Nézőpont: visszaesett az ellenzéki pártok támogatottsága

A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint májusra visszaesett az ellenzéki pártok támogatottsága, a Fidesz-KDNP-é a teljes népesség körében statisztikai értelemben nem változott. Ezzel együtt egy hónap alatt 10 százalékkal többen lettek a rejtőzködők és a nem szavazók. A Nézőpont szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében szerint a Fidesz-KDNP támogatottsága a teljes népesség körében 27 százalékos. "Az ellenzéki hívek áprilisi lelkesedése" - amelyre a Nézőpont szerint a tapolcai időközi voksolásnak is lehetett hatása - májusra visszaesett. Mint...

Hét és fél év börtönt kapott a gólyatábori erőszakoló

Hét és fél év börtönt kapott a gólyatábori erőszakoló Hét és fél év börtönbüntetésre ítélte a Fonyódi Járásbíróság szerdán első fokon azt a 39 éves budapesti férfit, aki tavaly augusztusban az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) fonyódligeti gólyatáborában megerőszakolt egy lányt. A bíróság K. Sándor Szilárdot szexuális erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek, és nyolc évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától is. Az ítélet szerint a legkorábban a büntetés kétharmadának letöltése után helyezhető feltételesen szabadlábra. Németh Károly bíró a sértett jogaira való tekintettel az ítélet indoklását a nyilvánosság kizárásával ismertette, a...

Háromszázezren már nyilatkoztak a bevándorlásról

Háromszázezren már nyilatkoztak a bevándorlásról Több mint háromszázezren már vissza is küldték válaszaikat a bevándorlásról rendezett nemzeti konzultáció során, miközben a polgárok egyharmada még meg sem kapta a kérdőívet - mondta szerdán Budapesten sajtótájékoztatón Kovács Zoltán kormányszóvivő, jelezve, a visszaküldési határidő lejárta után kezdik meg a kiértékelést. Mint mondta, az utóbbi napokban "kisebb hullámveréseket" kiváltó tájékoztató kampány célja, hogy minél többen vegyenek részt a nemzeti konzultációban, annak plakátja pedig állásfoglalás a magyar közvélemény, valamint üzenet az országba illegálisan...

Az ÁNTSZ riasztást adott ki...

Nemzetközi riasztást adott ki egy igen veszélyes, 2,4-dinitro-fenol (röviden DNP) nevű anyag miatt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Interpol - tájékoztatta az Állami...

Központosította a kormány a...

Központosította a kormány a szúnyogirtást A kormány felhívta a nemzetgazdasági minisztert, hogy a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság részére biztosítson 1,5...

Ezért jó a gyerekeknek, ha...

Ezért jó a gyerekeknek, ha kötelező lesz óvodába járniuk A gyerekek beilleszkedését segíti a hároméves kor felett kötelezővé váló óvoda - mondta a család- és ifjúságügyért felelős...

Nőtt a terrorfenyegetettség...

Nőtt a terrorfenyegetettség Magyarországon Nőtt Magyarország terrorfenyegetettsége, de nem lett olyan mértékű, hogy befolyásolná az állampolgárok mindennapi életét -...

Kósa szerint tarthatatlan a...

Kósa szerint tarthatatlan a menekültügyi helyzet Tarthatatlannak nevezte a menekültügyi helyzetet Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes...

Bankárreggeli: megvitatták...

A fogyasztói kölcsönszerződések elszámolása és forintosítása példátlan mértékben javította a háztartások pénzügyi helyzetét, miközben az ország és a pénzügyi rendszer egyik legjelentősebb...

Orbán: egy multikulturális Európából nincs visszaút

Orbán: egy multikulturális Európából nincs visszaút Orbán Viktor miniszterelnök szerint egy modern kori népvándorlás zajlik ma szinte az egész világban, ami Európában a kontinens civilizációs arculatát alakíthatja át, márpedig ha ez bekövetkezik, az "visszacsinálhatatlan". A kormányfő a 85 éves Helmut Kohl tiszteletére szervezett keddi budapesti konferencián - a volt német kancellár méltatása mellett - azt is egyértelművé tette, hogy Magyarországnak nem áll szándékában bevezetni a halálbüntetést. A XX. Század Intézet és a Konrad Adenauer Stiftung által szervezett nemzetközi konferencián, a Pesti Vigadóban a bevándorlásról...

