Az Antal-Lusztig-gyűjteményből válogatnak
A magyar képzőművészet fejlődését a 19. század végétől napjainkig bemutató, mintegy háromezer darabból álló magángyűjtemény gazdagságát több mint háromszáz kiállított műtárgy segítségével mutatja be a kiállítás-sorozat - mondta el az MTI-nek Szücs Erzsébet, a tárlat egyik kurátora.A nagyszabású kiállítás-sorozat megrendezéséhez 1,2 millió forinttal járult hozzá Székesfehérvár önkormányzata. A kiállított alkotásokból Fehérvári válogatás címmel CD-t is készítenek. A tárlaton szereplő alkotások kapcsolódnak a város művészeti hagyományaihoz és a kiállítóhelyeken őrzött műtárgyakhoz. A...Reklámpiac: itthon az internet 25 százalékkal nőtt
Mindez azt jelenti, hogy míg 2000-ben a fele, addig tavaly a harmada volt a listaáron számított költségnek a tényleges kiadás; miközben a lakosonkénti 92 amerikai dolláros költés a volt szocialista országok között "előkelő helyet" jelent, uniós viszonyításban volna még mit növekednünk - mondta.Az ismertetett adatok szerint az Egyesült Államokban 544, Nagy-Britanniában 427, Németországban 263 dollár ez a mutató, ezzel állítható szembe Bulgária 55, Csehország 78, Szlovákia 56 vagy Románia 43 dolláros adata.Skriba Judit szólt arról is: a 2008-as adatok azt mutatják, hogy a...TÁRKI: a magyarok félnek leginkább a válságtól
A visegrádi országok lakosainak többsége egyetért abban, hogy az országa gazdaságára a pénzügyi válság már hatással volt, leginkább a magyarok gondolják így (93 százalék), legkevésbé pedig a lengyelek (57 százalék). Mind a négy ország lakosai tartanak a válság hatásától, azonban a magyarok számoltak be legnagyobb arányban arról, hogy saját családjuk életében, illetve munkahelyüken már érzik a pénzügyi krízis negatív eredményét - olvasható a TÁRKI és a Central European Opinion Research Group vizsgálatának összegzésében.A négy visegrádi ország lakosai közül a magyarok mondták...Fidesz: ne privatizálják a...
Hadházy Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy néhány napja a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. honlapján megjelent egy közlemény, amely szerint a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács az..."Csak az oszlatás...

Bajnai közgazdászokkal...
Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója és Békesi László volt pénzügyminiszter már megérkezett a minisztérium épületéhez. A tanácskozáson várhatóan részt vesz Chikán Attila, az...Rendőrség:...
A Vagyon-visszaszerzési Hivatal (VVH) önálló egységként működik, feladata pedig a bűncselekményekkel szerzett, illetve a jogtalan vagyongyarapodásból származó javak felkutatása, és...Újabb oktatási pénzeket...
Mindez azért következhet be - írja a lap -, mert Szűcs Erika szociális miniszter négymilliárd forintot zárolt a közoktatásra fordítható összegekből. A miniszter ezzel a lépéssel Hiller...Új boncolást kérnek az...
Várhatóan péntekig Magyarországra szállítják az Irakban tisztázatlan körülmények között lelőtt Bogdán Tibor holttestét - tudta meg a lap az áldozat hozzátartozóitól, akik azt is közölték:...Bajnai nem lesz "persona non grata"?
