Az LMP egyedül indul a jövő évi választáson

"Nem azért csináltunk pártot, hogy a hatalomra jutás vagy a hatalomban tartás érdekében mentőcsónakja legyünk bármelyik pártnak" - mondta a szóvivő, aki a párt választmányi tagja is. A pártvezetés abból, hogy a négyhónapos párt, a 2008-as európai parlamenti választásokon 2,6 százalékot szerezett, nem gondolja azt, hogy 2010. tavaszán megnyerik a választást. Az LMP rövid távú stratégiája, hogy a 2010-es országgyűlési választáson parlamenti párttá váljon, majd a 2014-es választáskor már domináns erőként kormányra akar kerülni - tette hozzá a szóvivő. Schiffer András...

Árokba csúszott egy kamion az M1-esen

A balesetben személyi sérülés nem történt - mondta R. Szabó Ágnes, hozzátéve, hogy a műszaki mentés idejére Budapest irányában egy sávot lezártak az autópályán.

Ittas vezető gázolt halálra egy biciklistát

A gépkocsit vezető 31 éves jászszentandrási férfi egy mellékúton haladt, amikor a járművel áttért a szemközti sávba, ahol elgázolt egy kerékpározó idős embert - mondta a baleset körülményeiről Veres Éva, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Tájékoztatása szerint a sofőr megszondáztatása után kiderült, hogy ittasan ült a volán mögé. A helyszínen sérüléseibe belehalt biciklis személyazonosságát egyelőre nem tudták megállapítani, a 70 év körüli férfinél nem találtak igazolványt.

Öngyilkosságot kísérelt meg...

 A volt fideszes, később az MDF frakcióba ülő, jelenleg független országgyűlési képviselő pénteken kísérelt meg öngyilkosságot. A politikus nyugtatókkal próbálta megölni magát, ám...

Fidesz: sokkoló az...

Fidesz: sokkoló az elbocsátások száma A fideszes politikus a közleményében az Állami Foglalkoztatási Szolgálat azon adatára utal, amely szerint az idén 224...

Kábítószeres sofőrt fogtak...

A közlekedési szabálysértések, valamint a lejárt műszaki állapotú és körözés alatt álló gépjárművek kiszűrésére szervezett akcióban ellenőrizték a járművet - mondta Fülöp Gergely, a...

Mérséklődik a felmelegedés...

Várható időjárás vasárnap estig: Vasárnap nyugat felől felszakadozik a felhőzet, főként keleten várható további csapadék. Vasárnap az északnyugati, nyugati szél élénk, többfelé erős lesz,...

Elvitték a kétmilliárdot az...

Elmondta: az öttalálatos nyeremény pontos összegét még számolják, hiszen ez attól is függ, hogy a héten hány játékot játszottak az ötös lottón.A szóvivő szerint az összeg biztosan eléri a...

Kövér: az ország háborús...

Azt a többséget, akik nem látják a kiutat, fel kell rázni, utat kell mutatni nekik, reményt kell ébreszteni, mert csak összefogással lehet kilábalni az elmúlt nyolc év alatt tönkretett...

Farkas bírósági úton távolítaná el Kolompárt

A fideszes parlamenti képviselő kijelentette: nem kezdeményezték az OCÖ feloszlatását, mert "nincs arra lehetőség, hogy egy éven belül választás legyen". "A magyarországi cigányság nem maradhat képviselet nélkül, ezt a kockázatot nem vállalhatjuk" - tette hozzá.Elmondta: az önkormányzat Laktitelken megjelent képviselői arra kívánják az elnököt kötelezni, hogy azonnali hatállyal hívja össze a rendkívüli közgyűlést, a "bizalmatlansági indítvány megtárgyalása és eldöntése végett". A lakitelki 29-ek helyre akarják állítani az OCÖ-ben a "rendet, a...

Bajnai kizárta, hogy vállalná a kormányfő-jelöltséget

Annak fő okát, hogy az ország a 90-es években betöltött kelet-közép-európai vezető szerep után 2008 őszére csőd közeli helyzetbe jutott, a két nagy politikai párt vetélkedésében látja Bajnai.Az MSZP és a Fidesz között "hamis konszenzus" alakult ki: annak érekében, hogy mennél több választó szavazatait megszerezzék, vezető politikusaik a kampányban azokra összpontosítottak, akik állami juttatásokból élnek. Az állam nagyméretű újraelosztásba kezdett, s ezzel feláldozta az ország fejlődését. A magyarok jó ideig a lehetőségeiken felül éltek - mutatott rá a kormányfő.A...

