Az MSZP kilépne a fővárosi koalícióból
A két frakció között már egy jó ideje feszült a viszony, de a javaslathoz a végső lökést az adta meg, hogy a Fővárosi Közgyűlés hétfői ülésének zárt részén az SZDSZ az MSZP ellen szavazott BKV-ügyben.Steiner Pál fővárosi szocialista frakcióvezető és Horváth Csaba szocialista főpolgármester-helyettes kedden sajtótájékoztatót is tartott a hétfőn a Fővárosi Közgyűlésben történtekről.Az MTI-nek az egyik szocialista vezető úgy fogalmazott: tarthatatlan az a helyzet, hogy az SZDSZ a szocialista javaslatokat sorra leszavazza, együttműködik a Fidesszel, és együtt úgy próbálják irányítani...Almássy: a mentelmi bizottság nem bíróság
Az ülésen négy képviselő szavazott a mentelmi jog felfüggesztése mellett és négy képviselő ellene. Az ülésre Bőhm András SZDSZ-es képviselő mellett Dávid Ibolya MDF-es politikus, aki tagja a bizottságnak, nem ment el. Almássy Kornél úgy fogalmazott: "szánalmas és szomorú", amit Dávid Ibolya és Herényi Károly a magyar igazságszolgáltatással űz, hiszen folyamatos időhúzás zajlik a mentelmi ügyükben nyár óta.Felhívta a figyelmet arra, hogy Dávid Ibolya a múlt héten arra hivatkozva, hogy külföldre utazik, kérte a bizottságtól, hogy halasszák el az ülést. Hozzátette: azonban...Gyurcsányt is kihallgatják a Zuschlag-perben
Német Zsolt ügyész indoklása szerint a Zuschlag János érdekeltségébe tartozó szervezetek pályázati támogatásának a feltárásában a Nemzeti Civil Alapprogramnál és a Mobilitásnál minden részletre kiterjedő bizonyítási eljárást folytatott le a bíróság, viszont a Gyermek-, Ifjúsági- és Sportminisztérium és utódszervezetei pályázati és egyedi támogatásainál még több tisztázatlan pont van.Fodor Endre tanácsvezető bíró a csütörtöki tárgyalási napon dönt az ügyész indítványról.Nyakó: a Fidesz politikája...
Ezt Nyakó István, a szocialista párt szóvivője mondta kedden az MTI-nek.A kormánypárti képviselő szerint Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője, aki hétfőn találkozott Molnár...Marad Dávid Ibolyáék...

4,9 százalékkal nőttek a...
A piac 5,2 százalékos éves inflációt várt. Az első kilenc hónapban az árak 3,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Szeptemberben a 12 havi maginfláció 5,1 százalék, a havi 0,1...Feleslegessé válhat a...
A lap írása szerint csökkentik a zeneiskolák támogatását, de még nem tudni mennyivel. Mivel a támogatások több csatornán érkeznek a zeneiskolákhoz, ráadásul az intézmények fenntartásának...Fákat döntött ki a viharos...
Éjféltől folyamatosan érkeztek a riasztások a megye több pontjáról néha egyszerre - mondta el Mogyorósi Balázs, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese.Szombathelyről,...Az iskolatejet is elveszi a...
A lap információja szerint a jövő évi költségvetési törvénytervezetben az iskolatejre szánt forrásokat az idei 900 millió forintról 400 millióra kívánja csökkenteni a kormány.Ez a pénz...Szonda: három és félszeres a Fidesz előnye
A közvélemény-kutatás szerint a teljes választóközönségen belül a Fidesz-MSZP arány 36:10.A többi párt helyzete hosszú ideje nem változott, a Jobbik jóval a bejutási küszöb felett található (11 százalék), az SZDSZ (1 százalék), az MDF (2 százalék), és az LMP (1 százalék) viszont alatta.A Szonda Ipsos felmérése szerint a Fidesz jelenleg több mint háromszor annyi ember, 2,9 millió fő szavazatára számíthatna, mint a szocialisták, akiknek szavazói nagyjából 800 ezren voltak. A Jobbik tartja 10 százalék feletti pozícióját.A szocialisták számára nem csak a szavazótábor szerény mérete...A hőmérséklet 5 és 11 fok között alakul kedden
Előrejelzés az ország területére kedd estig:Túlnyomóan borult lesz az ég, csak kedden hajnalban és délelőtt nyugaton szakadozik fel átmenetileg a felhőzet. Főként a Tiszántúlon valószínű további eső, másutt szórványosan záporok alakulnak ki. Az északnyugatira, északira forduló szél sokfelé viharos lesz, a legerősebb széllökések elérhetik a 100 km/ó-t.A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 5 és 11 fok között várható.Az időjárási helyzet Európában:Izlandtól a kontinens nyugati partvidéke mentén egészen Észak-Afrikáig magasnyomás húzódik, és anticiklon található a...Magyarországra látogat az egyiptomi elnök
Másnap, szerdán, az egyiptomi államfő először részt vesz és beszédet mond A gazdasági együttműködés új korszaka elnevezésű magyar-egyiptomi üzleti fórum ülésén, majd találkozik Bajnai Gordon miniszterelnökkel.Az egyiptomi elnök csütörtökön utazik el Magyarországról. Sólyom László még 2006 decemberében tett hivatalos látogatást az Egyiptomi Arab Köztársaságban.BKV: folyamatosan küldik a...
