Németh Miklós kapta az idei Széchenyi aranyérmet
Laudációjában Shelley István, a társaság alelnöke elmondta: a rendszerváltás előtt bátorság kellett ahhoz, hogy Mihail Gorbacsovot, a Szovjetunió akkori vezetőjét Németh Miklós akkori miniszterelnök kész tények elé állítsa, és Magyarország elkezdje lebontani az akkori politikai rendszert. Németh Miklós érdeme, hogy "egyetlen puskalövés nélkül" történt a rendszerváltás, és adta át a hatalmat Antall Józsefnek, a következő miniszterelnöknek - folytatta.Az est házigazdájaként Görgey Gábor kuratóriumi tag, volt kulturális miniszter Németh Miklósról kijelentette: ő volt az a...Ismét Oláh Lajos az MSZP hajdú-bihari elnöke
A dokumentum szerint nem történt változás a hajdú-bihari pártszervezet élén: Oláh Lajos megyei elnök, országgyűlési képviselő mellett megerősítették posztján Csontos János általános alelnököt, országgyűlési képviselőt, Gurzó László megyei szervezetekért felelős alelnököt és Tóth József önkormányzati területfejlesztési koordinációs alelnököt, országgyűlési képviselőt.AZ MSZP Hajdú-Bihar megyei választmányának elnöke ismét Gyula Ferencné országgyűlési képviselő lett. A küldöttgyűlés áttekintette az aktuális politikai helyzetet és megtárgyalta az ország gazdasági helyzetét is,...A szmogriadó-jogszabályok módosítását tervezik
Nyáry Krisztián elmondta: a Főpolgármesteri Kabinet hétfőn áttekintette a januári fővárosi szmogriadó végrehajtási tapasztalatait. Demszky Gábor főpolgármester tájékoztatást adott arról, hogy a múlt héten egyeztetett ez ügyben az igazságügy-miniszterrel, akinél az országos jogszabályok módosítását kezdeményezte. Ezek megvalósulása után módosítják a főváros szmogriadó-rendeletét is.Az igazgató kitért arra, hogy az elmúlt hetekben jelentősen nőtt azoknak a száma, akik mentességet igényeltek a gépjárműforgalom korlátozása alól. A fővárosi rendelet módosításakor a kivételek körét...Gyurcsány: érdemi...

Rendőrre támadt egy garázda...
A garázda fiatal vasárnapra virradóra berúgta egy buszváró falát a város egyik terén; tette után egy biztonsági szolgálat munkatársai tartották vissza a helyszínen a rendőrök...Fidesz: Ferencváros...
Bácskai János szerint az eredmény egyértelműen azt jelenti, hogy Ferencváros elindította a változás évét, és bizonyosan számítanak az országban máshol is arra, hogy hasonló eredmények...Kést dobott felesége hátába...
A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi szombaton összeveszett a feleségével, majd egy konyhakést dobott felé, ami beleállt a nő hátába és életveszélyesen megsebesítette - mondta a...Villamostendert írt ki a...
Jónás Zoltán, a Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület elnöke elmondta: a pályázati kiírás értékelésénél a legnagyobb súllyal a pénzügyi szempontok szerepelnek, így elsőre azt...KÓD: a fővárosiaknak elegük...
Egy most vasárnap tartandó főpolgármester választás esetén a megkérdezettek mindössze 17 százaléka voksolna a jelenlegi főpolgármesterre, Demszky Gáborra. Hagyó Miklósra - az MSZP egyik...Szakorvosokat csábíthat a háziorvosi praxis
A szaktárcánál kész annak a rendeletnek a tervezete, ami megkönnyítené a klinikai szakorvosok átképzését és praktizálását - írja a lap hétfői számában. Ez azt jelenti, hogy a klinikai szakképesítéssel rendelkező orvos az önkormányzat által igazolt területi ellátási érdekből - a házi-gyermekorvosi tevékenység kivételével - elláthat háziorvosi feladatokat.Vojnik Mária, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára közölte: a rendelet nem mentesíti a szakorvost a háziorvosi vizsga alól, csupán haladékot ad annak letételére, legfeljebb öt évig.Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a...Válság: "Zárolni kell a felelősök vagyonát!"
