Kiss Péter tárca nélküli miniszter lesz
Az elmúlt napok sajtóhírei szerint Bajnai Gordon és Kiss Péter, az MSZP alelnöke többször is egyeztettek, mire szombaton meg tudtak állapodni.Az MTI úgy tudja, Kiss Péter politikai értelemben lesz Bajnai Gordon helyettese, hozzá tartozik majd a válságkezelés lépéseinek egyeztetése a társadalmi partnerekkel; az információt az MSZP alelnökének környezetéből is megerősítették. A kormányzati döntések előkészítése, illetve a Miniszterelnöki Hivatal vezetése új kormánytag feladata lesz majd, aki technikai értemben lesz majd a kormányfő helyettese - értesült az MTI.Bajnai Gordon...Az ötös lottó e heti nyerőszámai
Nyerőszámok: 4 (négy) 7 (hét) 31 (harmincegy)54 (ötvennégy)57 (ötvenhét)Joker-szám: 755885.Meghalt egy siklóernyős Jászkisérnél
A szervezethez érkezett bejelentés szerint a középkorú férfi kora délután szenvedett halálos balesetet Jászkisérnél - mondta Bajkó Erika. Azt egyelőre nem tudni, mi okozta a balesetet - tette hozzá.Előzetesben a "Magyarok...

József Attila szülőházánál...
Mint a József Attila Társaság alelnöke felidézte: a költő életében is átesett a világ egy súlyos gazdasági válságon, de József Attila példájából erőt merítve a ma emberének is érdemes...Megkezdődött a hajózási...
Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a személyi hajózás jegyárai 4-5 százalékkal emelkednek a tavalyihoz képest, viszont a kompok viteldíját...Jégkrémes autóból árultak...
A vámosoknak feltűnt, hogy abban az utcában, ahol meglátták a felirat nélküli kisteherautót, még soha sem árultak jégkrémet, ezért igazoltatták az autó vezetőjét - mondta Sipos Jenő, a...Hazaszállították az Irakban...
László Árpád a családtól származó információ alapján úgy tudja, hogy az elhunytat egyelőre nem egykori lakóhelyére, hanem Nagykanizsára vitték.Szelestey Lajos, a Külügyminisztérium...Tűzgyújtási tilalom van az...
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium április 8-ától rendelte el az országos tűzgyújtási tilalmat, mert az utóbbi időben a csapadékmentes az időjárás és az emberi...Vállalkozókkal egyeztet a Fidesz
E munka keretében a párt képviselői egyre sűrűbben egyeztetnek majd a gazdasági élet képviselőivel, adóügyi szakemberekkel arról, hogy melyek azok a vállalkozások működését segítő legfontosabb döntések, amelyeket egy esetleges kormányváltáskor haladéktalanul meg kellene hozni. Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke a lapnak azt mondta, a megbeszélések - egyebek mellett - a közterhek rendszerének átalakításával, a bürokrácia csökkentésével és az uniós források elosztásával kapcsolatos sürgős lépésekről szólnak. Hozzátette: e munka alapján a Fidesz kormányra kerülése esetén tudni...Kormányfő-helyettessé emelnék Kiss Pétert
A lap szerint a szocialisták egyáltalán nem örülnek, hogy a presztízs- és politikai szempontból is lényeges kancellária székből Bajnai fel akarja állítani Kiss Pétert. Ezért nagy árat kérnek a miniszterelnök-jelölttől: lényegében csúcsminiszteri szintre emelnék Kisst, kormányfő-helyettesként. Mindez azt jelentené, hogy az egyes tárcák társadalompolitikát érintő döntéstervezeteit keresztül kellene futtatni Kiss Péteren. Bajnai Gordonnak sok ez az elképzelés, ezért nem született még megállapodás. A Magyar Nemzet úgy tudja, a tárgyalások hétvégén is folytatódnak.Lendvai: a Fidesz baja a baloldal létezése
"Hazugság volt, hogy Gyurcsánnyal van bajuk. Velünk van a bajuk, a baloldallal. Az a baj, hogy létezünk. Hogy nem egy a tábor és egy a zászló" - fogalmazott Lendvai Ildikó a lap szombati számában megjelent interjúban."Nyilvánvalóvá vált, hogy amit az utóbbi években ezer decibellel kiabáltak az emberek fülébe, hogy +Gyurcsány a hibás, a baloldaliakkal tulajdonképpen nincs is akkora bajunk+, az egyszerűen nem igaz" - mondta a politikus, aki szerint ez volt a magyar közélet nagy hazugsága, nem az öszödi beszéd. Kijelentette: a hazugságok mögül most kiviláglott az...Több-kevesebb napsütés várható
Várható időjárás szombat estig:Északkeleten, keleten többször, másutt csak időnként növekszik meg a gomolyfelhőzet, emellett szombaton is várható több-kevesebb napsütés.Főként...Zárolás: még maradnak a...
A forrás "létezik", de addig nem lehet felhasználni, amíg a kormány másként nem dönt - mondta Ürmös Andor, akit az MTI korábbi sajtóhírek alapján keresett meg. A főosztályvezető...Azonosították az Emődről...
Az igazságügyi szakértői vizsgálatok alapján bebizonyosodott, hogy az Emőd határában tavaly novemberben megtalált emberi maradványok a településről egy évvel korábban eltűnt kislány...Bajnai Gordon Kiss Péterrel...
Arra, hogy milyen baloldali elemekkel akarják kiegészíteni a kormányprogramot, úgy válaszolt, hogy ezekről korábban Lendvai Ildikó pártelnök már nyilatkozott. Olyan elemeket akarnak...Aláírásgyűjtést indít...
Ezt a pontot ugyanis az 1999-es aláíráskor kivették a chartából, s ezzel nem kötelező érvényű Magyarországon - mondta sajtótájékoztatón.Hozzátette: emellett a jövőben támogatják az...Budai Bernadett...
Budai Bernadett - aki korábban a Vision Consulting politikai elemzője volt - 2007 júniusától tölti be a kormányszóvivői posztot Daróczi Dáviddal együtt. Daróczi Dávid szerdán jelentette...Emlékkoncert Marian Cozma tiszteletére
A szervezők szerint Marian Cozma tragikus halála jelentősen hozzájárult a két nemzet között meglévő előítéletek lerombolásához."Az első lépést azonban folytatni kell, ezért Horváth Balázs fiatal politológus hallgató - aki a The (hated) Tomorrrow együttes frontembere -, valamint Lukács Csaba újságíró - aki Romániában született, de tizenöt éve Magyarországon élő székely - elhatározta, hogy egy olyan zenei eseményt szervez, amelyre fiatal, tehetséges zenészeket hívnak mindkét országból. A koncert helyszíne, a Dunán horgonyzó A38 állóhajó szimbolikus, hiszen a folyó összeköti a...Fidesz: végzetes időhúzás zajlik

Teherautó elé ugrott egy hajléktalan
Tettét valószínűleg szándékosan követte el, mivel egy szemtanú szerint már az előző teherautó elé is kilépett, a sofőr azonban még ki tudta kerülni. Az áldozat pszichiátriai kezelés alatt állt - mondta Léber Gabriella, a Komárom megyei főkapitányság sajtóreferense.
« Előző
34587 | 34614 | 34641 | 34668 | 34695 | 34722 | 34749 | 34776 | 34803 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Durva viharok, jégeső csaphat le...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Kitüntetést vehetett át a...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Tíz éve "Moszkva" felirat, rövidesen...
- Pezsgő élet a kaszinóban, csilingelő...
- Frissen végzett rendőrök álltak...