Spinning, kangoo - kontra Mecsek

Spinning, kangoo - kontra Mecsek Az 1998-ban mind a négy aerobik-világszövetség világbajnoki címét elnyerő aerobiktrióról elnevezett mozgásközpontban minden korosztály képviselője megtalálható. A központ leginkább versenyaerobikkal foglalkozik, de sokan használják a squash-pályákat is.A Mecsek Áruházban található fitnesz- és wellnessközpontban is sok a látogató. Csizmadia Éva, a centrum vezetője:– A legkedveltebb óratípusok a spinning, a kangoo, az aerobik, a jóga és nagyon látogatott a konditerem is. A legnépszerűbb időpontok természetesen a késő délutánok, hiszen az emberek többsége ekkor tud időt...

Kakusziék nyerték a Mecsek Rallye-t

A Mecsek Rallye vasárnapi zárónapján váltóhiba miatt kiesett az addigi éllovas, bajnoki címvédő Herczig Norbert, s ezzel az éves összesítésben is leszorult a képzeletbeli dobogó harmadik fokáról, amelyet végül Turi Tamás szerzett meg.Az abszolút bajnoki cím és az ezüstérem sorsa már egy versennyel a zárás előtt, az augusztusban rendezett Kazincbarcika-ralin eldőlt: az első helyet Aschenbrenner György (Mitsubishi Lancer Evo IX) szerezte meg, míg a második a korábban hétszeres győztes ifj. Tóth János (Peugeot 207 S2000) lett.

Újabb meccset nyert a Veszprém

Újabb meccset nyert a Veszprém Két, eddig százszázalékos csapat találkozott a B-csoportban: az MKB Veszprém a dán Koldingot fogadta. A lényeg a szombati győzelem - állította a BL-góllövőlistát vezető Marko Vujin, a hazaiak jobbátlövője, aki az utóbbi napokban a 2012-től érvényes kieli előszerződése miatt is az érdeklődés középpontjába került.Érdekes jelenettel indult a meccs, Lusnyikovnak ugyanis már az első támadás során ki kellett állnia, mert többen voltunk a pályán. A volt veszprémi Ratko Nikoliccsal felálló Kolding kezdte jobban a meccset, bár az első találat Császár Gábor nevéhez fűződik. Hiába hárított...

Nyert a Fradi Prukner volt...

FTC - Kaposvár 1-0 (1-0)Gólszerző: Rósa (44. perc, tizenegyesből)A forduló további eredményei:Újpest - Haladás 3-1Győr - Pápa 0-1MTK - DVSC 0-0Vasas - Szolnok 3-0Siófok - ZTE 0-4Honvéd -...

Nagy csatában nyert a Panthers

Férfi kosárlabda NBI A-csoportPécsi VSK-PANNONPOWER - Atomerőmű SE 91-87 (25-31, 25-22, 25-25, 16-9)V.: Hartyányi, Farkas, Gorka.Pécsi VSK-PANNONPOWER: Glavinic 17/9, El-Amin 26/9, Deák,...

Új centerrel erősítettek a...

A 206 centiméter magas játékos Nigériában született, de Amerikában él. Az Amerikai Egyetemi Bajnokságban a Northeastern és a Niagara csapatában játszott, majd Európába...

Döntetlen a Budaörs ellen

Döntetlen a Budaörs ellen Labdarúgó NB II Nyugati-csoport, 10. fordulóPMFC - Budaörs 0-0Újmecsekalja, 600 nézőV.: Kiss Norbert (Kepe Arnold, Kulman...

Kikaptak a vízilabdázók a...

Kikaptak a vízilabdázók a kupában Pécsi Vízmű PVSK-Füszért - ZF-Eger9 - 13 (2-5, 3-2, 1-5, 3-1) Pécs: Bisztritsányi, Naganuma 3, De Blasio, Hegedűs, Vári 1,...

Sporthétvége: rallye Eb-futam

Sporthétvége: rallye Eb-futam Színvonalas Mecsek Rallye Historic Eb-futammalOktóber 15-én, délután 3 órakor kezdődött a 43. Allianz Mecsek Rallye a...

A hétvégén: Mecsek Rallye

A hétvégén: Mecsek Rallye Első alkalmmal rendeznek Historic Európa Bajnoki futamot melyre 12 országból 47-en neveztek.Képünkön: A bajnokságban vezető Aschenbrenner György, Pikó Zsuzsa páros Hondáját készítik elő a gépátvételre. 

Az idei Mecsek Rallye Eb-futam is lesz

Az idei Mecsek Rallye Eb-futam is lesz Október 12-én tartották a 43. Allianz Hungária Rallye sajtótájékoztatóját, amelyen Bánki Erik, az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának elnöke is részt vett. A Mecsek Rallye védnöke a következőket mondta a hétvégi versenyről:- Eddig Magyarországon még nem volt ilyen futam, ami jót tesz Pécs városának, hiszen az eseményre sok néző kíváncsi. Az új kormány elkötelezett a sportok iránt, így sokat fogunk segíteni a sporttal kapcsolatos események rendezésében. Az a több, mint 40 év, amit a Mecsek Rallye maga mögött tudhat, bebizonyította azt, hogy Pécs bármilyen körülmények...

