Na tessék, az északi országrészben este akár már havazhat

Vasárnap késő estétől az Északi-középhegység legmagasabb részein az eső esetleg havas esőbe, havazásba válthat át - írta az MTI-hez eljuttatott figyelmeztetésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. Ezzel együtt az ország nagy részén a nap folyamán várható tartós eső veszélye miatt adtak ki figyelmeztetést. Baranya, Somogy, Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetés van érvényben. A fővárosra és Pest megyére, továbbá Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére első fokú figyelmeztetést adtak ki a...

Soros György támogatja az illegális bevándorlást?

Soros György üzletember - különböző nemzetközi és magyar szervezetek támogatásával - pénzzel támogatja a korlátlan illegális bevándorlást - mondta Hollik István, a Fidesz-KDNP képviselője vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Úgy fogalmazott: a baloldal annak ellenére maradt bevándorláspárti, hogy a nemzeti konzultáció egyértelműen bebizonyította, a magyar emberek szerint meg kell védeni az országot.Soros György a hozzá köthető szervezetek segítségével mindent megtesz azért, hogy az illegális bevándorlók korlátlan számban érkezzenek Magyarországra - mondta a fideszes...

Már 350 ezer bevándorlóval szemben intézkedtek a rendőrök

Mintegy 350 ezer illegális bevándorlóval szemben intézkedtek a rendőrök szombatig - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata a rendőrség honlapján vasárnap. Magyarország schengeni külső határain 349 ezer 840 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök január elseje óta - olvasható a police.hu oldalon. Közölték: szombaton az országban 7907 illegális bevándorlóval - ebből a magyar-szerb határszakaszon 12, míg a magyar-horvát határszakaszon 7894 emberrel - szemben intézkedett a rendőrség. A magyar-szerb határszakaszon szeptember 15. óta 674 ember ellen indítottak...

Magyarország példa lehet -...

Magyarország példa lehet - mondja az év pénzügyminisztere Elhalkultak a magyar gazdaságpolitikával szembeni kritikák, és egyre inkább az a vélemény erősödik meg, hogy a magyar gazdaság...

Az ötös lottó nyerőszámai...

Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:Nyerőszámok: 14, 54, 60, 78, 81;Joker: 207735Nyeremények:5 találatos szelvény nem volt;a 4...

Minden turistaútról...

A decemberi jégkár után már minden jelzett turistautat megtisztítottak a kidőlt fáktól, letört gallyaktól, de az erdők mélyén még mindig lehetnek olyan területek, ahol veszélyes lehet a...

Óvatosan a denevérekkel,...

Óvatosan a denevérekkel, veszett példányt találtak Denevérben mutatta ki a veszettség vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) laboratóriuma Budapesten -...

Hétezer migráns érkezett...

Pénteken 7215 illegális bevándorlóval szemben intézkedtek a magyar hatóságok - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője az M1 aktuális csatornán szombat...

A horvátok harmincezer...

A horvátok harmincezer eurót számláznak a Magyarbólyban lefoglalt vonatuk miatt FRISSÍTVE: A MÁV még nem kapott hivatalos értesítést. A horvát vasutak (HZ) kiszámlázza a MÁV Magyar Államvasutak Zrt.-nek...

Októberben is munkában a Mesedoktorok

Ötezer mesekönyvet küldtek az ország minden táján működő gyermekkórházakba a Mesedoktorok. A támogatói program célja, hogy a gyerekek kórházakban töltött idejüket élménygazdagabban tölthessék el, így a gyógyulás is észrevétlenebbül következhet be.A Mátrix Közhasznú Alapítvány által működtetett Gyógyító Mesedoktorok 2015 októberében újabb ötezer mesekönyvet juttatott el az ország minden pontjára, gyermekkórházakba. A cél, hogy a betegágyakon fekvő gyerekek változatosabb és élménygazdagabb közegben gyógyulhassanak. A teljesen ingyenes könyveket kórházak, szakrendelők, klinikák...

Megjelentek a Vidékfejlesztési Program első pályázati felhívásai

A Miniszterelnökség csütörtöki tájékoztatása szerint az agrár-környezetgazdálkodási kifizetés (AKG) és az ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása címmel jelentek a felhívások. E területek támogatására pályázhatnak elsőként az aktív mezőgazdasági termelők a Vidékfejlesztési Program keretében a 2014-2020 közötti uniós fejlesztési időszakban. Az agrár-környezetgazdálkodási program keretében fontos a vidéki területek fenntartható fejlődésének támogatása, valamint a környezet állapotának megőrzése és javítása. Kiemelten kívánják támogatni a biológiai...