Elrendelték a nyomozást Gömöri Zsolt ügyében

Elrendelték a nyomozást Gömöri Zsolt ügyében Nyomozást rendelt el a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnökét érintő feljelentések alapján a Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség hűtlen kezelés és csalás bűncselekmények gyanúja miatt, a nyomozással a XIV. kerületi rendőrkapitányságot bízta meg - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTI megkeresésére kedden. Bagoly Bettina tájékoztatása szerint a nyomozást azért rendelték el, mert a rendelkezésre álló adatok alapján bűncselekmény gyanúját nem lehet egyértelműen kizárni és azt csak nyomozás keretében lehetséges vizsgálni. A paralimpiai bizottság vezetésével...

"Az országnak ősszel fel kell lépnie a bevándorlás ügyében"

Az Európai Unió (EU) már nem tud megküzdeni a bevándorlás problémájával, ezért Magyarországnak ősszel mindenképpen fel kell lépnie ebben az ügyben - mondta Tuzson Bence, a Fidesz-frakció szóvivője az M1 aktuális csatornán kedden. Tuzson Bence azt mondta: az EU olyan elvet szeretne rögzíteni, amely szerint lakosság- és GDP-arányosan osztanák el a "gazdasági bevándorlókat". A Fidesz ellenzi ezt az elvet, mert "ettől nem lesz kevesebb bevándorló", a kormánypárt szerint nem itt kell keresni a megoldást. A szóvivő emlékeztetett arra, hogy több ország sem ért egyet...

Új eljárást rendelt el a...

Új eljárást rendelt el a Fővárosi Ítélőtábla Biszku-ügyben Hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla és új eljárásra utasított hétfőn kihirdetett másodfokú...

Ezernél több hordót...

Ezernél több hordót szállítottak már el az Illatos útról Elszállították a közvetlen környezeti veszélyt jelentő több mint 1000 hordót a Budapesti Vegyiművek Zrt. Illatos úti...

"Nem vetődött fel, hogy...

Magyarországon eddig még nem vetődött fel, hogy visszaállítsák a halálbüntetést - mondta a legfőbb ügyész a PestiSrácok...

Szabályozzák a diákmunkáért...

Szabályozzák a diákmunkáért adandó minimum juttatást Hamarosan a parlament elé kerül az az iskolaszövetkezeteket érintő törvénymódosítás, ami garanciákat tartalmaz a diákmunkáért...

A kis cégek többsége...

Bár egyre kevesebb az ingyenesen használható hirdetési lehetőség a Facebook oldalain, a cégek többsége szerint megéri facebookozni - derült ki az RG Stúdió Kft. legfrissebb kutatásából. A...

Emlékművet avatott Áder...

Csak annak a nemzetnek van jövője, amely ismeri a föláldozott élet értékét - hangoztatta Áder János köztársasági elnök az első világháborúban elesett váci hősök emlékművének újraavatási...

Nem volt telitalálatos szelvény a hatos lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 22. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 12 (tizenkettő),18 (tizennyolc),30 (harminc), 33 (harminchárom), 40 (negyven), 44 (negyvennégy);Nyeremények: 6 találatos szelvény nem volt. 5 találatos szelvény 90 darab, nyereményük egyenként 199.960 forint; 4 találatos szelvény 3.760 darab, nyereményük egyenként 4.785 forint; 3 találatos szelvény 52.214 darab, nyereményük egyenként 1.205 forint.

Harminc fokkal érkezik a nyár első hete

A meteorológiai nyár első hetében melegszik az idő, jellemzően 30 Celsius-fok körüli meleg lesz, helyenként akár 32 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből. Június elsején, hétfőn többórás napsütés várható, de helyenként kialakulhat záporeső, akár zivatar is (nagyobb eséllyel a Dunántúlon és az Északi-középhegységben). Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, csupán zivatarok környezetében lehetnek átmeneti viharos széllökések. A legalacsonyabb hőmérséklet 11...

Már a világhálón is konzultálhatunk a kormánnyal

A kormány vasárnaptól az interneten is lehetővé tette a bevándorlásról és a terrorizmusról szóló nemzeti konzultációs kérdőív megválaszolását. Ezt Kovács Zoltán kormányszóvivő jelentette be vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.Kiemelte, a következő napokban egy, a konzultáció témakörével kapcsolatos tájékoztató kampány is elindul, amely a kabinet alapvető elveire hívja fel a figyelmet. Ezek között szerepel, hogy minden Magyarországra érkezőnek tiszteletben kell tartania az ország és az unió kultúráját, törvényeit, továbbá nem veszélyeztetheti a magyarok munkahelyét -...