Tíz éve ment el Matuschanskayasky

2010. június 29. kedd 11:55

Tíz éve ment el Matuschanskayasky
Walter Matthau 1920. október 1-jén született New Yorkban, egy orosz zsidó bevándorló családban. Soha nem lehetett tudni, mikor tréfál, komolyan állította, hogy eredeti neve Matuschanskayasky volt, ami – valljuk be – nem csak az amerikaiak számára nyelvtörő feladvány.

Szegénységben nőtt fel, de már hétévesen Shakespeare-t olvasott, és sokat járt a jiddis színházba - előbb büfésként, később gyermekszínészként.

Volt erdész, ökölvívó, a háborúban egy bombázógép rádiósa, leszerelése után színészmesterséget tanult. Első komoly szerepét 28 évesen kapta, egy aggastyán püspököt alakított Rex Harrison partnereként. A színház örök szerelme maradt, 1962-ben és 1965-ben is megkapta a szakma legmagasabb elismerését, a Tony-díjat.

A hórihorgas, cammogó járású, gyűrött arcú, de csibészes tekintetű és dörzspapírhangú színészt 1955-ben hívták először filmezni. Kezdetben cselszövő gazembereket alakított, de idővel rátalált igazi műfajára, a komédiára. Először 1966-ban játszott együtt Jack Lemmonnal, s a Sógorom, a zugügyvéd című film meghozta számára a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjat. A legendás páros két év múlva a Furcsa párban mulattatta a közönséget, a színpadon már kirobbanóan sikeres komédia két elvált férfi közös albérleti kalandjait mesélte el fergeteges humorral. A darabot Neil Simon külön Matthau számára írta, aki sokáig vonakodott, mondván, hogy a szerep túlságosan is közel áll saját énjéhez.

Matthau 1969-ben Barbra Streisand partnere volt a Hello Dolly című filmmusicalben, s még ugyanebben az évben Ingrid Bergman oldalán sziporkázott A kaktusz virágában. A hetvenes években következtek az olyan klasszikusok, mint a Szenzáció, a Napsugár-fiúk, a Kaliforniai lakosztály, majd a Várlak nálad vacsorára - utóbbiban egy szoknyavadász orvos szerepében hódította meg Glenda Jackson szívét.

Matthau 1976-os szívműtétje után visszavett a tempóból, de nem tudott nemet mondani Roman Polanskinak, aki a Kalózokban egy rettegett hajóskapitányt játszatott vele (félig komolyan). A JFK - A nyitott dosszié című filmben megcsillanthatta drámai tehetségét is, 1994-ben Albert Einstein volt az I.Q. - A szerelem relatív című romantikus vígjátékban, a Még emlékszem a szeretetre című drámában pedig fia instruálta. Régi barátjával, Jack Lemonnal A szomszéd nője mindig zöldebb (1993) és a Még zöldebb a szomszéd nője (1995) című filmekben komédiázott újra, majd harminc évvel az eredeti után elkészítették a Furcsa pár második részét.

Utolsó filmje a Női vonalak volt, amelyben Meg Ryan, Lisa Kudrow és Diane Keaton haldokló apját játszotta. A nagy komikus egészsége a való életben is megromlott, tüdőgyulladások és szívroham után daganatot távolítottak el szervezetéből. 2000. július 1-jén szívinfarktus következtében halt meg, utolsó napjait Billy Wilder rendező-barátjával töltötte egy kórházi szobában.

Matthau megrögzött szerencsejátékos volt, saját bevallása szerint több mint ötmillió dollárt költött fogadásokra. A sokarcú színész, aki utálta, ha komédiásként skatulyázták be, szabadidejében szívesen hallgatott zenét, s énekelt maga is, elsősorban Mozartot. Két házasságából három gyermeke született.

(mti) – Fotó: port.hu