Kezdődik a várva várt cseresznyeszezon

Kezdődik a várva várt cseresznyeszezon Már megkezdődött a legkorábbi cseresznyefajták szedése; felgyorsította a cseresznye fejlődését és érését az, hogy hirtelen felmelegedéssel érkezett idén is a tavasz - derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből. A március eleji erős lehűlések elsősorban a Dunántúlon és a Dél-Alföldön okoztak kisebb fagykárokat, de azok lényegesen alacsonyabbak voltak, mint a barackféléknél, és elsősorban a korai fajtákat érintették. Ezt követően régóta nem látott bő virágzás következett, ami már előrevetítette a várható jó termést.   A legkorábbi érésű cseresznyefajták (például a...

Erdő Péter: a cél, hogy egyre több templom legyen nyitva

Erdő Péter: a cél, hogy egyre több templom legyen nyitva Az a célunk, hogy egyre több templom legyen nyitva napközben, lehetővé téve az imádkozást, szentségimádást - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek pünkösdhétfőn a máriaremetei kegytemplom kertjében tartott karizmák ünnepén.   A bíboros az MTI-nek elmondta: az idegenforgalmi központokban lévő templomok többsége most is egész nap nyitva van, de szeretné, ha a főegyházmegyében nemcsak a turisztikai látványosságnak számító templomokban biztosítanák a lehetőséget az imádkozásra a szentmiséken túl is. Erdő Péter megjegyezte: ennek biztonságos megvalósítása nagy...

Idei mélypontján van a forint árfolyama

Idei mélypontján van a forint árfolyama Kétéves mélyponton idei legalacsonyabb árfolyamát érte el a forint hétfőn az euróval szemben.  Az eurót a kora reggeli 317,99 forint után 319,26 forinton is jegyezték nap közben, ami a forint idei leggyengébb árfolyamának számít az uniós közös devizával szemben. Az eurót legutóbb közel két éve, 2016 júniusában jegyezték hasonlóan magas szinten, akkor 322 forint felett. A jegyzés hétfőn délben 318,95 forinton állt. A dollár jegyzése 272,34 forintig emelkedett hétfőn, ami öt hónappal ezelőtti, 2017 decemberi szintnek felel meg és a forint idei leggyengébb árfolyama az amerikai...

A pünkösd a fiatalságról és...

A pünkösd a fiatalságról és a szerelemről is szól Pünkösd a harmadik legnagyobb egyházi ünnep, de emellett a fiatalságról, a szerelemről, a párválasztásról is szól - mondta...

Tizenhat határsértőt...

Tizenhat határsértőt tartóztattak fel a hétvégén Tizenhat határsértőt tartóztattak fel péntektől vasárnapig az ország területén a rendőrök - tájékoztatta az Országos...

Kozma Imre: pünkösd üzenete...

Pünkösd üzenete örökké aktuális, de napjainkban különösen fontos, mert a világ lelkileg kiüresedett - mondta Kozma Imre, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője, a Magyar Máltai...

Itt az a hat szám, ami...

Itt az a hat szám, ami megváltoztathatja az életét A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 20. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták...

Harcias ellenzékre,...

Harcias ellenzékre, ricsajokra számít a házelnök Kövér László házelnök szerint az ellenzék úgy gondolja, azért vesztett a választáson, mert nem volt elég harcias, ezért ezek a...

Lottózott? Ne maradjon le a...

Lottózott? Ne maradjon le a milliókat érő számokról A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 20. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat...

Elfogták a rendőrök a gyermekgyilkosság vélt elkövetőjét

Elfogták a rendőrök a gyermekgyilkosság vélt elkövetőjét Őrizetbe vettek a rendőrök egy embert, aki megalapozottan gyanúsítható a sólyi kislány megölésével - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője szombat délután az MTI-vel.    Nagy Judit elmondta: péntek este jelentette édesapja a rendőrségen a nyolcéves sólyi kislány eltűnését, akinek holttestét szombat hajnalban találták meg a szomszédos Királyszentistván közelében. A szóvivő tájékoztatása szerint az ügyben emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult büntetőeljárásban egy Veszprém megyei lakost vettek őrizetbe a rendőrök, és megkezdték a...

A magyar versenyfilm elnyerte a kritikusok különdíját

Szilágyi Zsófia Egy nap címe filmje nyerte el szombaton a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) kategóriadíját a 71. cannes-i filmfesztivál párhuzamos válogatásaiban bemutatott első és második filmek közül.    A magyar rendezőnő első játékfilmjét a Kritikusok Hete című válogatásban mutatták be a világ egyik legrangosabb filmes szemléjén. A fesztiválra akkreditált kritikusokból álló zsűri a kategóriadíjjal a párhuzamos válogatásokba, a Rendezők Kéthete és a Kritikusok Hete nevű programokba meghívott legjobb első és második filmek közül, de a nemzetközi...

