszteződésében. Átszakított egy föld alatti, 32 milliméteres gázvezetéket egy munkagép. A komlói hivatásos...

Durván drágul a cigaretta, a BAT inkább a csempészárura hívná fel a törvényhozók figyelmét

Durván drágul a cigaretta, a BAT inkább a csempészárura hívná fel a törvényhozók figyelmét Közleménye szerint a British American Tobacco Pécsi Dohánygyár Kft. megdöbbenéssel értesült a dohányipari vállalkozások különadójáról szóló törvényjavaslatának benyújtásáról. Mint csütörtökön megírtuk, milliárdos különadóval sújthatják a dohányipari cégeket Szatmáry Kristóf fideszes képviselő beterjesztése alapján. A BAT azzal számol, hogy 70-80 forinttal drágulhat a cigaretta. A BAT közleményében azt írta, a különadó olyan ágazatot terhel, amely nem extraprofitot termel, hanem az utóbbi 3 évben nettó veszteséget produkált. A különadó diszkriminatív és különösen súlyos terhet...

Metronóm Jazz Klub: Oláh Krisztián Trió a ZSKN-ben

Metronóm Jazz Klub: Oláh Krisztián Trió a ZSKN-ben Egy fiatal jazzformáció mutatkozik be a pécsi közönségnek. November 19-én, szerdán, este 8 órai kezdettel koncertet ad a zseniális jazz-zongorista fia, Oláh Krisztián és társai, Schildkraut Vilmos és Serei Dániel a Zsolnay Negyed E78 koncerttermében. Repertoárjukban saját szerzemények és jazz örökzöldek, modern bebop számok, és klasszikus darabok újraértelmezései is hallhatók.   Játékukban nagy szerep jut a spontán közös improvizációnak. A zenekar 2012 májusában bejutott a Bukaresti Nemzetközi Jazzverseny elődöntőjébe, ahol egy nagysikerű koncerttel örvendeztették meg a...

A tuzlai színházi fesztiválon lép fel a Pécsi Balett szombaton

A tuzlai színházi fesztiválon lép fel a Pécsi Balett szombaton A Jó, a Rossz és a (Csúf) COLOS című előadást mutatja be szombaton a Pécsi Balett Bosznia-Hercegovinában, a tuzlai színházi fesztiválon - közölte Bajnai Ágnes, a Pécsi Balett titkára. Vincze Balázs balettigazgató koreográfusként, Vidákovics Szláven, a Pécsi Nemzeti Színház színművésze és a Horvát Színház igazgatója rendezőként jegyzi a vadnyugati tematikájú táncbohózatot, amelyet a Pécsi Nyári Színházban mutattak be tavaly nyáron. A társulat nemrég tért vissza horvátországi vendégszerepléséről, ahol sikert aratott a bohózat.  Az októberben bemutatott Carmennel kedden a...