Szúrás végzett egy 14 éves fiúval Borsodban
Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője a szombaton történt bűncselekményről elmondta: az elsődleges információk szerint a 43 éves férfi előzetes szóváltás után szúrta meg a 14 éves fiút Hernádpetri egyik kocsmája előtt. A szúrás következtében a fiatalkorú a helyszínen azonnal meghalt. Hozzátette, hogy a szóváltást két helyi család összetűzése előzte meg. A bűncselekmény pontos körülményeit vizsgálja a rendőrség. A 43 éves férfit őrizetbe vették, kezdeményezik előzetes letartóztatásának elrendelését. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság...Négy lakástűz volt a fővárosban a hétvégén
Szombat este a X. kerületi Mádi utca egyik lakásában gyulladtak meg berendezési tárgyak, vasárnap este, mindenszentek napján pedig a XI. kerület Rétköz utcában, valamint a IX. kerületben, az Ifjúmunkás és a Tűzoltó utcában okozott tüzet a mécses - mondta Dobson Tibor.Volt, ahol a lakók is megbirkóztak a tűz oltásával, de az Ifjúmunkás utcába 9 autóval vonultak ki a tűzoltók és füstmérgezést kapott az ott lakó - tette hozzá a fővárosi tűzoltóság kommunikációs vezetője."Az előttünk lévő hónapokban fokozottan ügyeljünk az égve hagyott mécsesekre, gyertyákra, adventi koszorúkra!...Készülnek a cégek az influenzára
A magyar állam a stratégiai vállalatok alkalmazottai számára ingyenesen biztosít vakcinát. A BKV Zrt. 8600 újinfluenza és 3000 darab szezonális influenza elleni oltóanyagot rendelt dolgozóinak. Eddig több mint 500 BKV-alkalmazott szerzett védettséget.Az ingyenes védőoltás lehetőségét a Magyar Posta minden munkavállalójának felajánlotta, összesen 5500 fő élt a lehetőséggel. A vakcinát már átvette a társaság.A H1N1 elleni oltóanyag iránti igény felmérése név szerint, a munkavállalók nyilatkoztatásával egyidejűleg megtörtént a MÁV-csoportnál, a vasúttársaság az igényelt 9840 adagot...Újraindulhat a Kulcsár...
A lap információja szerint ezt indítványozta Sódor István, a szervezet vezetője. A Kulcsár-dosszié már két hete a Legfőbb Ügyészségen van.A Magyar Nemzet úgy tudja, öt évvel a...Az OEP szerint 4065...
A lap szerint Észak-Alföldön a 7088 aktív kórházi ágyból 714-et, míg Dél-Alföldön 6036-ból 707-et minősített feleslegesnek az OEP. A jelenleg rendelkezésre álló férőhelyekhez képest...Felhős, párás idő várható...
Hétfőn napközben erősen felhős, párás idő valószínű, átmenetileg azonban kisüthet a nap. A délutáni óráktól nyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és az esti óráktól...Aranyérmet kapott Marton...
Marton Éva hazatérve Barcelonából elmondta az MTI-nek, hogy számtalan kitüntetése között, mivel ezt kapta legutóbb, az arany medált tartja a legértékesebbnek. Annak ellenére, hogy a...Új vírus: még alacsony az...
A nol.hu, Népszabadság online internetes oldal vasárnapi interjújában Falus Ferenc elmondta, hogy az átoltási arány jelenleg 3 százalékos, a hatékony megelőzéshez azonban 60 százalék...Izrael történetét bemutató...
A tolnai megyeszékhelyen november 24-ig látható kiállítást Eva Wosobe, a bécsi múzeum munkatársa ajánlja az érdeklődők figyelmébe. A magyar közönség eddig Budapesten, Keszthelyen és...Kilenc törvénnyel zárul a parlamenti idény
Szollár Domokos kormányszóvivő az MTI-nek elmondta, hogy a most benyújtott törvényjavaslatok még az idén eljuthatnak a zárószavazásig.Hozzátette: azokról a javaslatokról, amelyeket ez után terjesztenek a Ház elé, normál menetrendben csak a tavaszi ülésszakon születhet döntés.A tavaszi ülésszak a országgyűlési választások miatt rövidebb lesz megszokottnál.A most benyújtott előterjesztések között szerepel a polgári törvénykönyv hatályba lépéséről és végrehajtásáról szóló (Ptké.) törvénymódosítás, amely azt tartalmazza, hogy a Sólyom László köztársasági elnök által az Országgyűlésnek...Szén-monoxid-mérgezést kaptak Pesten
Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a XVIII. kerületi Vörösmarty utca egyik sorházi lakásában ketten lettek rosszul a cirko-berendezésből visszaáramlott gáztól, mindkettejüket kórházba szállították. A tűzoltók elzárták a gázcsapot, és kiszellőztették a lakást.Hazánkban fogták el egy román rendőr gyilkosát
Az emberölés egyik gyanúsítottját a kiszombori határrendészek fogták el szombat délután. A romániai nagyszentmiklósi (Sannicolau Mare) határrendőrség objektumőrét szombaton hajnalban érte halálos lövés Nagyszentmiklós belterületén. A román rendőröknek sikerült beazonosítaniuk a bűncselekmény feltételezett elkövetőit, öt személyt, akik közül négyet el is fogtak, ám az ötödik szökésben volt. Később őt fogták el Magyarországon.Az egyik kiszombori határrendész a fénykép alapján felismerni vélte a férfit, akit nem sokkal korábban az átkelőhelyen beléptettek, így a Csongrád Megyei...Brutálisan nőhet a benzin...
