Mégis támogatta Molnárt a Fidesz helyi szervezete

A parlamenti képviselő arra reagálva tájékoztatta erről az MTI-t, hogy a Népszava keddi számában azt írta, Molnár Oszkár nem lesz fideszes jelölt.A Népszabadság november 7-én számolt be arról, hogy az edelényi, a rudabányai és a hangácsi Fidesz-csoport támogatása ellenére kevés az esély arra, hogy ismét Molnár Oszkár lesz a körzet fideszes egyéni jelöltje. A helyi szervezetek ajánlását ugyanis a Fidesz országos választmánya megváltoztathatja, Orbán Viktor akár vétót is emelhet. A lapnak Molnár Oszkár azt nyilatkozta, függetlenként is elindulna 2010-ben.Orbán Viktor azt mondta,...

Kiadták a Neo FM és a Class FM rádióengedélyét

A műsorszóró Antenna Hungária Zrt. kérelmére indult eljárásban az NHH a műszaki paraméterek vizsgálata után adta ki a szükséges hatósági engedélyt, mely e hét csütörtökétől a műsorszolgáltatási szerződésben szereplő időpontig érvényes - közölték.Tájékoztatásuk szerint a rádióengedélyek a Nemzeti Hírközlési Hatóság ügyfélszolgálatánál, ügyfélszolgálati időben megtekinthetők.Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) október 28-án hirdette ki a két országos kereskedelmi rádiós jogosultságra kiírt pályázat győzteseit; a szerda éjfélig a Sláger Rádió által használt jogosultságot...

MTV: az alelnök távozását javasolja az SZDSZ

Kozák Márton és Rajk László "a Magyar Televízió pénzügyi és vezetési válságának megoldását két összetartozó, egymást követő lépésben" látja kivihetőnek; másik elemként azt említik, hogy az MTV 2010-es finanszírozása "ne térjen el nagyságrendileg az előző évekétől".Az "általános bizalomhiánytól" övezve tevékenykedő ügyvezető, Medveczky Balázs "legitimitásának egyetlen forrása a médiatörvény gyatrasága". Irányítása alatt a cég rosszul reagált az általános gazdasági válság kihívásaira, s "az ügyvezető alelnök elviselhetetlen tehertétellé...

AB: alkotmányos a szuperbruttó

AB: alkotmányos a szuperbruttó Az indítványozók, köztük Szabó Máté ombudsman azért fordultak az Ab-hoz, mert álláspontjuk szerint az adóalap-növelő tételek...

1,4 százalékkal csökkentek...

A KSH közleményében kiemelte: idén az első kilenc hónapban 2,0 százalékkal csökkentek a reálkeresetek a nettó keresetek 1,8 százalékos emelkedésével és 3,9 százalékos inflációval...

Precedens ítélet a tűzoltók...

Magyarország uniós csatlakozása óta a törvényes munkaidő - a Legfelsőbb Bíróság (LB) korábbi jogértelmezése szerint - legfeljebb heti 48 óra lehet, miközben a tűzoltók egészen tavalyig 52...

Molnár Oszkár nem lesz...

A lap kedden megjelent számában emlékeztet arra, hogy Felcsúton Orbán Viktor sorra hallgatja meg a párt egyéni jelöltjeit, de várhatóan az edelényi polgármester nem lesz azok között, akik...

Három baleset miatt teljes...

A reggeli ködben egy autó árokba csúszott, összesen hét gépkocsi ütközött össze, ketten könnyebb sérülést szenvedtek - mondta el Farkas Kinga, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság...

Elfogták a tompai...

A bűncselekmény felderítésére létrehozott nyomozócsoport, a tompai hármas emberölési ügyben, több emberen, védekezés képtelen személlyel szemben elkövetett emberölés bűntett megalapozott...

Ügyészséghez fordultak a Leader-pénzek miatt

A lap emlékeztet arra, hogy a 2004 és 2007 között a Leader-program keretében felhasznált 783,6 millió forint elköltését már ellenőrizte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI), s "nemes egyszerűséggel azt állapította meg, hogy olyan mértékű törvénytelenségek történtek, hogy a legegyszerűbb mielőbb visszafizetnünk az összeg uniótól érkezett részét, vagyis több mint 587,7 millió forintot, ugyanis közel félmilliárd forintot törvénytelenül fizettek ki". A Magyar Nemzet információja szerint a Pénzügyminisztérium és az agrártárca egy-egy főosztálya is vizsgálja a félmilliárd...

