Bajnai: az ország jövője múlik a kormány sikerén

Az ország jövője múlik a válságkezelő kormány sikerén - erről beszélt a kabinet első ülésén a héten megválasztott miniszterelnök. Bajnai Gordon azt mondta: munkájuk ugyan csak egy évig tart, de lépései hosszú évekre eldönthetik, hogy Magyarország felfelé vagy lefelé halad a fejlődési pályáján.A kormányfő kiemelte: az új kormány felelőssége a rövid ideig tartó mandátuma ellenére is nagyon nagy, ezért a kormánytagoktól ehhez illő elszántságot, komolyságot, őszinteséget, együttműködést és helyenként önfeláldozást vár el.A kabinet - amelyben bizottsági elutasítása ellenére helyet...

Internetes kalózbandát leplezett le az NNI

Az ügyben kilenc gyanúsítottat vontak eljárás alá, közülük hat embert előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság.Gazdag Tibor, az NNI Bűnügyi Főosztály Csúcstechnológiai Osztályának vezetője azt mondta: a bűncselekmény mértékét jól jellemzi, hogy a keddi újlipótvárosi rajtaütést követően a magyarországi internetes adatforgalom tíz százalékkal csökkent.Az alezredes hozzátette: mintegy 100 rendőr vett részt a keddi nagyszabású akcióban, amelynek során egy internetszolgáltató épületében az egyik bérlő szervertermeiben tartottak házkutatást és foglaltak le összesen 43 szervert. Csak...

Bűnözők is érdeklődnek az uniós támogatások iránt

Az NBH elemzése szerint az uniós támogatások szabálytalan módon történő megszerzésének több módszere is létezik. A tapasztalatok szerint leggyakrabban a pályázatíró, tanácsadó cégek keresik meg a pályázókat azzal, hogy kapcsolataik révén garantálni tudják az általuk megírt pályázatokat pozitív elbírálását, ezért pedig "sikerdíjat" kérnek.Inkább regionális szinten fordul elő, hogy a pályázat pozitív elbírálásában érdekeltek közvetlenül megkeresik a bírálókat, és nyomást gyakorolnak rájuk azzal, hogy ha nem a megfelelő pontszámot, értékelést adják a projektre, akkor -...

Valószínűleg lesz...

Az országgyűlési határozatot a hatálybalépését követő nyolc napon belül meg lehet támadni az Alkotmánybíróságon (AB). Ám nem valószínű, hogy a taláros testület döntése előtt törvény...

Hétfőn leteszik az esküt a...

Hétfőn leteszik az esküt a miniszterek A házbizottság ülése után elmondta: a miniszterelnök kijelöli azt a tárcavezetőt, aki az interpellációknál átmenetileg...

Herényi: több szakértelmet

Herényi: több szakértelmet A képviselő a párt EP-programjának ismertetése során kiemelte: az energiafelhasználás a világon és Magyarországon is egyre nő,...

Mostantól megújulnak a...

Mostantól megújulnak a bankjegyek A megújult 20000 forintos. A Magyar Nemzeti Bank 2009. április 15-től az év végén bevonásra kerülő 200 forintos bankjegy...

Már a sör sem csúszik úgy...

A hazai sörgyárak a tavalyi évben 7.2 millió hektoliter sört értékesítettek, ami 7%-os elmaradás az egy évvel korábbi 7.7 millió hektoliterhez képest. Az eladások Magyarországon estek...

Csökkent a reálbér,...

2009 január-februárban a költségvetési szférában 708 ezren, a versenyszférában 1 millió 885 ezren dolgoztak. Mindez azt jelenti, hogy a foglalkoztatottak száma 3 százalékkal csökkent az...

Növekszik a bizalom a Bajnai-kormány iránt

A szerdán országos, telefonos, ezer ember megkérdezésével készült kutatás szerint - az április 1-jén, Bajnai Gordon hivatalos jelölése előtt készült felméréshez képest - nőtt a bizakodók aránya: a két héttel korábbi 28 százalékhoz képest most 35 százaléknyian vannak azok, akik szerint a Bajnai-kormány tevékenysége javítani fog az ország helyzetén, miközben 25-ről 18 százalékra csökkent azok aránya, akik ennek az ellenkezőjét várják - írta a napilap.A bizonytalan szavazók meglepően nagy arányban (38 százalék) tekintenek bizakodva a felálló új kormány működése elé. Igaz,...

