Presser túlnyomásban oldja a stresszt
2010. augusztus 21. szombat 21:10

Presser Gábornak túl sok a munkája és az ezzel járó stressz kezeléséhez az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet épületében működő Hiperbár Centrumhoz fordult. A Megasztár zsűritagja hetente többször másfél órát tölt a túlnyomásos kamrában - a felszíni nyomás két és félszeresén -, ahol tiszta oxigént szív - írja a Blikk
„Nagyon sok a munkám. Kicsit megijedtem, mert váratlanul alakult így. Nem számítottam rá, hogy a Megasztár elindul, épp Amerikába készültem, már a reptéren voltam, amikor felhívtak. Azt már akkor is tudtam, hogy a Vígszínházban az idén lesz a Maszathegy bemutatója, de azt még nem, hogy még szintén ebben az évben a Nemzeti műsorra tűzi a Jó estét nyár, jó estét szerelem című darabot, amibe nyilván be kell majd segítenem. A verses lemezem is évek óta készül, de most értünk abba a szakaszba, amikor nagyon sokat kell vele foglalkozni. A munka már csak ilyen, ahogy haladunk előre, nemhogy könnyebb nem lesz, de inkább egyre több és nehezebb" - magyarázta Presser, miért van szüksége a szokatlan feltöltődésre.
Blikk.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Természetközeli élménypark vár...
- Innovatív fájdalomcsillapító tapaszt...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Hol csobbanhatunk Baranyában?...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Tovább fokozódik a hőség, nehéz napok...

