Pécsi vívók eredményei a Komló Kupán
2010. október 11. hétfő 19:08
A négy versenyszámban tizennyolc hazai és egy külföldi klub összesen hetvenhárom párbajtőrözője lépett pástra. A felnőtt férfiak huszonnyolc fős mezőnyében a legjobb nyolc között öt vívóval is képviseltette magát a rendező klub: Kardos Gábor a dobogó második fokára állhatott, Tompos Andor a negyedik, Hesz Krisztián az ötödik, Miklós Kristóf a hatodik, Csontos Gergely a nyolcadik helyen végzett.
A felnőtt női versenyen ezüstérmet szerzett Öhlmüller Sarolta, Mátyási Lili a hatodik, Tigyi Petra a nyolcadik helyen végzett. A bambi (U12) versenyeken hárman kerültek a nyolc közé a pécsiek közül: a fiúknál Than Ádám az ötödik, a lányoknál Rohr Emma a hatodik, Bencze Fanni pedig a nyolcadik helyet szerezte meg magának. A kicsiknél kettős Vasas-győzelem született: a fiúknál Bányai Botond, a lányoknál Csoknyai Lilla szerzett aranyérmet a patinás fővárosi klub színeiben. A felnőtt mezőnyben is a fővárosiak örülhettek: a férfiaknál Csohay Norbert (BVSC), míg a nőknél Simóka Bea (Honvéd) állhattak a dobogó tetejére. A verseny színvonalát jelzi, hogy a felnőtt győztesek komoly eredményeket tudhatnak a hátuk mögött: Simóka háromszoros öttusa-világbajnok, míg Csohay korábban junior vívó Európa-bajnokságon szerzett ezüstérmet.
Forrás: Csontos Gergely
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Elbonthatják a PMFC stadionját, a...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Több mint húsz éve kínálja Beck...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Tízéves kislányra lőtt...
- Orbán Viktor: a béke ügyében mi...
- Várhatóan nem emelkedik a...