Az emelés uniós előírás, ám nem csak ezért drágul az üzemanyag: szakértők szerint jelentősen emelkedni fog a kőolaj világpiaci ára is, így a benzin 25-30 forinttal, a gázolaj pedig...Szekeres: tisztelni kell a...
Az MKB Veszprém egykori meggyilkolt kézilabdázójára emlékező ünnepségen a politikus kifejtette: a modern időkben már csak a sportban küzdünk egymás ellen, azután kezet fogunk. "A...GE: 650 milliós állami pénz...

ÁSZ: eladósodtunk, nincs...
Rámutatott: jelenleg nagyjából ugyanannyit fordítunk évente az ország adósságállománya után a kamatok kifizetésére, mint amekkora adótartozást nem tud behajtani az APEH.Ez összesen már...Kevés felhő, sok napsütés...
Többnyire kevés lesz a felhő, sok napsütésre van kilátás. Éjszaka többfelé párássá válik a levegő, illetve köd képződik, amely helyenként csak lassan oszlik fel. Csapadék nem várható....Az ötös lottó nyerőszámai...
Nyerőszámok:5 (öt) 35 (harmincöt) 47 (negyvenhét)66 (hatvanhat) 78 (hetvennyolc)Joker-szám: 609767.Nyeremények:5 találatos szelvény nem volt;4 találatos szelvény 54 darab; nyereményük...Fradi-botrány: egy embert elfogtak
Pap Judit, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel közölte: a mérkőzés azután szakadt félbe, hogy a szurkolók többször is beugráltak a pályára.Ezután a rendezvényt biztosítók rendőri segítséget kértek, így folytatódhatott a meccs, de a szurkolók ismét beugrottak a pályára, így a játékvezető lefújta a mérkőzést - tette hozzá.A sajtóügyeletes elmondta: a Ferencváros szurkolóit kiterelték a stadionból, majd a Népliget felé szorították őket, a diósgyőri szurkolók elszállítása pedig még jelenleg is tart.Pap Judit nem végleges adatokat közölve elmondta: a rendőrök...Napkollektor-tolvajt fogtak Ópusztaszeren
N. Rácz Judit, a Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének sajtóreferense szombaton az MTI-nek elmondta, az első két lopás még október közepén történt, nem sokkal azután, hogy uniós támogatással elkészültek a falu új buszmegállói, melyek esti, éjszakai világítását napkollektorok segítségével oldották meg.A helyi polgárőrség szinte azonnal akcióba lépett: járőrözéseik alkalmával külön figyelmet fordítottak a napkollektorok felkutatására. Eközben látóterükbe került egy helybéli lakos, de gyanújukat nem tudták bizonyítani. Tovább figyelték az illetőt, majd amikor újabb két...Zár alá vették Hunvald György repülőgépét
Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a napilapnak megerősítette: "a nyomozási bíró - a főügyészség vagyonfelderítése nyomán - a héten Hunvald György gyanúsítotthoz köthető további vagyontárgyak zár alá vételét rendelte el. A bíróság ennek keretében egy repülőgépet és négy személygépkocsit vett zár alá". Hozzátette: ezek a vagyontárgyak formailag más magánszemélyek, illetve gazdasági társaság nevén szerepeltek.A szóvivő elmondta azt is, hogy a bíróság ezt megelőzően egy banki folyószámlát, két személygépkocsit és három ingatlant vett zár alá Hunvald...
« Előző
31833 | 31860 | 31887 | 31914 | 31941 | 31968 | 31995 | 32022 | 32049 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...
- Halálra gázoltak egy idős asszonyt...
- Pécsi kórházban látták utoljára az...
- Vadkamera buktatott le egy szemétből...
- Pécsi patikában, dohányboltban...
- Zarándoknapon vett részt a Pécsi...
- Buszbaleset szemtanúit keresik a...
- Mire elindul, máris 40 percet késik...
- Ha húsz percnél többet késik a busz...
- Pécsett és Mohácson is gyújtanak...