Elfogták a halált okozó testi sértés elkövetőjét

Elfogták a halált okozó testi sértés elkövetőjét Elfogták a rendőrök azt az 54 éves pécsi férfit, aki szeptember 16-án a hajnali órákban Pécsett, az Alsóhavi utcában lévő lakásban szóváltásba keveredett 44 éves lakótársával, majd tettlegesen bántalmazták egymást.A 44 éves férfi a bántalmazás következtében olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy életét vesztette.Az 54 éves férfi gyanúsítotti kihallgatásakor részletes beismerő vallomást tett. Ellene őrizetbe vétele mellett halált okozó testi sértés elkövetése miatt nyomoznak a rendőrök, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Új kamarakoncert-sorozatot indít a művészeti kar a Zsolnay Negyedben

Új kamarakoncert-sorozatot indít a művészeti kar a Zsolnay Negyedben  Új kamarakoncert-sorozatot indít a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara (PTE-MK), az első estet kedden tartják a kar zeneművészeti intézetének Liszt-termében, a Zsolnay Kulturális Negyedben. A sorozat nyitányaként Herpay Ágnes fagottművész ad szólóestet, zongorán közreműködik Huszics Ibolya - közölte a művészeti kar az MTI-vel. Közleményük szerint a tizenegy alkalmat számláló őszi koncertsorozat célja olyan rendkívüli produkciók megismertetése, amelyekre a baranyai megyeszékhely "kiemelkedő zenekultúrája mellett is csak ritkábban nyílik lehetőség". Elsősorban...

Könyvbemutatóra várják az irodalom iránt érdeklődőket

Könyvbemutatóra várják az irodalom iránt érdeklődőket Krasznahorkai László Báró Wenckheim hazatér című most megjelent könyvéről a szerzővel Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője beszélget.A legendás Sátántangóban megérkezett Irimiás, a regényformát a valóságba átvezető Háború és háború bevezetéseként pedig megjött Ézsaiás. Most újabb nagy Krasznahorkai-hős tűnik fel a láthatáron, báró Wenckheim, a soha nem változó Ígéret beteljesítőjének tekintett ember, aki Buenos Airesből tér haza. Haza: hozzánk, napjaink Magyarországára és ősei reményvesztett vidékére, ahol úgy várják, mint a Messiást. Azt mond, amit megérdemlünk, vagy azt,...

Gyurcsány és a bábeli...

Gyurcsány és a bábeli zűrzavar: disszidensek, ellenforradalmárok, naplopók és burzsoák Legyünk őszinték! Hétfőn, délután az Apáczai Nevelési Központban Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök érthetően, világosan...

Traffipax kedden Pécsett és...

Traffipax kedden Pécsett és környékén Kedden reggel fél nyolc és este fél kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...

Igazi tűzoltóesküvőt...

Igazi tűzoltóesküvőt tartottak hétvégén Mohácson Egy igazi, hamisítatlan tűzoltóesküvőt ünnepeltek szombaton Mohácson, a Széchenyi téren.Takaró Szabolcs a mohácsi hivatásos...

Játékosan tanítottak...

Játékosan tanítottak közlekedni a rendőrök Közlekedési programokkal vett részt a Baranya Megyei Balesetmegelőzési Bizottság a Tüke Busz Zrt. által megrendezett Családi...

Motorral és biciklivel is...

Motorral és biciklivel is zarándokoltak Bátára A Pécsi Egyházmegye harmadik bátai zarándoklatára Pécsről és Mohácsról is érkeztek zarándokok, akik motorral, kerékpárral vagy...

Pécs határában...

Pécs határában erőszakolhattak meg egy lányt A Pécsi Járásbíróság, szeptember 17-én, egy harkányi férfi előzetes letartóztatását rendelte el egy hónapra, szexuális erőszak...

Balhé a Király utcában: vajon szabad-e elüldögélni Weöres Sándor szobra mellett?

Balhé a Király utcában: vajon szabad-e elüldögélni Weöres Sándor szobra mellett? A fémbe álmodott lírikus mester társat kapott asztalához. Egy hús-vér embert, aki Weöres Sándor mellett üldögél Pécsett, a Király utcában. Mindez nem hétköznapi jelenség, ezért aztán többeknek is szemet szúrt a dolog. Kerekedett is belőle kisebb perpatvar. Az ősz hajú, szemüveges, középkorú úr rendszeresen segédmotorral érkezik a belvárosba. Ott, a Széchenyi tér tőszomszédságában, Weöres Sándor szobra mellett egy széken foglal helyet. Az asztalka közös, rajta papírok, könyvek. A tulajdonosa szerint versek. Ennek megítélését talán hagyjuk az irodalmárokra, vagy az utca népére....

