Terry Black újra támad
2010. június 28. hétfő 13:00

A Terry Black egyelőre nem nyilatkozik a műtéteket illetően, ám azt elismeri, hogy több műtét is vár rá a közeljövőben - írja a Napi Ász Online.
– Évek óta először, újra transzszexuálisként lépek színpadra. Augusztustól kemény fogyókúrába kezdek és készülök plasztikai műtétekre is. Arról azonban nem szeretnék semmit mondani, milyen típusú beavatkozásokat végeznek el majd rajtam – mondta.
A transzvesztita előadó Amanda Elstak Őszköszöntő showjában áll ismét színpadra, ráadásul olyan művészek mellett, mint Tóth Vera, Sárközi Anita, Harangozó Teri vagy Mary Zsuzsi. Terry Black elmondta, azért áll ismét színpadra, hogy minőségi show-val szórakoztassa az embereket.
„Terry mindig is a legnagyobbak közé tartozott az éjszakai életben” – állítja Amanda Elstak, a show háziasszonya: „Most is bizonyítani fog, efelől nincs kétségem. Le fogja venni a lábáról a közönséget.”
A plasztikai műtétekhez szükséges kivizsgálások a napokban elkezdődnek. Az orvosi eredményektől függ majd, végül milyen műtétekre lesz lehetőség, de információink szerint arcplasztika és mellnagyobbítás is szerepel az „étlapon”.
Terry Black elmondta, sokáig gondolkodott azon, bevállalja-e ezeket a beavatkozásokat, de úgy érzi, hogy így lesz teljes ember: „Ebben hatalmas segítségére van Amanda Elstak, Schaffler Nina énekesnő és a csodálatos gyermekeim, az igaz barátaim, akik erőt adnak nekem a folytatáshoz és még világosabbá teszik előttem a célt.”
Legkésőbb szeptemberben azonban mindenképpen kiderül, milyen műtéteket hajtanak végre Terry Blacken, hiszen minden bizonnyal szembeötlő lesz az eredmény...
Forrás: napiaszonline – Fotó: nana.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ködös, hűvös, borult nap vár ránk kedden
- Új életre kel a Széchenyi téren az...
- Több mint fél évszázada kezdték...
- Pécsen is elindul a súlyos beteg...
- Emléktáblát avattak a pécsi...
- Két autó ütközött Pécs határában, az...
- Egyelőre nem nyitott ki a pécsi...
- Csaknem húsz éve volt utoljára havas...
- Most az egyszer fotózhatunk az...
- Így zajlik az élet a Csontváry...