A szokásos kivonulásról ugyan még nem született hivatalos döntés, de szinte biztos, hogy a Fidesz és a KDNP felhagy a parlamenti kivonulással, ha Bajnai Gordon lesz a miniszterelnök - írja a lap megbízható forrásra hivatkozva. "Nem lehet automatikusan alkalmazni a kivonulást Bajnai Gordonnal szemben is, ez túlzás lenne", "nem Bajnai Gordon mondta az őszödi beszédet" - fogalmaztak fideszes politikusok a Népszabadságnak.A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) politikusai pedig azt közölték: nyilvánvaló, hogy nem lesz kivonulás. A Népszabadság úgy értesült: egyelőre...Nagykoalíciót javasol Szanyi Tibor
Jobban járna az ország, ha a száznapos programot megszavazó Fidesz nagykoalícióra lépne az MSZP-vel, s közösen fogadnának el olyan intézkedéseket, amelyek kivezetnek a válságból - mondta Szanyi.A politikus a Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt politikai nyilatkozatának aláírásakor záradékot is csatolt a dokumentumhoz. Ebben - mint arról az interjúban beszélt - javasolja az offshore cégek kitiltását a közbeszerzésekből, a magánnyugdíjpénztárak államosítását, egy állami nagybank létrehozását, 15 százalékos kedvezményes áfa bevezetését az alapvető élelmiszerekre és a távhőre...Kora nyáriasan meleg időre számíthatunk
Várható időjárás csütörtök estig:Szerdán és csütörtökön is sok napsütésre számíthatunk, az időnként megnövekvő gomolyfelhőzetből helyenként alakul ki záporeső, egy-egy zivatar is előfordulhat. A déli szél időnként megélénkül, zápor, zivatar környezetében átmenetileg erős vagy viharos széllökés is lehet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 22 és 25 fok között alakul.Az időjárási helyzet Európában:Közép- és Délkelet-Európa időjárását döntően anticiklonális hatások alakítják, ezért sokat süt a nap, a nappali...Út a munkához: "már látszik...
Pető Zoltán, Tarnabod polgármestere sajtótájékoztatón elmondta, hogy a program keretében kilencven embernek tudnak munkát biztosítani, ebből már hetvenen fel is vették a munkát....ÁNTSZ: a jó idő miatt több...
Felerősödött a kőris pollenszórása, jelentősen emelkedett a nyár, a szil és a fűz virágporának mennyisége, ugyanakkor már tetőzött az éger, a mogyoró pollenjének koncentrációja is -...Nagyszombaton indul a...
A május végéig érvényes előszezoni menetrend szerinti járatok Siófok-Balatonfüred-Tihany, továbbá Badacsony-Fonyód útvonalon közlekednek. Május 9-től indul Balatonföldvár-Tihany közötti...Kállai Ernő: ma nem öröm...
Április 8-a nem a felhőtlen öröm napja, nem a magyar kultúra részeként ünnepelt és megbecsült cigány irodalom, zene, tánc és képzőművészet méltatásának az ideje, csak arra alkalom, hogy...A KDNP szerint...
A politikus közölte: ezen túl ki kell dolgozni a térségi vasutak, a térségi közlekedési vállalatok struktúráját, működőképes rendszerét.Az ellenzéki képviselő kiemelte: Magyarország egyik...Megtartotta utolsó ülését a...
Hozzátette: Gyurcsány Ferenc személyes ajándékkal búcsúzott a kormánytagoktól: a nők egy tollat, a férfiak - köztük Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt is - ezüst mandzsettagombot kaptak,...Fidesz: drámaian nőtt az álláskeresők száma
Mint mondta, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat pénteken közzétett adatai szerint márciusban a nyilvántartott álláskeresők száma 563.900 volt, ami 2008 márciusához viszonyítva 22 százalékos növekedést jelent, vagyis ma mintegy 100 ezerrel több regisztrált álláskereső van, mint egy évvel ezelőtt.Utoljára 1994 májusában volt ekkora a munkanélküliség - jelentette ki Czomba Sándor, megjegyezve, hogy a korábbi években márciusban a tavaszi munkálatok, a szezonális hatás miatt látványos csökkenés volt tapasztalható az álláskeresők számát illetően, ez azonban az idén nincs így. Ez azt...Nyakó: a Jobbik a Fidesz kreálmánya

Májustól változnak az orvosi vények
Az OEP a határidő módosítását a szakmai egyeztetések csúszásával indokolta. A változások miatt az orvosoknak is váltaniuk kell, régi nyomtatókról újakra, a nagyobb és hosszabb receptek ugyanis egyszerűen nem illeszkednek a régebbi típusú gépekbe. A cseréhez hozzájárul az egészségbiztosítási pénztár, az egyszeri 70 millió forintos keretből minden háziorvosi praxisnak tízezer forint jut májusban.A rovat további témái
« Előző
34614 | 34641 | 34668 | 34695 | 34722 | 34749 | 34776 | 34803 | 34830 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Magyarország örömmel biztosít...
- Durva viharok, jégeső csaphat le...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Kitüntetést vehetett át a...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Családi fesztivállal, ünnepi...