A BKV arra reagálva közölte ezt, hogy a Népszabadságnak hétfőn Bodnár Zsolt, Budapest főkapitányának bűnügyi helyettese azt mondta: ha ésszerű határidőn belül nem kapják meg a kért...Hamis húszezresekre...
Az ORFK és a jegybank arra figyelmeztet, hogy készpénzes ügyletek során mindenki alaposan nézze meg a kapott bankjegyet és ismerje a valódi bankjegyek jellemzőit. A két szervezet közös...Molnár Oszkár egyéniben...
Arra a kérdésre, hogy indul-e egyéniben a jövő évi országgyűlési választáson, Molnár Oszkár úgy válaszolt: "természetesen". Azon felvetésre, hogy ez esetleg csak az ő szándéka,...Bajnai: januártól csökken a...

Fideszes kiadvány...
A kiadványt bemutató sajtótájékoztatón Nyitrai Zsolt, a Fidesz operatív igazgatója úgy fogalmazott: a tájékoztató "missziója" az, hogy terítékre vegye a Bajnai-kormány...SZDSZ: vagy demokrácia,...
Kóka János - az MTI-hez hétfőn eljuttatott, Navracsics Tiborhoz címzett levelében - szorgalmazza: legyen félreérthetetlenül világos, hogy a Fidesz frakcióvezetője "kikényszeríti-e a...Loptak az utasbiztonsági ellenőrök Ferihegyen
Még a nyáron tett bejelentést egy német utas, miután az utasbiztonsági átvilágítás után követően zakójából eltűnt mobiltelefonja. A repülőtéri rendőrök alapos nyomozást követően a napokban bukkantak a készülék nyomára és azonosították az elkövetőket.A rendőrök a két ellenőr elszámoltatása során kiderítették, hogy nem ez volt az egyetlen cselekedetük, mert korábban több telefont és egy karórát is elloptak a talált tárgyak elhelyezésére szolgáló helyiségből - áll a közleményben.A sajtószóvivő közlése szerint tisztázásra vár, hogy a talált és elhagyott tárgyakat az utasok milyen...Gyárfás biztos abban, hogy a meccset nem fújták le
Gyárfás Tamás elmondta: nehéz megmagyarázni, hogy ugyanannak a Süveges Gergőnek, Betlen Jánosnak, Jegyes Tóth Krisztinának, akinek az Angol utcában nem álltak rendelkezésre a jobboldali politikusok, a Kunigunda utcában igen. A Napkelte producere a korábban távozásra kényszerített műsorvezetők kapcsán úgy fogalmazott hogy "belátom, ... hogy jobb lett volna velük együtt távoznunk. Akkor nincs diktátum, ránk erőszakolt műsorvezető állomány, nincs jogellenes szerződésbontás - de műsor sincs."A napilapnak adott interjúban Gyárfás Tamás közölte: biztos benne, ezt a meccset még...Viharos északi széllel és esővel jön a hidegfront
Előrejelzés az ország területére hétfő estig:Hétfőn a reggeli óráktól nyugat felől ismét egyre többfelé ered el az eső, helyenként jelentős mennyiségű csapadékra van kilátás. Hajnalban pára, ködfoltok képződnek. Az északnyugati szél hétfőn délutántól egyre többfelé viharossá fokozódik.A Kárpát-medence időjárását estig nedves légtömegek alakítják, hétfőn markáns hidegfront érkezése várható.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7, 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 10, 15 fok között várható.Az időjárási helyzet Európában:Olaszországtól Közép-Európán át az...
« Előző
32076 | 32103 | 32130 | 32157 | 32184 | 32211 | 32238 | 32265 | 32292 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már nem Müller Cecília az országos...
- Vasárnaptól élesben működik a késési...
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Nagy bulival, örökifjú pécsi és...
- Baranyába is kerül egy új, magasból...
- Júniusban jön a pásztorkutyák...
- Színészeket, rendezőket és filmes...
- Pénteken lesz a virágvásár a Kossuth...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...