Woody Allen a First Ladyt választotta
2010. július 29. csütörtök 11:52

Carla Bruni is felvette a munkát Woody Allen amerikai rendező új filmjének, az Éjfél Párizsban című mozinak a forgatásán. A francia First Lady egy múzeumigazgatót játszik a filmben, első jelenetei egy belvárosi boltban zajlottak. A szerep szerint a volt modellnek egy baguette-tel a kezében kellett besétálnia az üzletbe, ahol a film egyik főszereplője, Owen Wilson is jelen volt.
A jelentet 32-szer kellett felvenni, mire a rendező is elégedett lett az látottakkal. A hírek szerint viszont Allennek nem Bruni alakításával volt gondja. A rendező maga választott ki a szerepre a a volt modellt, akivel a forgatáson nagyon összebarátkoztak. A stáb tagjai szerint egyfolytában egymást cukkolják és nevetgélnek kettesben.
Az ügy felkeltette a híresen féltékeny Nicolas Sarkozy elnök figyelmét is, aki ellátogatott a helyszínre, hogy szemmel tarthassa feleségét. Az érintettek cáfolták, hogy barátságon kívül bármi más lenne a háttérben, és Sarkozy jelenletét is csak azzal magyarázták, hogy biztatni akarta feleségét első forgatási napján.
Carla Bruni egyébként nem először szerepel a filmvásznon, 1994-ben Robert Altman Divatdiktátorok című filmjében saját magát alakította, akárcsak az 1998-as Paparazziban.
Forrás: Bors – Fotó: Times
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Természetközeli élménypark vár...
- Hol csobbanhatunk Baranyában?...
- Innovatív fájdalomcsillapító tapaszt...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Tovább fokozódik a hőség, nehéz napok...

