Fidesz: üres ígéret a BKV-megállapodás
2009. december 15. kedd 17:07
Németh Szilárd, az ellenzéki párt fővárosi és országgyűlési képviselője ezt azután mondta budapesti sajtótájékoztatóján, hogy a kormányszóvivő bejelentette: megállapodott a kormány és a főváros a BKV finanszírozásáról.
A miniszterelnök és a főpolgármester tárgyalásáról az ellenzéki képviselő azt mondta: két bukott politikus, Bajnai Gordon és Demszky Gábor találkozott és állapodott meg kedden.
Németh Szilárd rámutatott, a BKV-nak ígért 23 milliárd forint nagyobb része már az új kormány számláját fogja terhelni. Szerinte azonban kétséges, hogy a közlekedési vállalat megkapja-e egyáltalán ezt a pénzt, hiszen - mint mondta - a kórházak esetében is kiderült: az ígéretekkel ellentétben nem rendezik decemberig a gazdálkodásukat.
Szólt arról is, hogy a 23 milliárd forint egy olyan "gyanús szerződéshez" köttetik, amelynek aláírására Demszky Gábor nem kapta meg a Fővárosi Közgyűlés áldását, és amelynek egyik pontja a négyszázalékos tarifaemelésről szól majd. Kijelentette: a Fidesz-KDNP-frakció egyetlen tagja sem fogja megszavazni ezt az áremelést.
Hozzátette, hogy Bajnai Gordon és Demszky Gábor a végkielégítésekre és a gyanús tanácsadói szerződésekre kifizetett pénzek visszaszerzéséről nem is beszélt kedden.
A fideszes politikus közölte: ha pártját megbízzák az emberek az ország és Budapest vezetésével, akkor az összes, jogtalanul, illetve gyanús módon kifizetett tanácsadói pénzeket és végkielégítéseket vissza fogják szerezni. Azokat pedig, akik ezeket a szerződéseket megkötötték - a BKV vagy a fővárosi önkormányzat részéről -, a törvényes keretek között felelősségre fogják vonni - tette hozzá Németh Szilárd.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vajon a májussal a szokatlanul hűvös...
- Késő este pótlóbuszok járnak Mohács...
- Böde az élvonal történetétnek...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...
- Gázolt a vonat, késtek a járatok a...
- Repültek a kukák, dőltek a leanderek...
- Több mint ezer tartalékos tett esküt,...
- Kötelező lehet a boltokban legelább...
- Ezer új autóbusszal bővítik a Volán...