Visszakozott levelében a Zsidó Világkongresszus elnöke

Visszakozott levelében a Zsidó Világkongresszus elnöke Válaszlevelet küldött Orbán Viktornak a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke, amelyben leszögezi, hogy a magyar miniszterelnök által pénteken kifogásolt nyilatkozatot soha nem tett, sőt, a neki tévesen tulajdonított állásfoglalás tartalma ellentétes a meggyőződésével. Ronald S. Lauder egyben kérte válaszlevele ismertetését a magyar közvéleménnyel - tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombat délután az MTI-t .    Válaszlevelében Ronald S. Lauder (képünkön) azt írta: Orbán Viktor hozzá írt levele, amely a sajtóban is megjelent, olyan állásfoglalásra...

Az élet védelmének mindenek...

Az élet védelmének mindenek felett kell állnia Az élet védelmének a mindenek fölöttiségéről beszélt a szombati csíksomlyói búcsú szónoka, Marian Adam Waligóra lengyel...

Úgy tűnik, teljes a káosz...

Teljes a káosz az ellenzéki térfélen - mondta a Párbeszéd parlamenti frakciójának Bősz Anett liberális képviselő kilépése nyomán várható megszűnéséről Deák Dániel politológus az M1...

A nemzethez tartozás...

A nemzethez tartozás felülírja az ideológiai vitákat A többség igazán csak akkor létezik, ha a kisebbség számára biztosítja identitása megélésének lehetőségét, amivel pedig maga a...

Meggyilkoltak egy nyolcéves...

Meggyilkoltak egy nyolcéves kislányt, keresik a tettest Nyolcéves kislány holttestét találták meg szombat hajnalban a Veszprém megyei Királyszentistván közelében, a rendőrség...

A Szentlélek eljövetelét...

A Szentlélek eljövetelét ünneplik vasárnap a keresztények Pünkösdkor, húsvét után ötven nappal a Szentlélek eljövetelét ünneplik a keresztény egyházak.   Az ünnep alkalmából Erdő...

Ennyi volt, máris megszűnik...

Kilép a Párbeszéd ötfős parlamenti frakciójából Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt politikusa, munkáját független országgyűlési képviselőként folytatja.    A döntést Bősz Anett...

Az ellenzék továbbra sem fogadja el a választók akaratát

Az ellenzék továbbra sem fogadja el a választók akaratát Az ellenzéki pártok továbbra sem képesek elfogadni a választók akaratát és továbbra is saját, kicsinyes politikai harcaikkal vannak elfoglalva - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteken Budapesten újságíróknak.   Hidvéghi Balázs az új kormány megalakulása alkalmából tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a nemzeti kormány a magyar választók egyértelmű felhatalmazásával kezdheti meg a munkát. Az áprilisi választáson a Fidesz-KDNP különlegesen erős bizalmat és támogatást kapott a szavazóktól arra, hogy folytassa az ország kormányzását - tette hozzá. Az ellenzék...

Jövő héten kezdődik a Budapest Folk Fest

A Budapest Folk Festen május 23-27. között világ- és népzenei koncertekkel, táncműsorokkal, táncházzal, folkkocsmával és gyerekprogramokkal várják a közönséget a Várkert Bazárban és Fonó Budai Zeneházban - hangzott el az M1 aktuális csatorna péntek délelőtti műsorában.  Kubinyi Júlia népdalénekes, a Fonó népzenei művészeti vezetője elmondta: a rendezvény május 23-án nyitótáncházzal indul kalotaszegi zenészekkel, az Eszterlánc zenekar közreműködésével a Fonó Budai Zeneházban, ahová hagyományőrző énekes és táncos vendégek is érkeznek Buzából, Melegföldvárról. Ezt követően a...

Átadták a kutyás élményparkot a Városligetben

Átadták a kutyás élményparkot a Városligetben A sikeres tesztüzem után átadták Magyarország legjobban felszerelt kutyás élményparkját a Városligetben péntek délelőtt - közölte a Városliget Zrt. az MTI-vel.  A közlemény szerint az élménypark megnyitásával több mint ötezer négyzetméterrel bővült a park zöld területe. A Városliget rehabilitáció első ütemében elbontották a hajdan volt állatorvosi rendelő romos, használaton kívüli épületeit. A park Hermina út felőli részén összesen tízezer négyzetmétert érintett a felújítás, amelynek részeként létrejött a kutyapark is. Persányi Miklós miniszteri biztos és a tájépítészeti...