Sikerült munkahelyet találni Wilhelm Fruzsinának

Sikerült munkahelyet találni Wilhelm Fruzsinának Sikerült bejelentett munkahelyet találni Svédországban az értelmi sérült Wilhelm Fruzsinának, hogy továbbra is ott élő nagynénjével maradhasson - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.  A tárcavezető sajtótájékoztatóján kiemelte: Magyarország emberi kérdésként kezelte Wilhelm Fruzsina ügyét, de mivel a svéd hatóságok pénzügyi kérdésként tekintettek arra, pénzügyi megoldást kellett találniuk. Emlékeztetett: a svéd hatóságok világossá tették, nem tudnak elfogadni olyan megoldást, amely költségvetési terhet jelentene országuknak....

Egy tarajos sül „segített be” a régészeknek

Egy tarajos sül „segített be” a régészeknek Nem mindennapi módon bukkantak izraeli régészek egy 1400 éves lámpásra: az értékes középkori leletet egy tarajos sül ásta ki a földből.  Az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) szakemberei rendszeresen tartanak őrjáratokat a területen, hogy elriasszák, illetve lefüleljék a feltárásokat dézsmáló műkincstolvajokat. Egy ilyen akció során a szakemberek legnagyobb döbbenetére egy frissen ásott lyuk mellett egy ősi olajlámpást találtak - számol be a Haaretz izraeli napilap. Amint utóbb kiderült, az üreget egy tarajos sül ásta ki, és minden valószínűség szerint azért hozta a felszínre,...

Néhány deciméteres lehetett a hétfő este megfigyelt meteorit

Feltehetően egy néhány deciméteres nagyságú meteorit megsemmisülését lehetett látni hétfő este Miskolc fölött az MTI által megkérdezett szakértő szerint. Leitner Zsolt, a miskolci Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgáló szakkörvezetője az MTI-nek kedden azt mondta, nem ritka ez a csillagászati jelenség. Úgy fogalmazott, bár ő "csak szemtanúk elbeszélésből" hallott a Miskolc fölött történt eseményről, vélhetően egy néhány deciméteres meteorit lehetett, amely a Föld légkörének alsóbb rétegében robbant szét. Ezt fényjelenség kíséri - tette hozzá. Az Észak-Magyarország című...

Ferenc pápa szerint ma több...

A nemzetközi közösség beavatkozását szorgalmazta a keresztények üldözésének és legyilkolásának megfékezésére Ferenc pápa húsvéthétfőn, a pápai lakosztálynak a vatikáni Szent Péter térre...

Többet mosolyognak a magyar...

Többet mosolyognak a magyar eladók, mint tavaly Enyhén javult az ügyfélkiszolgálás színvonala Magyarországon a ClientFirst Consulting Kft. próbavásárlásos vizsgálata szerint...

Ezrek ünnepelték...

A különböző keresztény egyházak sok ezer híve ünnepelte Jeruzsálem számos templomában és zarándokhelyén a feltámadás napját vasárnap. Fuád Tual jeruzsálemi latin pátriárka, a Szentföld...

Megkezdődött a húsvéti...

FRISSÍTVE - Szíriában, Irakban, a Szentföldön, Kenyában és Ukrajnában is békét sürgetett Ferenc pápa a római Szent Péter téren húsvét vasárnap délben mondott beszédében. Ferenc pápa a...

Ferenc pápa az üldözött...

Ferenc pápa az üldözött keresztényekért imádkozott Krisztus feltámadásának és a húsvéti misztériumnak a mai emberhez szóló üzenetéről beszélt homíliájában Ferenc pápa...

Ferenc pápa pénzt küldött a...

Ferenc pápa pénzt küldött a római hajléktalanoknak Miközben Ferenc pápa nagypéntek este a római Colosseumnál a Via Crucis keresztútját vezette, az olasz főváros utcáin élő...

A hollandok húsvéti nyula nem egy aranyos kisnyuszi

A hollandok húsvéti nyula nem egy aranyos kisnyuszi Hollandiában is a tojás a húsvéti ünnepek egyik legfontosabb kelléke, mellé azonban a hollandok nem aranyos kisnyuszit, hanem igazi, éltes, méretes mezei nyulat képzelnek el húsvéti nyúlként. E két jelkép uralja hetek óta a hollandiai boltok polcait, és az ünnepekre a családok jelentős része - különösen a kisgyermekesek - apró fatojásokkal, nyuszifigurákkal, színes girlandokkal, tavaszköszöntő feliratokkal dekorált, már-már karácsonyfa-méretű fűzfaágakkal díszíti fel a házát. A tojásfestés Hollandiában is kedvelt húsvét előtti foglalatosság, a háztartási eszközöket árusító...

