Szépségkirálynő a Bundestagban
2009. november 01. vasárnap 13:05

Bár ellenzéki, a hírek szerint a nem hivatalos szavazáson a kormánypárti képviselők is rá adták voksukat, valósággal megigézte őket hosszú barna hajával, szép arcával és bájos mosolyával. Emellett pedig különleges művészi képességeivel is, civilben ugyanis zongoraművész, sőt szabadidejében még festészettel is foglalkozik.
Nem véletlen, hogy az újságnak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a Bundestag elszürkült, és a képviselők között kevés a kultúra tényleges követe. Szavai szerint a politika mellett a zene és a festészet iránti elkötelezettségével "új szelet" kíván meghonosítani.
Agnes Krumwiede 2001 óta tagja a Zöldek pártjának, de most először került be a parlamentbe. Ars poeticája a környezetvédelem mellett a kulturális képzés támogatása, és azt vallja, hogy a gyermekeket fantáziával kell nevelni egy jobb jövő számára.
Az interjúban elismerte, hogy meglehetősen különcnek számít. De úgy vélte, hogy mindez segíthet a Bundestag képviselőinek többségére is jellemző begyepesedett gondolkodás megváltoztatásában.
A német parlament szépségkirálynője még hajadon. A Bild szerint a képviselők - pártállástól függetlenül - alighanem ostromolni fogják őt.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szilveszter előtt is akcióznak a NAV...
- Szijjártó Péter: 2026-ban sem fogunk...
- Fontos határidő közeleg, autósok...
- A Pécsi Egyházmegyében a...
- Duplájára emelkedik jövőre a családi...
- Nyoma veszett egy mohácsi nőnek,...
- Tömegkarambol miatt lezárták a Tüzér...
- Szabad a vásár: Baranyában is mindent...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...

