Stohl András újra balesetet okozott

2010. május 08. szombat 10:28

Stohl András újra balesetet okozott
Előállították Stohl András színész-műsorvezetőt, mert gyanú merült arra vonatkozóan, hogy ő vezette azt az autót, amely balesetet okozott szombat hajnalban Budapest és Fót között - értesült az MTI.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI érdeklődésére annyit erősített meg, hogy egy 43 éves fóti férfit, S. Andrást előállítottak egy szombaton, 5 óra körül történt balesettel összefüggésben.

Kovács Viktória az MTI-nek a baleset körülményeiről azt mondta: egy személyautó haladt Budapestről Fót irányába, amikor a bevásárlóközpontnál levő körforgalomhoz közel áttért a szemközti sávba és két másik járművel ütközött. A baleset következtében az egyik járműben egy ember súlyosan, míg a másikban szintén egy ember könnyebben sérült.

A sajtóügyeletes tájékoztatása szerint a balesetet követően a sofőr elhagyta a helyszínt. Hozzátette: mivel gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy S. András vezette a gépkocsit, ezért előállították vérvételre. A színész-műsorvezetőt még szombaton délelőtt hazaengedték.


A Budapest és Fót között történt szombat hajnali autóbaleset szemtanúi, résztvevői szerint biztosan állítható, hogy Stohl András színész-műsorvezető vezette azt az autót, amely a frontális ütközést okozta.

Az egyik gépkocsiban utazó nő szombat délelőtt az MTI-nek azt mondta: hajnalban Egerből tartottak a főváros felé, amikor frontálisan beléjük hajtott egy autó, amelyet Stohl András vezetett, aki - mint állította - "láthatóan ittas volt". A balesetben könnyebben megsérült utas elmondása szerint a színész-műsorvezető meg sem kérdezte, hogy vannak, "csak kért egy cigarettát".

Hozzátette, hogy később Stohl András élettársa is a helyszínre érkezett.

A másik gépkocsiban utazó asszony ugyancsak arról számolt be az MTI-nek, hogy Stohl András szállt ki a balesetet okozó autóból, és ő is vélelmezte a színművész ittasságát. Elmondta: a szintén a kocsiban lévő édesapja - akit a tűzoltóknak kellett kivágniuk a járműből - combnyaktörést szenvedett.

A RTL Klub televízió bejelentette, hogy Stohl András nem vállalja az X-Factor tehetségkutató verseny műsorvezetését, míg a Duna Televiziónál azt közölték, hogy vizsgálják, a Tűzvonalban című sorozat dramaturgiáját hogyan befolyásolhatja az élet dramaturgiája.

FRISSÍTVE (19:05)

Rettenetesen sajnálom, ami történt, és nagyon szégyellem magam - mondta Stohl András, a hajnalban Fót közelében közúti balesetet okozó színész-műsorvezető szombaton késő délután az MTI telefonos megkeresésére.

Stohl csupán annyit közölt, hogy a színházból hazafelé, Fótra tartott, amikor megtörtént a baj, majd hozzátette: nem igaz, hogy a karambol után azonnal elhagyta a helyszínt. "Megvártam a mentőket, s csak utána távoztam, de egyebet nem mondhatok, mert az ügyvédek azt tanácsolták, hogy várjuk meg a vizsgálat végét" - fűzte hozzá.

A hallhatóan megtört színész azt mondta, "borzalmasan" érzi magát, rettenetesen sajnálja és nagyon szégyelli, hogy immár nem először történt vele ilyesmi.

"Hibás vagyok, és megérdemlem, hogy ezek után széttépjenek az újságok, illetve hogy az emberek azt gondolják rólam: borzalmas alak vagyok" - jelentette ki Stohl András, majd megviselt állapotára hivatkozva elnézést kért, és bontotta a vonalat.

(mti)