MSZP: hiteltelen volt a demonstráció

Nyakó szerint a kormány megállapodott az egészségügyi ágazattal, a fogyatékosok szervezeteivel, az egyházakkal a jövő évi költségvetési támogatásukról, illetve a gyermekétkeztetés finanszírozásáról is megoldódni látszik.A szóvivő azt mondta: a válságkezelő kormány és az MSZP hiteles politikát folytat, erőfeszítéseket tesznek a forint stabilitásért, azért, hogy a bankok korrektül járjanak el az ügyfeleikkel, vagy hogy a távhő általános forgalmi adókulcs jövőre csökkenjen, vagy hogy a közbiztonságra több pénz legyen, és hogy adócsökkentés révén több maradjon az emberek borítékjában...

SZDSZ: jogos a tiltakozás,...

Az SZDSZ által az MTI-hez szombaton eljutatott közlemény leszögezi: a költségvetési törvénytervezet pénzügyi válságba, eladósodási spirálba taszíthatja az önkormányzatokat, de kevés...

Lendvai kitetetné a...

Lendvai Ildikó, az MSZP pártelnöke az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: ha Molnár Oszkár hétfőn még a Fidesz-frakció tagjaként teszi be a lábát a Parlamentbe,...

Ezrek tiltakoztak a Kossuth...

Ezrek tiltakoztak a Kossuth téren Az vezette az embereket szombaton a Kossuth térre, hogy kimondják, ez így nem mehet tovább, Magyarország polgárai ugyanis...

Negatív kampányra készülnek...

Korrupciós, spekulációs ügyek feltárása, felszínre hozása, szélsőséges csoportokkal való összekacsintásuk leleplezése és összemosásuk, a keresztény erkölcsi magatartás hiányosságainak...

Az MSZP inkább a Duna...

Megerősített információk szerint a pénzhiányra való tekintettel a Magyar Televízió egyes műsorait a Pólus Center stúdióiba költöztetné át. Módosítaná vagy felmondaná a Wing Zrt.-vel az új...

Büdzsé: több mint 1400...

Az MSZP az előre bejelentett ügyeket vette sorra a másféltucat indítványában: a gyermekétkeztetés, illetve a két tannyelvű oktatás normatíváját, és a fogyatékkal élő embereket képviselő...

Önkormányzatok tüntetnek ma a Kossuth téren

Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere szeptember 28-án jelentette be, hogy tüntetésre hívják fideszes önkormányzati vezetők a polgármestereket, az önkormányzati képviselőket, bizottsági tagokat és alkalmazottakat, hogy "közösen demonstráljanak az utóbbi húsz év legveszélyesebb költségvetése ellen, amely az önkormányzatokat véglegesen padlóra küldheti".A tüntetéshez a Munkástanácsok Országos Szövetsége is csatlakozott.Nyakó István, az MSZP szóvivője a tüntetésre úgy reagált: pártja azt javasolja, Kósa Lajos gondolja át ötletét az önkormányzati demonstrációról, mert...

Az Ab-hez fordu al Fidesz a normatívacsökkentés miatt

"Amelyik általános iskola kihúzza jövő szeptemberig, azt stabilizáljuk" - közölte Pokorni Zoltán, aki rámutatott, hogy az MSZP-kormányzás nyolc éve alatt közel 1300 iskolát zártak be, 25.000-nél több pedagógust és 14.000 oktatásban dolgozó embert bocsátottak el.A politikus ismertette, hogy 2002-ben, az ötven százalékos pedagógusi béremelés évében egy elsős oktatására 187.000 forintot költöttek, jövőre ennek reálértéken 300.000 forintnak kellene lenni, azonban mindösszesen 135.000 forint jut. Ma nincs egy olyan állami támogatás sem, mely névértéken több, mint 2002-ben...

Szombaton sokfelé várható eső, záporeső

Előrejelzés az ország területére szombat estig:Szombaton erősen felhős vagy borult lesz az ég, és sokfelé várható eső, záporeső, az északi határvidéket leszámítva több helyen kell zivatarok kialakulására is számítani. Az északkeletire forduló szél többfelé megélénkül, pénteken északkeleten időnként megerősödhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton általában 18, 23 fok között valószínű, de az északi országrészben ennél hűvösebb, a délkeleti tájakon ennél melegebb idő várható.Az időjárási helyzet Európában:Csendes idő Európában csak a Földközi-tenger partvidékén van. Arrafelé...