Portyázó vikingek központját tárták fel Írországban
2011. október 26. szerda 15:00

Írország egyik első viking települését tárták fel Louth grófságban, Castlebellingham közelében, amely méretében és jelentőségében Dublinnel vetekedett.
A vikingeknek két "telelőbázisuk" volt Írországban, közülük az egyik Dublin volt. A másiknak, Linn Duachaill nevű településnek azonban csupán az emléke maradt fenn a mondáknak köszönhetően, de senki sem tudta, hol lehetett.
Az egykori viking település felkutatásra egy csoport régész és helytörténész vállalkozott, akik nagyszabású ásatásokat végeztek - olvasható a BBC News hírei között.
A feltárások során került napvilágra a 0,6 négyzetkilométeres erődített település, amelyet Kr.u. 841-ben alapítottak a vikingek.
Itt javították hajóikat, innen kereskedtek a környező vidék lakosságával, de innen indultak portyára is. Becslések szerint 4-5 ezer harcos és megközelítőleg kétszáz hajó kötött itt ki.
- Míg Dublin inkább kereskedővárosként fejlődött, ez a település a portyázók központja volt - vélekedett Micheál McKeown történész, a régészeti expedíció tagja.
Az ásatások során nagy mennyiségben kerültek elő a hajóácsok által használt szegecsek, fizetőeszközként szolgáló ezüstdarabkák, de találtak szekercét, ahogy a rabok "megbéklyózására" szolgáló láncokat is.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Természetközeli élménypark vár...
- Tovább fokozódik a hőség, nehéz napok...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Orbán Viktor: le fogjuk verni őket,...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Baranyában is programokat kínálnak a...
- Magyar Péter: nem uralkodni fogok...
- Hol csobbanhatunk Baranyában?...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...