Keményen büntetik a franciák az anorexia népszerűsítését

Elfogadta pénteken a francia nemzetgyűlés azt a javaslatot, amely az anorexia elleni küzdelem érdekében megtiltja a túlságosan vékony modellek alkalmazását. Az új egészségügyi törvény részeként megszavazott passzust megelőzően csütörtökön a szélsőséges soványságra való buzdítás szabálysértését is megalkották a képviselők. A vita alatt álló törvénytervezethez benyújtott módosítás értelmében "a modelltevékenység gyakorlása tilos minden olyan személy számára, akinek alacsonyabb a testtömegindexe az (egészségügyi minisztérium által) meghatározott szintnél". Az ügynökségeknek...

A második fekete doboz szerint is a pilóta vezette földnek a gépet

A második fekete doboz adatainak első értékelése szerint is szándékosan idézte elő a végzetes süllyedést a Germanwings német légitársaság gépének másodpilótája múlt héten az Alpokban - közölte pénteken a légi baleseteket vizsgáló francia hivatal (BEA). A katasztrófa helyszínén csütörtökön megtalált adathordozó információinak első elemzése alapján megállapítható, hogy "a pilótafülkében tartózkodó pilóta beprogramozta a robotpilótát arra, hogy kezdjen süllyedést 100 láb (30 méteres) magasságig, majd a süllyedés folyamán a pilóta többször is módosította a robotpilóta beállítását...

Színesfém tolvajok...

Színesfém tolvajok lophatták el a Kossuth-szobrot Ellopták a Kárpát-medence legdélebben felállított Kossuth-szobrát a bánsági Magyarittabéról péntekre virradóra - tájékoztatták...

Megtalálták a...

Megtalálták a Germanwings-katasztrófa másik fekete dobozát Megtalálták a francia Alpokban múlt kedden lezuhant Germanwings-repülőgép második, a repülési adatokat rögzítő fekete dobozát...

Változatos a New York-i...

Izotópvizsgálatokkal derítették ki az Észak-Karolinai Egyetem kutatói, hogy a városi hangyák mely fajai kedvelik az emberi étkeket. A New York-i hangyák étrendjéről a Proceedings of the...

Továbbra sem tudják...

Továbbra sincs bizonyíték arra, hogy Petőfi Sándor földi maradványait találták volna meg a szibériai Barguzinban - hangsúlyozza a Magyar Tudományos Akadémia (MTA), amely az elmúlt...

Cáfolják, hogy létezne az...

Cáfolta a francia Alpokban az előző héten történt repülőgép-katasztrófa ügyében eljáró marseille-i ügyész szerdán, hogy a nyomozó hatóság videofelvétellel rendelkezik a gép lezuhanása...

Az újkőkori földművesek...

Az újkőkori földművesek Magyar archeogenetikusok és régészek megtalálták a hiányzó genetikai láncszemet a földművesség közép-európai elterjedésében....

Harrison Ford mégsincs túl jól, újra kell tanulnia járni

Harrison Ford három héttel ezelőtt szenvedett balesetet második világháborús gépével, amikor az motorhiba miatt egy golfpályába csapódott. A hírességet súlyos fejsérüléssel, medence- és bokatöréssel szállították a UCLA Medical Centerbe. Már kiengedték, de komoly utókezelésre lesz szüksége – írja a dailymail.co.uk-ra hivatkozva a Híradó.hu. A People magazin megtudta, a színész már nem a kórházi ágyat nyomja, kiengedték a klinikáról. Bár továbbra is pihennie kellene, az ágynyugalom helyett Harrison már autót vezet Los Angelesben. Bár bennfentesek azt mondják, Ford egyre jobban...

Eddig legalább hetven holttest maradványait találták meg az Alpokban

A francia Alapokban lezuhant Germanwings-repülőgép áldozatainak összegyűjtött maradványai közül eddig hetven embert különböztettek meg - közölte a katasztrófa helyszínéhez legközelebbi település, Le Vernet polgármestere. Francois Balique az I-télé hírtelevíziónak elmondta, hogy a több száz maradványból vett DNS-minták hetven különböző embertől származnak. A nyomozást vezető marseille-i ügyész a BFM hírtelevíziót arról tájékoztatta, hogy "70-80 különböző DNS-t különítettek el". Ezeket Párizsban fogják összehasonlítani a hozzátartozóktól vett DNS-mintákkal, és azok alapján...

A Germanwings másodpilótája látászavarokkal is küszködött

Szembetegsége és súlyos depressziója lehetett a lezuhant Germanwings-gép másodpilótájának vasárnapi német lapok beszámolói szerint. Munkaadója nem tudott egészségi gondjairól, de környezetében tudták, hogy kezelés alatt áll. A Bild am Sonntag című lap szerint Andreas Lubitz - aki a francia hatóságok szerint valószínűleg szándékosan vezette hegyoldalnak a vele együtt 150 embert szállító repülőgépet kedden a francia Alpokban - látászavarokkal küszködött és attól félt, hogy elveszíti látását. A retinaleválás nevű betegséggel kezelték. Az egyelőre nem ismert, hogy a gond szervi vagy...