Szükségállapotot hirdettek Chiléban

2010. február 27. szombat 14:51

Legkevesebb 64 halálos áldozatot követelt a szombat hajnalban a Csendes-óceánban, a chilei partoknál bekövetkezett nagy erejű földrengés - közölte a chilei belügyminiszter.

Óráról órára emelkedik a Richter-skála szerinti 8,8-es erősségű földlökés halálos áldozatainak a száma. A rengés középpontja a chilei fővárostól, Santiagótól bő 300 kilométerre délnyugatra volt, 100 kilométernyire Concepción városától. A földmozgást két utórengés követte, ezek közül az egyik 6,9-es erősségű volt. Az államfő szükségállapotot hirdetett az elemi csapás miatt.

Brazil és perui légügyi illetékesek közlése szerint bezárt a santiagói nemzetközi repülőtér, minden járatot töröltek. A szökőár veszélyére figyelmeztető, a földrengés után Ecuadorra, Kolumbiára, Panamára és Costa Ricára vonatkozó érvénnyel kiadott riasztást kiterjesztették egész Közép-Amerikára és francia Polinéziára.

Károk keletkeztek az utakban, hidakban, épületekben - Santiagóban néhány épület összedőlt -, de a pusztítás pontos mértéke három és fél órával a földrengés után még nem volt ismert.

A földmozgás helyi idő szerint éjjel fél 4-kor - közép-európai idő szerint reggel fél 8-kor - történt. A kormány nyugalomra intette a lakosságot.

A csendes-óceáni cunamielőrejelző központ közölte, hogy a földrengés szökőárt váltott ki, amely akár pusztító hatású is lehetett a part menti vidékeken. Előzőleg szökőárriadót léptettek érvénybe Chilére és Perura vonatkozóan. Ezzel egyidejűleg cunamiveszélyre vonatkozó - alacsonyabb szintű - figyelmeztetést adtak ki a Chilétől és Perutól északra elterülő országok, Ecuador, Kolumbia, Panama és Costa Rica csendes-óceáni partvidékére vonatkozóan.

A földmozgást a Csendes-óceántól távolabb fekvő, Chilével szomszédos Argentínában is érezni lehetett.

Képünkön: Törmelékek között megy egy férfi Santiagóban 2010. február 26-án, miután a Richter-skála szerinti 8,8-es erősségű földrengés volt a Csendes-óceánban, Chile partjai előtt.

Kép és szöveg: MTI