Az összes eddig lezárult pert megnyerte a nemzeti bank

Az összes eddig lezárult pert megnyerte a nemzeti bank A Magyar Nemzeti Bank (MNB) jogerősen megnyerte az eddig lezárult közérdekű pereket, amelyet a forintalapú és tényleges devizahiteles elszámolást érintően 16 pénzügyi intézménnyel szemben indított áprilisban, hogy az érintett bankoknak a 2010. november 26. utáni időszakra vonatkozóan is kötelességük legyen elszámolni a fogyasztókkal - közölte a jegybank pénteken az MTI-vel. A közleményben felidézték: a kereseteket azért indította a jegybank, hogy a bíróság megállapítsa: tisztességtelenek, ezért érvénytelenek a pénzügyi intézmények 2010. november 26-át követően közzétett...

Negyven éve tették le a...

- Paks fontos, nélkülözhetetlen szereplője a magyar gazdaságnak az itt megtermelt villamos energia mennyiségét és a termelés biztonságát tekintve - mondta Aradszki András, a Nemzeti...

"Az új NATO-parancsnokság...

A Magyarországon, Székesfehérváron létesítendő új NATO-parancsnokság úgy fogja növelni hazánk biztonságát, hogy közben nem...

Elhunyt Nemeskürty István...

Elhunyt Nemeskürty István író, irodalomtörténész Életének 91. évében meghalt Nemeskürty István Széchenyi-díjas és Kossuth-nagydíjas író, irodalom- és filmtörténész, egyetemi...

Rekordot döntött a magyar...

A délszláv háború utáni 20 év rekordját megdöntve több mint 2,4 millió vendégéjszakát töltöttek el a magyar vendégek már az idén Horvátországban - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi...

Potápi: a közmédia is...

Potápi: a közmédia is segíti a nemzetpolitikát A nemzetpolitika nem kerülne a hírekbe, ha a közmédia nem segítené megjelenését - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért...

Pénteken kezdődnek az őszi...

Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2015/2016-os tanév őszi érettségi vizsgaidőszaka. November 20-ig 157 helyszínen 9042-en adnak számot...

A terveknek megfelelően halad a mentőállomások építése

Ütemesen halad a mentőállomások építése, az Országos Mentőszolgálat kiemelt európai uniós projektjének 10,94 milliárd forintos keretösszegéből szeptember 28-ig összesen több mint 8,2 milliárd forintot hívtak le - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára egy írásbeli kérdésre válaszul. Az Országgyűlés honlapján közzétett, Lukács László György jobbikos képviselőnek adott válaszában az Emmi parlamenti államtitkára kiemelte: az Országos Mentőszolgálat TIOP programja Sürgősségi ellátás fejlesztése, mentés című kiemelt európai uniós...

Magyar Idők: Kocsis Máté lesz a Fidesz fővárosi elnöke

Magyar Idők: Kocsis Máté lesz a Fidesz fővárosi elnöke Kocsis Mátét, Józsefváros polgármesterét javasolja a Fidesz budapesti elnöki tisztségére a párt országos elnöksége - írja a Magyar Idők a testület keddi egyhangú döntésére hivatkozva. A végső döntést várhatóan október végén a Fidesz budapesti választmánya mondja ki. A lap úgy tudja, javaslat született arról is, hogy - az eddigi gyakorlattól eltérően - a párt budapesti elnöke a jövőben állandó résztvevője legyen a Fidesz országos elnökségének, tanácskozási joggal. A cikk szerint a budapesti elnökség többi tagjára vonatkozóan nem született döntés. Az új elnöknek a budapesti Fidesz...

6, 2 százalékkal nőtt az ipari termelés augusztusban

Az ipari termelés volumene 6,2 százalékkal haladta meg augusztusban az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal - jelentette első becslés alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. A növekedést az alacsony bázis is segítette, mert tavaly augusztus volt az a hónap, amikor a legalacsonyabb, mindössze 0,8 százalékos éves növekedést mért a statisztika. Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás 2,0 százalékkal csökkent augusztusban. A termelés az év első nyolc hónapjában...