Már több mint hatszázezren vannak BAR-listán

Havonta mindig újabb 12-13 ezer főről mondható el, hogy már több mint 3 hónapja tartozik a minimálbérnél magasabb összeggel a bankjának. A problémás hitelek aránya tehát megnőtt, melynek köze lehet a pénzügyi válsághoz is. A Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete a problémás hitelek számát több százezerre becsüli.A bedőlt ingatlanhitelesek számáról pontos statisztika nem létezik, habár Magyarországon elvileg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete rendelkezik adatokkal. A gondot az okozza, hogy a bankok nem jelentik bebukott hitelként a nemfizetéseket, mert különböző módszerekkel...

Zárolták több egyetem, köztük a pécsi pénzét is

A szaktárca tájékoztatása szerint ez a közoktatást nem érinti, azonban a felsőoktatási előirányzatokat összesen 3,57 milliárd forinttal terheli meg, ebből az intézmények idei állami támogatásaira összesen 2,78 milliárd esik. A döntéssel az előirányzott felsőoktatási kiadások 0,85, míg a támogatások 1,7 százalékát zárolták - mondta el a Világgazdaságnak Závecz Ferenc, a tárca fejlesztési és gazdasági szakállamtitkára.A Budapesti Corvinus Egyetemen komolyabb probléma nincs - nyilatkozott lapunknak Mészáros Tamás. „Az intézményt érintően eddig mintegy 180 millió forintot...

Napokon belül újra lesz...

A lap pénteki számában megjelent értesülés szerint a vevő 450 millió forintot fizetett a felszámoló Vectigalis Zrt.-nek, és már a jövő héten átveszi az üzemet. A Szikrai Borászati...

Többnyire erősen felhős...

Várható időjárás péntek estig: Pénteken eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd nyugat felől felszakadozik, a felhőzet. Többfelé várható zápor, zivatar. A többfelé élénk déli...

Britek szerint a magyar...

Az újság szerint az "Ali" címet viselő dokumentumban többek között az szerepel: az SFO-nak "alapos oka van feltételezni", hogy a többek között az Eurofighter és a...

Folytatódik Ákos jubileumi...

A Ákos 40+1 turnén az énekes kétfelvonásos lírai dalesten húszéves pályafutásának legnagyobb sikerű szerzeményeivel lép színpadra. A zenészek ezúttal némileg felfrissítik a repertoárt,...

Nyolc okirathamisító az...

A rendőrség még tavaly február 18-án rendelt el nyomozást ismeretlen tettesek ellen, mert a liberális párt elnökválasztó közgyűlésén "ismeretlenek más személy nevében eljárva, hamis...

Magyarországra látogat az...

Az ukrán elnök Sólyom László tavaly júliusi kijevi látogatását viszonozza. Viktor Juscsenko eredetileg idén januárban találkozott volna Nyíregyházán magyar kollégájával, de a találkozót -...

A nem szavazó képviselők ügyét tárgyalja az SZDSZ

Az MTI úgy tudja, hogy a napirendben eredetileg csak az szerepelt, hogy a liberális politikusok megismerhetik Bajnai Gordon kormányprogramjának egy, a miniszterelnök által kedden számukra bemutatottnál részletesebb változatát, majd vitát is folytathatnak róla. A távirati iroda értesülései szerint Kóka János frakcióvezető szerda este azonban arról értesítette a képviselőcsoport tagjait, hogy a napirendet kiegészíti a keddi konstruktív bizalmatlansági indítványról nem szavazó képviselők ügyével, illetve napirendre kerül Gulyás József esete is, aki szerdán a nemzetbiztonsági...

Bátaszék: meghalt egy munkás az M6-os építésénél

Farkas Kinga tájékoztatása szerint a férfit az autópálya bátaszéki szakaszán egy munkagép fülkéje egy terepjáró autónak szorította. A szerencsétlenül járt ember a helyszínen életét vesztette.A balesetről a mentőszolgálat délelőtt tíz órakor értesítette a rendőrséget. A mentősök autóval és helikopterrel érkeztek a helyszínre, ahol a férfit többször megpróbálták újraéleszteni, sikertelenül. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit - tette hozzá a sajtóreferens.

"Ficsor kinevezése a demokrácia megcsúfolása"

Demeter Ervin emlékeztetett arra, hogy a nemzetbiztonsági bizottság szerdán nem támogatta Ficsor Ádám kinevezését a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszteri posztra.A fideszes politikus szerint "Gyurcsány Ferenc embere" a meghallgatáson megbukott, világossá vált ugyanis, hogy teljesen alkalmatlan a poszt betöltésére és csak egyetlen oka van a jelölésének, az, hogy Gyurcsány Ferenc rajta keresztül tudja megszerezni a politikai túléléséhez szükséges fontos információkat.Demeter Ervin úgy vélte, a demokrácia elmúlt húsz évének teljes...