Simó Endre, a kerekasztal szóvivője a lapnak azt mondta: a részletekről a február 1-jén esedékes összejövetelen tárgyalnak, és azt sem zárják ki, hogy az európai parlamenti választásokkal összekötve, előre hozott országgyűlési választásokat szorgalmaznak majd, ha másként nem sikerül érvényt szerezni a megélhetéshez való jognak. Szerintük olyan kormányra van szükség, amely a társadalmi érdekek elsődlegességére alapozza politikáját.Cservák Csaba alkotmányjogász szerint elvben van mód a vagyon zárolására, de kizárólag jól körülhatároltan, polgári jogi vagy büntetőjogi eljárásban. A...Hatalmas fölénnyel nyert a Fidesz Ferencvárosban
A választás második fordulója érvényes, mert a szavazók több mint 25 százaléka részt vett a szavazáson. A szavazókörök zárása előtti utolsó, 17.30-as órai adatok szerint a választásra jogosultak 25,72 százaléka adta le voksát.Bácskai Jánosra 5332, az MSZP jelöltjére, Bánsághi Tamásra 2452, a Jobbikéra, Szegedi Csanádra 674, a Humanista Pártéra, Várady Tiborra 350, a Magyar Kommunista Munkáspártéra, Paulik Péterre 48 választó szavazott.Az előzetes, nem hivatalos eredményt 36 szavazókör adatainak alapján közölte a helyi választási iroda, egy szavazókör adatait legkorábban szerdán..."Legyen nyilvános a Malév...
Hangsúlyozta: a magyar embereknek joga tudni, hogy az egyetlen magyar légitársaságnak mi a sorsa, mit várhatnak az ott dolgozók.Veres János pénzügyminiszter és Viktor Zubkov orosz első...Gyurcsány szerint nincs...
Hozzátette: politikailag akkor hiteles, amit tesznek, ha a változások jelentős része ebben a kormányzati ciklusban elkezdődik. Lesznek olyan intézkedések is, amelyek szeptember 1-től, és...Leszúrta élettársát egy...
A gyanú szerint a 35 esztendős szegedi nő a baktói kiskertekben található házukban még szombaton este, előzetes szóváltást követően, szívtájékon szúrta negyvenéves élettársát - mondta...Eva: 166,5 milliárd forint...
A tavalyi eva-bevételt sikerült viszonylag pontosan becéloznia a Pénzügyminisztériumnak, hiszen a tényleges, 166,5 milliárd forintos összeg alig 2 milliárddal maradt el a 168,7 milliárd...Kóka a Nabucco...

Elhagyhatják a kötelező...
Gyenesei István elmondta: nagyjából száz olyan rendelet van, amely feladatokat ró az önkormányzatokra, ha ezek egy része alól felszabadítják a helyhatóságokat, akkor több pénz marad...Vizsgálat indul a kislányt megerőszakoló diákok ellen
Osztálytársukat, egy kilenc esztendős kislányt erőszakoltak meg szegedi fiúk tavaly ősszel - mondta el az MTI-nek Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton. A szegedi rendőrkapitányság büntetőeljárást indított, majd azt lezárták, mivel valamennyi gyanúsított gyermekkorú volt. Az eset iratait a rendőrség átadta a gyámhatóságnak - tette hozzá a szóvivő.Aáry-Tamás Lajos a távirati irodának elmondta, elképzelhető, hogy az érintett szereplőkkel, köztük az iskola vezetőivel és a pedagógusokkal személyesen is beszél. Mint fogalmazott, a célja az, hogy...Négy választást és több népszavazást tartanak ma
Ferencvárosban az időközi országgyűlési képviselő-választás második fordulóját tartják, miután a január 11-i első forduló az alacsony részvétel miatt nem volt érvényes. A mostani választás érvényességéhez már 25 százalékos részvétel is elegendő, és az a jelölt kapja meg a mandátumot, akire a legtöbben szavaznak.A ferencvárosi választópolgárok 37 szavazókörben adhatják le szavazatukat. Négyen jelezték, hogy választójogukkal külföldön kívánnak élni: egyikük az írországi Dublinban, másikuk a marokkói Rabatban, ketten pedig Londonban adhatják le szavazatukat.Pest megye két városában...Várható időjárás vasárnap estig
Vasárnap inkább csak északon, északnyugaton lehet kevés napsütés. Éjszakától főként délen várható eső, zápor, nyugaton, délnyugaton havas eső, havazás is valószínű. Foltokban ködre kell számítani. Éjszaka a szél északira, északkeletire fordul, és reggeltől elsősorban a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten időnként megerősödik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -3, a legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 2 és 6 fok között alakul.
« Előző
35613 | 35640 | 35667 | 35694 | 35721 | 35748 | 35775 | 35802 | 35829 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- Újra kérhetik az azonos összegű...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Ismét egyre több migráns próbál...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Villámcsapás miatt vonultak ki a...