Till Attila nyolcmillióból lehet világsztár
2011. április 20. szerda 12:50

Nagy álma teljesült Till Attilának, hiszen Csicska című kisfilmje kikerült a világ legnagyobb fesztiváljára, Cannes-ba. A film ott mutatkozik be, ahol George Lucas karrierje is kezdődött.
Tilla a világhírnév kapujában. A TV2 sztárja zavarba jött, amikor megtudta, hogy Csicska című filmjét bemutatják Cannes-ban. Másfél hónap után sem képes felfogni, hogy teljesült az álma.
- Nagyon örültem, de a filmemmel nem Cannes-t lőttem be. Kiegyeztem volna kisebb fesztiválokkal is, most próbálom megemészteni - mosolygott A nagy duett sztárja, akinek alkotása a Rendezők Kéthete szekció programjába került, amely a cannes-i filmfesztivál hivatalos válogatásával párhuzamosan megrendezett filmes rendezvény.
Itt kezdődött George Lucas karrierje is. Hatalmas öröm Tilla számára, hogy nem csak egyedüli magyarként, hanem egyedüli közép-európaiként vehet részt ezen az óriási eseményen. Tilla azt is bevallotta, nem volt könnyű összehozni a filmet állami támogatás nélkül. Ám az alkotók olyannyira a szívükbe zárták a kisfilmet, hogy ingyen is elvállalták a munkát. Tilláék körülbelül ötmilliót szedtek össze, hogy megvalósítsák tervüket. Nagy segítséget kaptak különféle cégektől és magánszemélyektől, így nyolcmillióra nőtt a film elkészítéséhez felhasználható összeg.
- Teljesen önerőből készült, baráti összefogás eredménye. A producertársak, a TV2 és jómagam fektettünk bele a pénzt, rengeteg ember pedig a munkáját és az energiáját - mondta Tilla, aki azt is elárulta, hogy a film a modern kori kegyetlen rabszolgaságról szól.
A főszereplő nem az áldozat, hanem a rabszolgatartó, akit Thuróczy Szabolcs játszik, hiszen Tillát jobban érdekelte ez az erős, kegyetlen figura. A fogvatartottat Szitás Balázs táncművész alakítja, akinek ez élete első filmje.
Forrás: borsonline.hu - Fotó: storyonline.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tíz éve ásták meg a pécsi labdarúgás...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Orbán Viktor: a békéhez erő kell, a...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Pénteken talán már eltehetjük az...
- Hétfőn a magyar írásbelikkel...
- Kell az erősítés, szolgálati kutyákat...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó...