Sitten a Dopeman-nagyszülők gyilkosai
2011. február 12. szombat 16:06

Dopemant és öccsét nem bénította meg a gyász, miután nagyszüleik belehaltak az őket ért januári támadás brutális kínzásaiba. A két unoka minden erejével igyekezett segíteni a bűnügyben nyomozó rendőrök munkáját. A jelek szerint meglehetősen hatékonyan: néhány hete rendőrkézre került egy nyugdíjasok kirablására specializálódott bűnbanda, és elfogásához állítólag a Pityinger testvérek is nagyban hozzájárultak.
- Valóban hathatósan közreműködtünk abban, hogy most öt olyan ember előzetesben ül, aki összefüggésbe hozható az üggyel. A rendőrség azonban még nem zárta le a nyomozást, így ezzel kapcsolatban több információt nem adhatok - zárta rövidre a témát Dopeman, aki viszont arról sokkal szívesebben számolt be, hogy részt akar venni a bűnmegelőzésben is: a sulikat járva iskolásokkal akarja megosztani utcán szerzett tapasztalatait.
- Bármilyen gyerekkel hamar megtalálom a közös hangot. Az életem során rengeteg tapasztalatra tettem szert, amit képmutató pátosz nélkül, igaz történetekkel alátámasztva tudnék megosztani a fiatalokkal. Arról beszélnék, hogy mi folyik körülöttük, milyen veszély fenyegeti őket, mire vigyázzanak. Szerintem hatásosabb lenne, mintha egy példabeszédekkel operáló tanár okítaná őket - magyarázta a rapper.
Forrás: borsonline.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Túlterhelt postásokról, lassú...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Itt a fordulat: eső, szél, lehűlés...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Egy héten át razziáznak a rendőrök az...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...