Új műsort kapott Harsányi Levente
2010. február 08. hétfő 14:10

Harsányi Levente reggeli műsort vezet a rádióban, a STORY TV-n a „Csináljuk a fesztivált" pedig műsort vezeti Szulák Andreával, és közben apaként a magánéletében is helyt áll. Kivételes verbális képességgel áldotta meg a sors, ám elmondása szerint az egykori Aszfaltbetyár volt az a műsor, ahol ezt leginkább kamatoztatni tudta, és ahol igazán magát adhatta.
Azóta a televízió nagy szereppel nem találta meg, a Dalnokok ligájában örömmel találkozott újra a zenével, utána pedig a Csináljuk a fesztivált-ban folytatta a szórakoztató műfajban való szereplést. Hétfő este műsorvezető társairól is vall a Jakupcsek...mert érdekel című műsorban.
Korda György fogadott fiának tekinti Leventét, Tibi bácsinak megszámlálhatatlan története van a múltból, Gundel Takács Gáborral pedig azonnal megtalálták a közös hangot, és azon kevesek közé tartozik, akit Harsányi igazán tisztel.
Most először lesz hölgy műsorvezető társa Szulák Andrea személyében, akinek nemcsak óriási színházi tapasztalata van, de énekesnőként és műsorvezetőként is régóta megállja a helyét. Harsányi Levente azt is elárulja Jakupcsek Gabriellának, hogy milyen műsort vezetne a jövőben szívesen.
TV24 - Fotó: nlcafe.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fontos határidő közeleg, autósok...
- A Pécsi Egyházmegyében a...
- Duplájára emelkedik jövőre a családi...
- Nyoma veszett egy mohácsi nőnek,...
- Szilveszter előtt is akcióznak a NAV...
- Tömegkarambol miatt lezárták a Tüzér...
- Szabad a vásár: Baranyában is mindent...
- Vigyázat a lépcsőházi növényekkel:...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...

