Sokallja a gyermektartást a sztárszakács, ezért fellebbez
2011. december 08. csütörtök 13:33

Sokallja, ezért fellebbezést nyújtott be a havi ötvenezer forintos gyermektartás ellen Kovács Lázár (37). A összeget még október elején ítélte meg a bíróság első fokon a sztárszakács volt szeretőjének, Bíró Andreának (21), a viszonyukból született kisfiú, Lázárka (3) után - olvasható a Blikkben.
A gasztroguru eddig havi harmincezerrel támogatta Andreát és a gyermeket, most azonban visszamenőleg is ki kell fizetnie a különbözetet. Kovács Lázár azt mondja, ez meghaladja az anyagi lehetőségeit.
A bíró annak idején azzal indokolta döntését, hogy a sztárszakács cégének helyzetét vizsgálták, jól prosperálónak találták. A környezettanulmány szerint pedig Lázár nívós körülmények között, jó életszínvonalon él feleségével és házasságukban született három kisfiukkal. A bíróság úgy vélte, a házasságon kívül született gyermeket is hasonló körülmények illetik meg, még akkor is, ha a gasztroguru életszínvonala jelentős részben az após támogatásának köszönhető.
További részletek itt olvashatók.
Forrás: blikk.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Természetközeli élménypark vár...
- Tovább fokozódik a hőség, nehéz napok...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Orbán Viktor: le fogjuk verni őket,...
- Baranyában is programokat kínálnak a...
- Baranyában dőlt meg az országos...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Hol csobbanhatunk Baranyában?...

