Travolta pályája horrorral indult
2009. november 15. vasárnap 12:40

Nyolcszáz dolláros gázsiért vállalta el az ifjú a Tom Hanks a Tudja, hogy magányos vagy című filmet, melyben egy brutális gyilkos mészárolta le - többek között - Hanks barátnőjét, az esküvőjük előtti éjszakán. - Ez egy nagyon alacsony költségvetésű film volt, Staten Islandon forgattuk, tél végén, azt hittem megfagyok- nyilatkozta a ma már két Oscar-díjjal jutalmazott Hanks. A film után egyébként Hankset kiválasztották egy ABC sorozat főszerepére, így a nyolcvanas évek közepére már felkapott színész volt.
Travolta mindig is kihívásnak tartotta a negatív hős szerepét, nem volt ez másként karrierje kezdetén sem: a The Devil's Rainben, azaz a Gonosz esőben igazi rémet alakít, aki végül egy tócsányi ragacsként végzi.
-Mikor először láttam a filmet, azt gondoltam, hogy ezzel vége is a karrieremnek- viccelődött Travolta. Ám tévedett: hamarosan megkapta a Szombat esti láz főszerepét. A többi pedig már történelem.
Csak tízperces szerep jutott Brooke Shieldsnek az 1976-os Alice, édes Alice című filmben, ahol a címszereplő húgát alakította. A Karent alakító Brooke azonban nem húzta sokáig: démoni és őrülten féltékeny nővére megfojtotta, egy ládába gyömöszölte és felgyújtotta. Brooke-ra ennek ellenére felfigyelt a filmvilág.
Mielőtt Meg Ryan a romantikus komédiák koronázatlan királynőjévé vált, akadt néhány ballépése, amit ő maga is elismert:
- Be kell látnom sok nagyon rossz filmben szerepeltem. Szembe kell néznem ezekkel is!- nyilatkozta Meg, aki az Amityville című horrort tartja egyik mélypontjának.
Meg a filmben barátnőjével egy házban ragad, ahol válogatott szörnyűségek történnek velük. Végül csak Meg jut ki élve, a Lori Loughlin által alakított Susan a borzalmas épületben leli halálát.
The Devil's Rain Trailer
borsonline.hu - Fotó: dailycomedy.com
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szilveszter előtt is akcióznak a NAV...
- Szijjártó Péter: 2026-ban sem fogunk...
- Fontos határidő közeleg, autósok...
- A Pécsi Egyházmegyében a...
- Nyoma veszett egy mohácsi nőnek,...
- Duplájára emelkedik jövőre a családi...
- Tömegkarambol miatt lezárták a Tüzér...
- Szabad a vásár: Baranyában is mindent...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...

