Nyáresti térzenéket hallhatnak a Zsolnay Negyedben
A nagy sikerű és Pécs amatőr fúvószenei és kultúrtörténeti hagyományaihoz illeszkedő fúvószenekari koncertsorozat színvonalas közművelődési és kulturális programokat kínál Pécs nyári rendezvényeinek sorában. A szabadtéri programokon pécsi és baranyai amatőr bányász, tűzoltó és városi fúvószenekarok, gyermek, ifjúsági, valamint német nemzetiségi együttesek találkoznak a közönséggel, felelevenítve a nagy múltra visszatekintő tradicionális fúvósmuzsikát, bemutatva a modern darabokból álló legújabb produkcióikat.Június 18. 18.00A Beremendi Ifjúsági Fúvószenekar koncertjeVezényel:...
Véget ért a POSZT: az Örkény Színház produkciója kapta a legjobb előadásnak járó díjat
A budapesti Örkény Színház Mesél a bécsi erdő című produkciója lett a legjobb előadás a 17. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), amelynek díjait a tíznapos fesztivált záró szombati gálaesten adták át. Páva Zsolt, Pécs polgármestere szerint véget ért "a különböző koncepciók összecsapása és a szekértáborok küzdelme", amely korábban jellemezték a seregszemle lebonyolítását. A szakmai zsűri által legjobbnak értékelt darabhoz további három elismerés kapcsolódik: a legjobb női mellékszereplő díját Für Anikó, a legjobb színházi zenéért járó elismerést Kákonyi...
Múzeumok éjszakája lesz a Tudásközpontban is
A PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont idén is csatlakozott a "Múzeumok Éjszakája" programhoz. Június 24-én szombaton, 16.00 - 24.00 óráig a Szepesy Ignác utcai épületben várják a pécsi egyetem története iránt érdeklődőket. Ezen az estén színes programok várják a múzeumlátogatókat, a gyerekeket.Program:Időszaki kiállítás:Mozaikok a pécsi felsőoktatás múltjából és jelenéből. Tárlatvezetés minden egész órában. (Az utolsó 23.00 órakor indul.)A hozzá kapcsolódó kvízjáték eredményhirdetése: 20.00 órakor lesz.Állandó kiállítás:A Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjtemény folyamatosan...
Új erőre kapott Muki: az...
Átvészelte az elmúlt, igencsak nehéznek mondható időszakot a Mecseki Kisvasút. Hosszú ideig ugyanis a két végállomásán...
Véradást tartanak a...
Most itt a lehetőség, hogy felfedezze a Pannon táj napsütötte dűlőin termelt szőlő nemes levéből előállított nedűt és...
Támogatást nyertek a...
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pályázati feltételeinek ötszázötvenhárom önkéntes tűzoltó egyesület felelt meg....
Az Eucharisztiában élő...
A Szentlélek kiáradását és az egyház születését követő második héten, Úrnapján az Eucharisztiában élő Krisztust ünnepli a...
Befejezték a nyomozást a...
Befejezte az emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. Amint...
Új érdekességeket mutatnak...
A Labor - Interaktív Varázstér és a Planetárium programjai mellett a Varázsóra-sorozat is része a Zsolnay Negyed...
Néhol már virágzás előtt a parlagfű, aki nem tünteti el, azt július elseje után megbüntethetik
A parlagfű hazánk leggyakoribb gyomnövénye, melynek virágpora több allergiás megbetegedés kiváltója, mint az összes többi allergén növényé együttvéve. Az ellene való védekezés minden ingatlantulajdonos számára kötelező,hívja fel a figyelmet a kormányhivatal. Valamennyi ingatlan tulajdonosának, használati, haszonélvezeti és kezelési jogával rendelkező természetes, illetve jogi személynek, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetnek kötelezettsége a parlagfű elleni védekezés. A hatékony gyomirtás szükségességét nem csak az indokolja, hogy e növény pollenje több...
Az Ottakringer eladta a Pécsi Sörfőzde Zrt.-t, az új tulajdonosok tovább üzemeltetik a céget
Az osztrák sör- és ásványvízgyártó Ottakringer megvált veszteséges leányvállalatától, a Pécsi Sörfőzde Zrt.-től, az erről szóló adásvételi szerződést pénteken írta alá a magyar MAVA Befektetési Kft.-vel és a BanKonzult Commerce Kft.-vel. Az Ottakringer a vevők kérésére nem tette közzé a vételárat és az adásvétel további részleteiről is titoktartásban állapodtak meg. A Pécsi Sörfőzde Zrt. lehetséges eladása áprilisban, a cég 2016-os eredményismertetésekor merült fel először. Az Ottakringer pécsi leányvállalata számos erőfeszítés ellenére évek óta veszteségesen működik. "Fontos...