A Pécsi Tudományegyetem hallgatója lett a Zala Szépe idei szépségkirálynője

A Pécsi Tudományegyetem hallgatója lett a Zala Szépe idei szépségkirálynője A Pécsi Tudományegyetem testnevelés-földrajz szakos hallgatója, Szalai Kata lett a „Zala Szépe 2016" Szépségverseny győztese. A királynőt már most sokan ismerhetik, hiszen egyrészt a PTE Táncegyüttes oszlopos tagjaként számos fellépésen, rendezvényen képviseli a pécsi egyetemet, valamint a pécsi autóbuszokon lévő PTE-s reklámokról is ő mosolyog ránk.Képünkön: Szalai Kata, a PTE hallgatója középen

Több százan segítettek az Eurakvilo Alapítványnak

Több százan segítettek az Eurakvilo Alapítványnak Az eső sem tántorította el a futni készülőket szombaton Pécsett, az 5. Uránvárosi Sport- és Egészségnap - I. Nemzetiségi Pikniken.Bár délelőtt tíz órakor éppen zuhogott, a meghirdetett Egészségfutáson száznál is többen álltak rajtvonalhoz, majd teljesítették a három kilométeres távot. Ezzel nemes ügyet is támogattak, hiszen a nap sportprogramjaiból befolyó összeget a szervezők a PTE Gyermekgyógyászati Klinika Onkohematológiai Osztálya háttérszervezetének, az Eurakvilo Alapítványnak ajánlották fel.Streetball kupa, gyermek- és színpadi programok, nemzetiségi piknik és kultúrműsor,...

Elvitte, majd összetörte...

Elvitte, majd összetörte ismerőse motorját egy férfi Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök azt a 29 éves férfit, aki májusban Egyházaskozárban, egy, a vendéglátóhely előtt...

Itt adhatunk vért Pécsett...

Itt adhatunk vért Pécsett és a megyében a héten A véradókat ezen a héten a következő helyeken és időpontokban várják Pécsett és a megyében:Intézeti véradások:Pécs Regionális...

Indul a kis népszámlás:...

Indul a kis népszámlás: pécsi lakásokban is kopogtatni fognak a kérdezőbiztosok Október elsején kezdődik a magyar háztartások tíz százalékára, mintegy egymillió emberre kiterjedő kis népszámlálás, az...

Pécsre költözik a mesék...

Pécsre költözik a mesék birodalma Szeptember második felében Pécsre költözik a mesék birodalma. Sok izgalmas programmal várják az érdeklődőket. Szeptember...

Traffipax hétfőn Pécsett és...

Traffipax hétfőn Pécsett és környékén Hétfőn reggel fél nyolc és este fél kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...

Tényleg itt az ősz: fázós...

Tényleg itt az ősz: fázós hajnalok, egyre hűvösebb nappalok várnak ránk a héten A sok napsütés mellett már egyre borúsabbra fordul az időjárás. A hét közepén esedékes őszi napéjegyenlőség jelzi az ősz...

Vonatpótló buszozás lesz Pécs és Szentlőrinc között

Vonatpótló buszozás lesz Pécs és Szentlőrinc között A szentlőrinci állomáson végzett pályakarbantartási munkálatok miatt jövő héten néhány vonat helyett pótlóbuszok közlekednek. A MÁV-Start Zrt. tájékoztatása szerint vonatok helyett autóbuszok indulnak hétfőtől péntekig reggel 4.16-kor, illetve 22.47-kor Pécsről Szentlőrincre. Az ellenkező irányba pedig hajnali 4 óra 19 perckor kell hasonlóra felkészülniük az utasoknak. A buszokra a vonatokra megváltott menetjegyek érvényesek. Tovább információ ide kattintva érhető el.

Sokáig várt az elsőre, de már tíz kölyökkutya sem akadály Fertály Katalin operaénekesnőnek

Sokáig várt az elsőre, de már tíz kölyökkutya sem akadály Fertály Katalin operaénekesnőnek Fertály Katalin operaénekesnőt a Pécsi Nemzeti Színházba járók már jól ismerhetik, azt azonban minden bizonnyal kevesebben tudják róla, hogy elszánt állatvédő, olyannyira, hogy megesett az is, hogy egyszerre tíz kölyökkutya is volt a lakásában.  - Igazából én állatvédőnek születtem - vágott a közepébe a Pécsi Nemzeti Színház művésze, Fertály Katalin. - Amint megtanultam beszélni, rögtön mondtam, hogy kutyát akarok. Szüleim az elején nem engedték, így tízéves koromig vártam az elsőre, de azóta mindig volt kutyám. Mikor Pécsre kerültem, akkor szembesültem azzal, hogy vannak a...

Átverte a naiv vevőt a mobiltelefonos seftelő

Átverte a naiv vevőt a mobiltelefonos seftelő Egy értéktelenebb mobiltelefont kapott a pénzéért az a vevő, akit egy 28 éves helybeli férfi vert át Komlón - olvasható a police.hu-n. Vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a Komlói Rendőrkapitányság annak a férfinak az ügyében, aki március 9-én Komlón, az egyik hipermarket előtti parkolóban egy mobiltelefont és egy hozzá tartozó okosórát ajánlott megvételre egy ismerősének. Az adás-vételt követően a sértett a lakásán vette észre, hogy az átvett dobozban nem a megvételre kínált mobiltelefon, hanem egy másik, értéktelenebb készülék van. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták...