Jobbikos-MSZP-s összeborulást készít elő Komlón Kispál László?
2011. július 29. péntek 17:49
Komlón régóta az a szóbeszéd járja, hogy a városi képviselő-testületben ellenzéki összefogás készül, a szövetségnek pedig az MSZP és a Jobbik is tagja lesz. Informátorunk szerint a furcsa koalíció megálmodója Kispál László önkormányzati képviselő, aki az Összefogás Komlóért Polgári Kör (ÖKPK) színeiben jutott a testületbe. Mivel Kispált a tavalyi polgármester-választáskor a Jobbik is támogatta, a város közvéleményét alaposan meglepte a politikai házasság gondolata. A képviselő ugyanakkor a Pécsi Újságnak úgy nyilatkozott: mindenkivel együttműködik, aki Komlóért akar dolgozni. Szerinte "ideje túllépni a pártérdekeken", a város ugyanis egyre rosszabb helyzetbe kerül.
Érdekes hírek keltek szárnyra Komlón, amely szerint a szétdarabolt komlói ellenzékben összefogásra készülnek a képviselők, Kispál László vezetésével. Mint kiderült, a szóbeszéd nem légből kapott.
- Komló hosszú ideje szenved attól, hogy a döntéshozók csak a különböző pártszínek alapján képesek gondolkodni. Nem tartanám tehát furcsának, ha a következő választásokra olyan szövetség jönne létre a árosban, amely túlmutat a pártosodáson - mondta.
Mint fogalmazott, mindegy, ki honnan jött, ha Komlóért akar dolgozni, nem utasítják el az együttműködést. A fideszes többséggel viszont nincsenek egy hullámhosszon.
- Igyekszünk mindenkivel korrekt viszonyban lenni a képviselő-testületben. A Fidesz politikusaival is jó viszonyt ápolunk, de csak magánemberként. Ők ugyanis egy zárt kör tagjai, akiket szigorúan köt a frakciófegyelem, a politikai együttműködésre tehát gyakorlatilag nincs lehetőség. Az ellenzék tagjaival viszont sokszor előzetes egyeztetés nélkül is hasonlóan gondolkodunk bizonyos témákban.
Egyelőre Kispál László hivatalosan egyik pártot sem kereste fel az összefogás ötletével, ám magánemberként többükkel elbeszélgetett már - a képviselők még fontolgatják a javaslatot. Szerinte sok idejük nincs a gondolkodásra, az egykori bányászváros ugyanis az összeomlás felé rohan.
- Komló egyre rosszabb helyzetben van: intézményeket zárnak be vagy csökkentik a támogatási keretüket, a városi cégeket pedig politikusi kifizetőhellyé degradálták. Minél hamarabb cselekednünk kell. Bízom benne, hogy magánemberként még a párttagok is képesek lesznek az összefogásra.
Képünkön: munkában a komlói közgyűlés.
Palotás P. - Fotó: Hegyhát Média
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Árokba sodródott egy autó a 6-os...
- Átadták a dél-dunántúli németek...
- Így vonatozhatunk Pécsről és...
- Narancs figyelmeztetést adtak ki...
- Bizonyított a baranyai zsaruk...
- Ismét kötelező a maszkviselés a pécsi...
- Vádat emeltek a komlói késes rablók...
- Régi, kincset érő felvételek is...
- Októberben is másképp járnak a...
- Bottal vert nőket az utcán egy férfi...