Takács Nikolas közel került Ildikóhoz?
2011. január 12. szerda 17:54

Már a műsor idején is nyilvánvalóvá vált, hogy a népszerű rockénekesnő nemcsak szakmailag, hanem emberileg is igyekezett Vastag Tomit, Takács Nikolast és Király L. Norbit segíteni, hogy egyebek közt megtanulják, miként lehet a kudarcokból építkezni.
A Reggeli keddi adásából pedig kiderült, az X-Faktor döntőjével sem ért véget a jó kapcsolat közte és mentoráltjai között.
Ezt bizonyítandó, a műsor készítői Keresztes Ildikó mellé meghívták Takács Nikolast is. Rögtön az elején elmesélték, számukra olyan, mintha még mindig a versenyben lennének. Legalábbis a kapcsolatuk szempontjából, hiszen hetente többször felhívják egymást, hogy egy jóízűt beszélgessenek.
Ildikónak nem volt könnyű dolga Nikolasszal, hiszen a tehetséges énekesről már az első pillanatban látszott, kevés embert enged közel magához. Mint Nikolas visszaemlékezett, barátságuk fokozatosan mélyült el: a fordulópontot egy igazán őszinte beszélgetés jelentette, amikor nemcsak Nikolas, de Ildikó is feltárta a lelkét. Végül olyannyira nem voltak titkaik a másik előtt, hogy Nikolas zavarba ejtő vallomásra szánta el magát az egyik utolsó adásban.
- Annyira szeretem ezt a nőt, ezt az előadót, talán egy kezemen tudom megszámolni, hogy kit engedtem igazán magamhoz, és ő az egyik, imádlak! - mondta akkor Nikolas a színpadon állva Ildikónak.
Szavait persze többen félreértelmezték, azt gondolván, talán barátság helyett szerelmet táplál - egyébként boldog házasságban élő - mentora iránt, de Nikolas csak nevet a pletykákon.
Ugyanakkor Keresztes Ildikó hangsúlyozta, azért a férfi-nő viszony sem hagyható ki a kapcsolatukból, azaz fontos a köztük lévő kémia is, de természetesen csakis a barátság keretein belül.
Forrás: Femina.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Új életre kel a Széchenyi téren az...
- Egyelőre nem nyitott ki a pécsi...
- Több mint fél évszázada kezdték...
- Negyven százalékkal is csökkenhet...
- Emléktáblát avattak a pécsi...
- Októberben 161 földmozgást...
- Szikével támadt egy férfi egy másikra...
- Csaknem húsz éve volt utoljára havas...
- Jól járhatnak azok az autósok, akik...
- Zsákszámra önthetjük a palackokat az...