Szénabálák kaptak lángra, de nem volt életveszély
Nagy kiterjedésű kazal gyulladt meg Geresdlak külterületén - közölte a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Szénabálák kaptak lángra a Baranya megyei Geresdlak külterületén. Teljes terjedelmében égett egy mintegy harmincszor harminc méteres kazal. A mohácsi és a véméndi hivatásos tűzoltók dolgoztak a helyszínen, ahol a legközelebbi épület a báláktól mintegy száz méterre van, így azt nem veszélyeztette a tűz.
Még mindig nem mérnek a...
A rendőrség úgynevezett települési terve szerint szombaton a pécsi és környékbeli utakon sehol nem mérik az autósok...
Házaspár ad komolyzenei...
Kokas Katalin és Kelemen Barnabás házaspár koncertjét tartják meg a POSZT egyik kiemelkedő off-programjaként szombaton a...
Nem lesz jó időnk hétvégén...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint szombaton a magasban továbbra is hidegebb levegő érkezik térségünk...
Ez igen! Újra Európa-bajnok...
Az önvédelmi ismereteknél lényegesen többet ad a dzsúdó (magyarosan cselgáncs), vallja Kersics Antal. A PVSK...
Az M60-as autópályán...
A rendőrök négy óra alatt több szabályszegést is felfedtek az M60-as autópálya pécsudvardi felhajtójának térségében történt...
Körözött személyt fogtak el...
Elfogatóparancs alapján körözött férfit fogtak el a rendőrök Pécsett. Pécsett az Indóház téren fogták el a rendőrök...
Kincsek éjszakája lesz a Pécsi Püspökségen
Az év legrövidebb éjszakáján, június 24-én láthatók lesznek a Püspöki Kincstár értékes műalkotásai, a Székesegyházban több rövid orgonakoncert, a Püspöki Pincében pedig borkóstoló lesz. A Kincsek éjszakája nevet kapta a Pécsi Püspökség június 24-i programja, amelynek keretében több helyszín sokszínű értékeit ismerhetik meg a látogatók. „Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is" (Mt 6,21) tanítja a szentírás. A szív a Bibliában az ember személyiségének középpontját jelenti. Eredendő hivatásunk, hogy megtaláljuk azt az örök értékű kincset, amelytől legteljesebb...
Őrző-védő szolgáltatás ürügyén játszotta ki az áfaszabályokat egy pécsi bűnszervezet
Bukócégek, strómanok és szövevényes alvállalkozói lánc segítette azt a pécsi bűnszervezetet, amely mintegy 200 dolgozó bére után nem fizetett járulékokat. A NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói az elkövetők előállításával, vagyonuk lefoglalásával iktatták ki a cégpiramist. A vagyonvédelemmel és őrzésbiztonsággal foglalkozó 11 céges láncolat piramisrendszerben épült fel. A csúcson lévő társaság fogadta a rendszeres megbízásokat, a munkákat alvállalkozókra osztották. Bár bejelentették a dolgozókat, bevallást is benyújtottak, azonban adót és járulékot nem fizettek. Hogy a lebukást...
Még több rászoruló gyermek kaphatja ingyen az ebédet Pécsett a nyári szünidőben
Az önkormányzat bővíti a jogosultak körét, így még több gyermek étkezhet ingyen a szünidőben. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő általános iskolás diákok is élhetnek a lehetőséggel, ha szüleik kérik azt. A szünidei gyermekétkeztetésről szóló rendelkezések alapján az önkormányzatok a szülők kérelmére ingyenesen biztosítja a déli meleg főétkezést a hátrányos helyzetű és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő halmozottan hátrányos helyzetű gyermek részére. Ennek költségeit az állam és az önkormányzat együttesen állja. A tapasztalatok szerint...
A rovat további témái
- Megint nem mérnek a traffipaxok egy ideig Pécsett
- Papszentelést és éjszakai zarándoklatot tartanak Pécsett
- Pénteken életbe lép Pécsett a nyári buszmenetrend, mutatjuk a változásokat
- Itt a szezon, dübörögnek Pécsett a vízisípályák - Nem mennek ölre egymással
- Fejbe rúgta és kirabolta volt feleségét, most mehet a fegyházba
- Dr. Illés Judit kapta idén az Aidinger János-díjat
« Előző
18927 | 18954 | 18981 | 19008 | 19035 | 19062 | 19089 | 19116 | 19143 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...
- Anyák napja: megköszönni sosem késő,...
- Elkelt a pécsi Da Vinci Magánklinika...
- Juhász Dorka az idény legjobbja az...
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...

