Sólyom normakontrollt kér az Ab-től a PSZÁF miatt
2009. december 14. hétfő 15:35
Mint írják, a törvény jogszabályalkotásra hatalmazta volna fel a PSZÁF elnökét. Az Alkotmány ugyanakkor nem tesz említést a PSZÁF elnökének jogalkotási hatásköréről, márpedig Alkotmánybíróság szerint jogszabály alkotása csak az Alkotmány kifejezett felhatalmazása alapján lehetséges - teszik hozzá.
Az erre vonatkozó alkotmánymódosítási javaslat azonban nem kapta meg a szükséges többséget az Országgyűlésben, ezért az államfő álláspontja szerint a törvény ellentétes az Alkotmánynak a jogalkotási hatáskörökről szóló rendelkezéseivel - olvasható a közleményben.
Az Országgyűlés november 23-án a törvény egyszerű többséget igénylő részeit 190 igen, 17 nem és 154 tartózkodás mellett fogadta el.
A kétharmadot igénylő rész azonban nem kapta meg a kellő támogatottságot, így a kormány terveivel ellentétben a PSZÁF elnöke nem kapott rendeletalkotási jogot. Az MSZP mellett igennel szavazott Magyar Bálint (SZDSZ) és két független képviselő: Császár Antal és Gyenesei István; nemmel voksolt a Fidesz és a KDNP, az SZDSZ, a függetlenek, illetve két szocialista politikus: Szabó Lajos és Schiffer János.
Az MTI információi szerint a Fidesz azzal utasította el az alkotmánymódosítást, hogy szerinte ezt a kérdést a jogalkotási törvényben kellene rendezni.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késő este pótlóbuszok járnak Mohács...
- Vajon a májussal a szokatlanul hűvös...
- Böde az élvonal történetétnek...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...
- Gázolt a vonat, késtek a járatok a...
- Több mint ezer tartalékos tett esküt,...
- Repültek a kukák, dőltek a leanderek...
- Pécsi és mohácsi vállalkozások...
- Idén is kinyitják Baranyában a...