Tízmilliókat tesznek Alekoszra

2011. április 21. csütörtök 13:22

Tízmilliókat tesznek Alekoszra

ValóVilág-őrületben ég az egyik legnagyobb online fogadóiroda. A Blikk információi szerint csak arra, hogy Alekosz nyeri a valóságshow negyedik szériáját, már most több ezer ember tett fel pénzt, ezáltal tízmilliós összegről beszélünk.

A fogadóiroda szakemberei és a fogadók egyaránt úgy gondolják, a görög származású villalakó lesz a befutó, így azonban aki rá fogad, csak minimális összegű haszonhoz juthat. Nem úgy, mint Éva esetében, aki diadala esetén a legjobban fizet.

- Alekosz a favorit, a feltett pénzek 80 százaléka rá érkezik. A fogadások alapján a második helyen Éva áll 13 százalékkal, a harmadik helyen Anikó 4 százalékkal, Jerzy pedig az utolsó helyen 3 százalékkal - árulta el a weboldal egyik munkatársa.

Az oldal által felállított sorrend szerint Alekosz után Jerzynek van a legnagyobb esélye megnyerni a milliókat, így ha valaki rá fogad, a feltett pénz háromszorosát kapja vissza. A szorzó Anikó esetében 4,5, Évánál pedig 6. Ebben az esetben, ha meg akar valaki gazdagodni a villalakókon, érdemes Évára tennie a pénzt, rajta lehet a legtöbbet keresni.

- Egyéni elbírálás szerint döntünk arról, hogy elfogadjuk-e a kínált összeget. Többmilliós tét esetén megvizsgáljuk azt is, hogy vállalni tudjuk-e a fogadást - mondta el az oldal munkatársa, akitől megtudtuk azt is, hogy a tétek 8 százaléka a határon túlról, Szlovákiából és Romániából érkezett.

De meg lehet-e őrizni a játék tisztaságát ezek után, hogy súlyos tízmilliókban fogadnak a játékosokra? Elvégre megtehetné azt bárki, hogy 100 millió forintért fogad Évára, majd a döntőben 50 millió forint értékben küldet a baráti körével szavazatokat a szőke lányra, aki így tuti befutó lesz, a fogadó pedig 600 millió forintot kaszál - Éva oddsa ugyanis hatszoros.

A labdarúgásban is nyomozás zajlik hasonló netes fogadásokhoz köthető csalás miatt, két debreceni játékost tavaly júniusban el is tiltottak bundagyanúval.

- Nem tudtunk arról, hogy létezik ilyen fogadás a műsorunkkal kapcsolatban, ebből adódóan nem is adhattunk rá engedélyt - nyilatkozta röviden az RTL Klub sajtóosztálya.

A Blikk jogi szakértője, dr. Kamarás Péter elmondta: az RTL Klub csak akkor léphet fel a cég ellen, ha a játék le van védve. - Amennyiben a játék, annak menete és mechanizmusa le van védve, akkor a hozzájárulásuk nélkül nem lehet ilyet csinálni.

Ha a csatorna bebizonyítja, hogy a ValóVilág le van védve, felmerülhet, hogy a fogadóiroda jogszerűtlenül csinálja a fogadást. Ebben az esetben az RTL Klub felléphet jogi eszközökkel, kérhetik a fogadás tiltását, és kártérítési igényüket is benyújthatják - mondta.

Forrás: blikk.hu