Győztünk a negyedik Eb-selejtezőn

Győztünk a negyedik Eb-selejtezőn Eb-selejtező, E-csoportFinnország-Magyarország 1-2 (0-0)Helsinki, Olimpiai stadion, 15 000 néző; V.: Alan KellyFinnország: Jussi Jääskeläinen - Petri Pasanen, Markus Heikkinen, Sami Hyypiä, Niklas Moisander - Roman Eremenko, Tim Sparv - Roni Porokara, Mika Väyrynen, Daniel Sjölund - Mikael Forssell. Szövetségi kaptiány: Stuart BaxterMagyarország: Király Gábor - Vermes Krisztián, Lipták Zoltán, Juhász Roland, Laczkó Zsolt - Elek Ákos, Vadócz Krisztián - Rudolf Gergely, Gera Zoltán, Dzsudzsák Balázs - Szalai Ádám. Szövetségi kapitány: Egervári SándorAz első...

Nemzetközi kézis bázis épül...

Nemzetközi kézis bázis épül Pécsett Hatalmas fejlődés előtt állhat a pécsi kézilabda utánpótlás. Ha minden jól halad, januártól országhatárokon átívelő régiós...

A szezon első meccsén...

Szolnoki Olaj KK - Pécsi VSK-PANNONPOWER 92-77 (25-13, 16-21, 26-20, 25-23 )Férfi NBI.A-csoport. Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok. V.: Földházi T. Hegedűs T. Pozsonyi L.Szolnoki Olaj KK:...

Pécsi vívók eredményei a...

A négy versenyszámban tizennyolc hazai és egy külföldi klub összesen hetvenhárom párbajtőrözője lépett pástra. A felnőtt férfiak huszonnyolc fős mezőnyében a legjobb nyolc között öt...

Nyitray Béla újra magyar...

Nyitray Béla újra magyar bajnok Az első futamon Nyitray Béla, a pécsi Endurance Club Hungary SE versenyzője kategóriája második helyén végzett, amely az...

Pécsi győzelmek a...

DiákolimpiaNyíltirányzékú légpuska 20:Általános iskolás lányok: 1. helyezett: Árvai Lili (Jókai Mór Ált. Isk.) Általános iskolás fiúk: 1. helyezett: Török Antal (Szent Mór Ált....

Nem tudott nyerni az...

Nem tudott nyerni az Uniqa-PVSE Budapest Bank Kézilabda Liga NB I, 7. fordulóUniqa-PVSE - Kecskemét KSE 28-34 (14-16)Lauber Dezső Sportcsarnok, 600...

Győzelemmel kezdtek a röplabdások

Győzelemmel kezdtek a röplabdások Kunhegyes - PTE PEAC 1:3 (-20, 19, -18, -20) PTE PEAC: Balla P., Császár, Gyöngyösi, Hováth B., Kiss, Szabó D. Cserék: Kaszás, Szabó T. Játékosedző: Gyöngyösi Zoltán Gyöngyösi Zoltán játékosedző: Köszönöm a játékosoknak, akik sérülten, betegen, tanulást félretéve is eljöttek.Hét hetes felkészülés és több edzőmeccs után elindult a bajnokság a PTE PEAC röplabdásai számára. A huszonegy fős keretből öt új ember adminisztrációs gondok, kettő munkahelyi kötelességek, többen pedig sérülés, illetve betegség miatt nem tudták vállalni a mérkőzést, így mindössze kilenc játékossal tudott...

PMFC-Kaposvölgye 2-0 (1-0)

PMFC-Kaposvölgye 2-0 (1-0) Labdarúgó NB II Nyugati-csoport, 9. fordulóPMFC-Kaposvölgye 2-0 (1-0)Újmecsekalja, 700 néző. V.: Pánczél Krisztián (Viszokai László, Forgács Attila)PMFC: Dibusz - Nagy J., Stark, Todorovics, Regedei, Pintér, Lovrencsics, Törtei, Nagy O., Csovics, Wittrédi. Vezetőedző: Kiss LászlóCsere: Csovics helyett Kvekveskiri (70. perc), Nagy O. helyett Gyánó (77. perc), Lovrencsics helyett Eszlátyi (90.perc)Kaposvölgye: Köllő - Pintér, Menyhért, Vaskó, Horváth, Da Silva, Huzmi, Balogh, Kalmár, Shevel, Ellis. Vezetőedző: Horváth LajosCsere: Kalmár helyett Fellai (61. perc),...

Kiütéses győzelem San Marino ellen

Kiütéses győzelem San Marino ellen Eb-selejtező, E-csoportMagyarország-San Marino 8-0 (4-0)Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 10.000 néző; V.: Kaasik (észt)Magyarország: Király - Vermes, Juhász, Vanczák, Laczkó - Koman, Gera, Elek Á., Dzsudzsák - Rudolf, Szalai. Szövetségi kapitány: Egervári Sándor San Marino: Simoncini - Valentini, Vannucci, Bacciocchi, Della Valle, F. Vitaioli - Berretti, Bollini, Marani, M. Vitaioli - Montagna. Szövetségi kapitány: Giampaolo MazzaCsányi Sándor, az MLSZ elnöke Vanczák Vilmost és Király Gábort köszöntötte a meccs előtt, hiszen Vanczák ma ötvenedszer lépett pályára a válogatottban,...