Többórás napsütésre számíthatunk

Várható időjárás az ország területén kedd estig:Hajnalra párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. Kedden a középső és keleti országrészben sok lesz a felhő, tartósan párás marad a levegő, míg a Dunántúlon többórás napsütésre számíthatunk. Kedden helyenként megélénkül a déli, délnyugati szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden általában 8 és 13, a Dunántúlon 13, 18 fok között valószínű.Az időjárási helyzet Európában:Magasnyomás található Dél- és Kelet-Európában, a Földközi-tenger medencéjében sok a napsütés, keleten ugyanakkor sokfelé párás, ködös az idő. Ennél jóval...

Nem zárult le a sajóbábonyi konfliktus

Szollár Domokos kormányszóvivő hétfői közleménye szerint jogos aggodalmat kelt az, ami a borsodi településen a hét végén történt; nem lehet napirendre térni afelett, hogy egy betiltott szervezet, a Magyar Gárda tagjai egy kiélezett helyzetben gyakorlatilag provokálják a kisebbségi lakosságot, amelyet "csendőrséggel" fenyegetnek. Ezt akkor sem lehetne tudomásul venni, ha ez a szervezet nem lenne betiltva: a kisebbséghez tartozók jogegyenlősége az alkotmányból következik - mutat rá a szóvivő, hozzátéve, másrészt a kisebbségi szervezetek sem vehetik saját kezükbe...

Négymillió adag oltóanyag...

A nyilvánosságra hozott dokumentumból annyi derül ki, hogy kik a szerződő felek, mi a szerződés típusa, tárgya, ezen kívül a bruttó érték és a szerződés időtartama. A mindössze két sorból...

Adminisztratív hiányosságok...

Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökét és vádlott-társait jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével, jelentős értékre elkövetett sikkasztással, számviteli fegyelem megsértésével...

Törvényt szorgalmaznak a...

Egy múlt hét végén napvilágot látott felmérés szerint a megkérdezettek 75 százaléka támogatja a szociális kártya bevezetését, amelyet elsőként Monokon kezdeményeztek és amelyet a...

A kormány javítja az...

Kökény Mihály azt mondta: a kormány annak lehetőségét vizsgálja, hogy milyen, megfelelően kontrollálható egészségügyi intézményben jelöljenek ki oltóhelyeket. Ha ez megtörténik, akkor az...

Új változatban nyújtja be...

Kovács Tibor, az MSZP frakcióvezető-helyettes az MTI-nek elmondta, hogy a törvényjavaslat szövegében néhány dolgot pontosítani kell, ezért vonták vissza.Hozzátette: néhány napon belül új...

Fellép a kisvasutak...

Nem egyeztethető össze a jövedelem- és vagyonarányos közteherviselés kötelezettségével, indokolatlanul korlátozza a vállalkozás szabadságának érvényesülését, és súlyos visszásságot okoz,...

Fidesz: bűnbakkeresés folyik az MNV-nél

Balsai István, a Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója arra reagált, hogy belső vizsgálatot rendelt el és azonnali hatállyal felmentette a Pest Megyei Területi Iroda megbízott vezetői munkaköréből Balogh Tamást, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a vagyonkezelő vezérigazgatója, Kamarás Miklós.Az ellenzéki képviselő úgy fogalmazott: senki ne gondolja, hogy elegendő lesz az, hogy egy jogtanácsoson vagy egy beosztotton verik el a port.Hozzátette: se ne gondolja, hogy azok a politikai felelősök, akik a jogilag védhetetlen szerződéseket létrehozták, azok a vizsgálat során nem lesznek...

Allee: újabb öt ember lett rosszul kipufogógáztól

A emberek - akárcsak vasárnap - ismét az épület mínusz második szintjén lettek rosszul, ahol részben parkoló, részben pedig egy élelmiszerüzlet van - mondta el Molnár Péter. Közölte, a rosszullétet nagy valószínűséggel az okozza, hogy az élelmiszerüzlet dolgozói huzamosabb ideig lélegzik be az autók által kibocsátott kipufogógázt. Az öt embert jelenleg a mentők vizsgálják a helyszínen.Vasárnap az Allee bevásárlóközpontból tizennégy embert vittek kórházba szén-monoxid-mérgezés tüneteivel.

Zuschlag nem tudta, hogy lehallgatják

Zuschlag nem tudta, hogy lehallgatják Kevéssé hihető, hogy Zuschlag János tudomást szerzett telefonbeszélgetéseinek a lehallgatásáról, a nemzetbiztonsági szolgálat erről biztosan nem értesítette - mondta a tanúként kihallgatott Szilvásy György. A lehallgatást megrendelő szervezet szivárogtathatta ki ezt az információt - vélekedett a volt miniszter, de hozzáfűzte azt is, hogy szerinte ez nem történt meg. A perben egy tanú és a másodrendű vádlott is azt állította, Zuschlag János korábban arról beszélt nekik, hogy Szilvásy György értesítette őt a telefonlehallgatásról.Szilvásy György szerint a bíró kérdései után az...