Gyász: elhunyt az olimpikon, Lépold Endre
2020. június 19. péntek 13:52

Életének hatvanötödik évében, csütörtökön elhunyt Lépold Endre, a lánycsóki születésű, mohácsi színekben a válogatottban bemutatkozott atléta, aki az 1976-os olimpián is rajthoz állt.
Lépold Endre tehetségére hamar felfigyeltek az atlétikához értők. Ez nem csoda, hiszen az ifjú sportoló a hatvanméteres távon csak hajszállal maradt el a világcsúcstól. Tizenhat esztendős korában, tehát a mohácsi gimnáziumi évek alatt mutatkozhatott be a válogatottban, a nemzeti dresszt összesen huszonkét alkalommal ölthette fel.
Főként a rövidebb távok mestere volt: 100 és 200 méteres síkfutásban magyar csúcstartónak mondhatta magát. Az 1976-os montreali olimpiát jó előjelekkel várhatta, hiszen abban az évben kiváló eredményeket produkált, sajnos azonban ezeket a világeseményen nem tudta megismételni.
A mohácsi időszakról szólva lapunk munkatársának 2018-ban úgy fogalmazott, pályafutása legszebb időszakát töltötte az MTE-ben.
- Nemcsak az eredmények miatt gondolok vissza szívesen azokra az évekre, hiszen akkoriban már válogatott voltam, hanem elsősorban a remek társaság okán - mondta.
Aktív pályafutása végeztével egy rövid ideig edzőként dolgozott Pécsett, majd vállalkozásba kezdett.
Két fia szintén sportolt: az idősebbik atletizált, korosztályos világbajnokságon kétszer is ötödik helyen végzett, a fiatalabbik pedig kézilabdázott. Lépold Endre három unoka büszke nagypapája volt.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor szerint szép és felemelő...
- Zivatarok, jégeső miatt adtak ki...
- A fél világot bejárta Farkas József,...
- Kidőlt fa miatt késnek a vonatok Pécs...
- Egy méter alatt állt meg a vízszint...
- Hargitai János elárulta, szerinte mi...
- Orbán Viktor az ünnepen: beszélnünk...
- Több mint 6700 embert bocsátanak el a...
- Pácban az LMP: Schiffer lemondott...
- Pécsi tűzoltókat is kitüntettek az...

