Potápi: a közmédia is segíti a nemzetpolitikát
2015. október 08. csütörtök 15:28

A nemzetpolitika nem kerülne a hírekbe, ha a közmédia nem segítené megjelenését - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Székesfehérváron, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Kós Károly Kollégiuma által szervezett külhoni tudósítók találkozóján.
Potápi Árpád János rámutatott: a nemzetpolitika a politika egyik olyan területe, amelyről sokat nem hallanának az emberek, ha csak kereskedelmi csatornák léteznének.
A nemzetpolitika nélkül, pártoktól és kormányoktól függetlenül, egységes magyar nemzetről sem lehet beszélni - jelentette ki. Megjegyezte, hogy a média köti össze a magyar nemzetet Sydneytől Kolozsvárig.
Az államtitkár beszélt a tavasszal megalakult Nemzetpolitikai Kerekasztalról is, amely nemzetkutató műhelyek segítségével készített jelentéseket a határon túli magyarságról.
Jelezte, hogy az első már a kormány elé került, és annak alapján célokat fogalmazott meg a kabinet: több gyermek szülessen a magyar családokban és a vegyes házasságokban, több gyerek járjon magyar óvodába, nőjön a magyar tulajdonú cégek és a magyar munkavállalókat foglalkoztatók száma, illetve összpontosuljon a vagyon a magyarság kezében.
Potápi Árpád János hangsúlyozta, hogy a magyarság száma a határokon túl mindenütt csökkent, és az asszimiláció, identitásvesztés olyan helyeken is feltűnik, ahol nem volt jelentősebb etnikai változtatás.
Példaként említette a Felvidéket, ahol színmagyar településeken is megindult a folyamat, pedig se csehek, se szlovákok nem költöztek oda az elmúlt években. Úgy vélte, hogy a magyar oktatás gyengülése és a szlovák erősödése lehet a változás oka.
Az államtitkár bejelentette, hogy november 15-én, Bethlen Gábor születésének és halálának napjához kötve szórvány napot rendeznek, mert a szórványban a helyzet egyre katasztrofálisabb, a magyarság csökkenését ott kell leginkább megállítani.
MTI - Fotó: Kovács Attila
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Pécs belvárosában raboltak,...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...

